[99] RENAN: IFJÚSÁGOM
A nevelés, melyben a derék papok részesítettek, irodalommentes volt,
amennyire csak lehetett. Nagyon sok latin verset faragtunk; de hogy az
ifjabbik Racine Vallás című költeménye óta is írtak francia verset, azt nem
vették tudomásul. Lamartine nevét csak gúnyos mosollyal ejtették ki; Victor
Hugónak létezéséről sem tudtak. Francia verset írni, veszedelmes
foglalkozásszámba ment és kicsapatás járt volna érte. Ez az oka részben
annak, hogy gondolataimat nem tudom rímekbe szedni, amely képességem hiányát
azóta gyakran fájdalmasan érzem; mert mozdulat és ritmus sokszor verssé
alakul tollam nyomán, de valami legyőzhetetlen képzelettársulás hatása alatt
kerülöm a szótagok összecsengését, amelyet a régi megszokás következtében
hibának vélek és amely elől mestereim tanításai nyomán szinte félelemmel
hátrálok meg. Történelmet és természettudományt szintén édeskeveset
tanultunk. Kárpótlásul viszont elég bőséges matematikai oktatást kaptunk. Én
szenvedéllyel vetettem magamat a matematikára; ezek az elvont műveletek
éjjel-nappal foglalkoztattak. Tanárunk, a derék Duchesne abbé, kivételes
gonddal foglalkozott kettőnkkel: velem és versenytársammal, Guyomar
barátommal. Mindig együtt mentünk haza a kollégiumból. A legrövidebb út
hazafelé a főtéren keresztül vezetett s lelkiismeretes fiúk lévén, eszünkbe
sem jutott, hogy letérjünk az ésszerűség diktálta útról; de ha valami
érdekesebb feladatot kellett megoldanunk, az óra után is folytattuk a
vitatkozást és ilyenkor a közkórház felé kerültünk. Erre tudniillik széles,
de mindig zárt kapuk mellett kellett elhaladnunk és ezekre írtuk krétával a
számításainkat; talán ma is ott vannak még, mert a kapuink nagy kolostorok
kapui voltak, és az ilyen házakban nem változik soha semmi. (...)
A történelem tanítása volt a másik, igen elevenen ható szellemi erő.
Richard abbé a modern iskola szellemében, kitűnően tanította ezt a tárgyat.
Nem tudom, miért kellett abbahagynia a tanítást éppen az én évfolyamom
kellős közepén; utódja, aki egyébként sokat dolgozott, beérte azzal, hogy
régi jegyzeteket olvasott fel, melyeket modern művekből vett részletekkel
frissített fel. Nos, e modern művek között, amelyeknek hangja néha ugyancsak
elütött a jegyzetek ósdi megszokottságától, akadt egy, amely sajátságos
hatást tett rám. Mihelyt kezébe vette a tanár, mihelyt olvasni kezdte, abba
kellett hagynom a jegyezgetést; harmóniája megragadott és valósággal
mámorossá tett. Michelet volt az, a Franciaország története V. és VI.
fejezetének csodálatos részletei. Így hatolt be hozzám a kor lelke, egy
repedező vakolatú fal minden kis hasadékán keresztül. Kiforrott erkölcsi
diszpozíciókkal, de mint teljesen tudatlan fiú, kerültem Párisba. Itt
kellett felfedeznem mindent. Csodálkozva hallottam, hogy a világiak között
is akadnak komoly és tudós férfiak; láttam, hogy más is van, mint az ókor és
az Egyház, és főként, hogy van jelenkori irodalom, mellyel érdemes
foglalkozni. XVI. Lajos halála nem jelentette többé számomra a világ végét.
Eszmékre, érzésekre bukkantam, melyek sem az ókorban, sem a XVII. században
nem találtak kifejezésre.
Fordította: Bíró Sándor
-----------------
Renan: Ifjúságom
(Dante, Bp. é. n.) 21-22., 119-120. o.