[100] UNAMUNO: A FELSŐOKTATÁS HELYZETE SPANYOLORSZÁGBAN
Közöttünk még fétis a műveltség. Lehet, hogy ez nélkülözhetetlen, s
kötelességünk, hogy eme fetisizmust életben tartsuk, hogy aztán ebből -
vagyis a hit lehető legalacsonyabb rendű formájából - vonjuk majd ki a
tiszta és szabad - s főképpen a dogmáktól szabad - hitet: magát a hitbe
vetett hitet.
Mindig valakiben hiszünk, nem pedig abban, amit mond. Hitünk - vagy ami a
helyébe lép, hitünk módja - a tekintélyre épül. "A tudomány azt mondja,
hogy...". "A tudomány azon a véleményen van, hogy...". "A tudomány azt
tanítja, hogy...". A tudomány immár bálvánnyá lett.
Egy angol felfedezőt, aki sátrában ülve a frissen érkezett újságokat
olvasta, egy alkalommal körülvették az egyik törzs benszülöttei. Amíg az
angol le nem vette a szemét az újságokról, addig a négerek sem őróla; meg
voltak ütközve azon, hogy egy felsőbbrendű ember, egy félisten hosszú órákat
tölt el azzal, hogy néhány papírdarabot bámul. A négerek tanácskoztak maguk
között, s amikor a fehér ember befejezte az olvasást, azt az ajánlatot
tették neki, hogy nagyon jó áron megveszik azokat a papírokat. A felfedező
meglepődött, s megkérdezte tőlük, hogy miért van szükségük rá; erre azt
válaszolták, hogy a papírok bizonyosan valamilyen varázslatos hatással
vannak a látásra, ha ő ennyi ideig figyelmesen szemlélte őket. S ez a
helyzet nálunk is; az újságokat varázserejük miatt vásárolják. S Isten
őrizze meg a vásárlók látását!
Az apák fiaiknak megveszik a tudományt, mivel az valószínűleg jót tesz a
szemnek. Ó, az érettségi sikkes dolog! Az apád fajankó volt, légy legalább
te művelt ember. Művelt!
Mi mindent is tudnék csinálni, ha művelt lennék! Nem kellene alantas
szerepet játszani a társadalomban. Sőt, a műveltség még a menyasszony-
szerzés szempontjából sem jön rosszul. Elvégre egy karrier előtt álló fiú...
Ismétlem: maga a titulus nem ad tudást. Az apák azonban - nem is rossz
érzékkel, lehetőségeikből és a dolgok itteni állásaiból kiindulva - nem
tudást akarnak vásárolni fiaiknak, hanem titulust. Az utóbbival ugyanis
jobban lehet boldogulni, mint az előbbivel. A titulus tudást nem ad,
kiváltságot azonban igen, ami a tudásnál kézzelfoghatóbb, vagy legalábbis
könnyebben kicserélhető valami kézzelfogható dologra. Ami pedig a tudományt
illeti, igen szerencsés véletlen, ha a varázsgömbbe is belebotolhatunk.
Titulusok, rangok! Emberek? Ugyan miért lenne szükségünk emberekre?
Nekünk diplomásokra van szükségünk! S mondjanak bármit a tönkrement
doktorok, sokkal hamarabb hal éhen az az egyszerű ember, aki manapság csak a
lehető legkevesebbet érte el az életben, mint valamely diplomás. Szegény
ugyan, szegény, de hidalgó! Az egyetemi végzettség nemesi titulus, s így is
tartják számon.
Ha azt akarjuk, hogy a tudomány megerősödjön és ne fusson ismét zátonyra,
akkor szét kell zúzni ezt a fetisizmust. A tudománynak meg kell találnia a
medrét, akárcsak a végtelen tengernek, melyből esőfelhők párállnak és
ugyanakkor befogadja a folyók vizét, anélkül, hogy ő maga a medréből
kilépne. Meg kell semmisíteni azt a sötét babonát, hogy a tudománynak kell
elhoznia az emberi boldogságot, hogy a tudománynak mindent át kell itatnia;
meg azt, hogy minden tett tudományos legyen úgy, hogy egyúttal természetes,
őszinte, sőt vallásos is. A haladáspártiak pedig keressék a boldogságot
másfelé.
A hívők misére járnak vasár- és ünnepnapokon vagy akár naponta, ha úgy
adódik. Elmondják a rózsafüzért, s ezzel vallási kötelességüket egész napra
teljesítették. Letudni a gondot - mondják a hívők a vasárnapi
misehallgatásra. S miként a vallás nem éltető levegő, hanem merő babona, úgy
merő babona a tudomány is.
Meg kell teremteni az oktatásba vetett igazi hitet; ez pedig csak akkor
lehetséges, ha hittel, eleven hittel oktatunk. Az oktatás legnagyobb
munkáját minálunk az jelenti, hogy az oktatásnak meg kell hirdetnie saját
nélkülözhetetlenségét. A mi oktatásunk viszont kiöli az emberből a tanulás
iránti vágyat. (...)
Az általános iskolai tanítót általában lenézik; botorság lenne tagadni.
azt gondolják, hogy foglalkozása nem férfiemberhez méltó. Miféle dolog
taknyos kölykök orrát törölgetni?! Szegény ember! A gyermek rosszalkodik
otthon, molesztálja a szülőket... "Gyerünk az iskolába! Majd megmondom a
tanítónak, hogy szedjen ráncba téged, adta csibész kölyke! (Félre) Nekem oly
terhes ez a fegyelmezés...!" Aztán meg... ne terhelje túl a gyermeket... ne
tömje tele a fejüket... Nőniük kell. Hisz annyit kell majd tanulniuk!...
A szegény iskolamester körül emellett még egy szörnyű bűvös kör is
kialakul; több pénzt, nagyobb fizetést azért nem kap, mert nem érdemli meg,
többet tenni pedig azért nem érdemes, mert nem fizetik meg. Mivel nincs
tudása, így pénze sincs és mivel nincs pénze, hiányzik a tudása is. S
szegény feje ráadásul még nagy szónoklatok tárgya is, melyek hol tréfásak,
hol pedig feddőek.
Aztán meg a mi ifjúságunk - mivel híján van a figyelemnek - annyira, de
olyannyira nehéz felfogású! Hamar kifárad. Hiszen hozzászoktatták a
dogmákhoz és a kinyilatkoztatásokhoz, ahhoz, hogy majd szájába repül a sült
galamb, így hát hamar elfogy az ereje, ha meg kell küzdenie valamiért.
Élcelődéssel lehet csak felkelteni és erőnek erejével ébren tartani a
figyelmét. Étvágygerjesztő kell neki, mert figyelme igen lanyha. Nincs
unalmasabb számára az úgynevezett locsogásnál; ezen pedig rendszerint
olyasmit értenek, aminek van valami magas mondanivalója.
Fordította: Csejtei Dezső
-----------------
Ész-élet-egzisztencia I. - Egyetem, nevelés, értelmiségi lét
(Szerkesztette: Csejtei Dezső, Dékány András, Simon Ferenc,
Társadalomtudományi Kör, Szeged, 1990.) 278-280. o.