Dimenzió #12

Mozaikok a nevelés történetéből

(Neveléstörténet)

                 [88] HERBART: PEDAGÓGIAI ELŐADÁSOK VÁZLATA

                          A gyermekek fegyelmezése

   A  fegyelmezésnek  az  az alapja, hogy foglalkoztassuk a gyermekeket. Itt
még  nem  tekintünk  arra,  hogy  ebből  valami haszon háramoljék a szellemi
képzésre, csak ki kell tölteni az időt, ha nincs is egyéb célunk, csupán az,
hogy elejét vegyük a rendetlenkedésnek. (...)
   Igaz ugyan, hogy - egyébként teljesen egyenlő körülmények között - jobbak
azok  a  foglalkozások,  melyeket a gyermekek maguk választanak, csakhogy az
ifjúság   ritkán   tudja   magát  kellőképpen  és  tartósan  foglalkoztatni.
Határozott  feladatok,  amelyek  kitűzik, hogy ezt vagy azt tegye a gyermek,
míg  csak  el  nem  készül  velük,  jobban  biztosítják  a  rendet,  mint az
ötletszerű játék, amely unalommal szokott végződni.
   A  foglalkoztatáshoz  hozzájárul  a  felügyelet  s  ezzel  együtt sokféle
parancs és tilalom, melyekre nézve sok mindent meg kell fontolni.

                                 Az oktatás

   Az  oktatás  egyik,  mégpedig  a körülmények különfélesége szerint kisebb
vagy  nagyobb  részét  szolgáltatja azoknak a foglalatosságoknak, melyeken a
gyermekek fegyelmezése alapul.
   A   gyermekeket   mindenesetre  foglalkoztatni  kell  valamivel,  mert  a
tétlenség  rendetlenkedést  és  rakoncátlankodást  okoz. Ha ez a foglalkozás
valami  hasznos  munkából  (például  iparos  vagy mezei munkából) áll, annál
jobb.  Még  jobb,  ha  a  foglalkozással  össze van kötve valami olyan dolog
tanítása és tanulása, ami hozzájárul ahhoz, hogy a jövőnek neveljünk. De nem
minden  foglalkoztatás oktatás, és ahol a gyermekeknek már a fegyelmezése is
nehéz,  ott  nem  mindig a tanulás a leginkább megfelelő foglalkozás. Némely
serdülő fiú hamarabb megtanulhatja a rendet valamely iparosnál, kereskedőnél
vagy gazdálkodónál, mint az iskolában.
   Az  oktatás  abban  egyezik  a  vezetéssel,  hogy  mind  a kettő az egyén
kiművelésén,  tehát  a  jövő  számára  dolgozik,  ellenben  a  fegyelmezés a
jelenről gondoskodik. (...)
   A  nevelő  oktatásban  minden  azon  a szellemi tevékenységen fordul meg,
amelyet  az  oktatás  megindít.  Ezt  az oktatásnak fokoznia kell, nem pedig
csökkentenie; nemesbítenie, nem pedig helytelen irányba terelnie.

                                  A vezetés

   A vezetés a gyermeknek jövőjét tartja szem előtt. A reményen alapszik, és
mindenekelőtt  a  türelemben  nyilvánul.  (Herbart  jegyzete:  A vezetés nem
egyéb,  mint  az  ifjúság  kedélyére  való közvetlen hatás, amelynek célja a
lélek  kiművelése.)  Mérsékli  a fegyelmezést, amely különben talán hamarabb
célt  érne nagyobb szigorával. Még az oktatást is mérsékli abban az esetben,
ha  az  oktatás  hatása túlságosan megerőltetné az egyént. De össze is olvad
mind a kettővel, és megkönnyíti őket.
   A  vezetés  eredetileg  személyes  ráhatás,  lehetőleg  semmi egyéb, mint
barátságos  bánásmód.  Ez teszi lehetővé, hogy a gyermek, aki idegen emberek
között  a  nevelőben  (s  a  nevelésről gondoskodó családban) leli támaszát,
bizalmasan  közölje  vágyait  és  mondanivalóját  a  felnőtt  emberrel. De a
vezetés  hatása  különösen  akkor  érvényesül, amikor segítségre van szükség
magának a gyermeknek gyengéivel és hibáival szemben, amelyek meghiúsítanák a
hozzáfűzött reményeket. (...)
   ...a  következő  szavakkal  fejezzük ki a vezetés célját: erős, erkölcsös
jellem megteremtése.
   A   vezetésnek   az   a   feladata,   hogy  tartóztasson,  meghatározzon,
szabályozzon;  gondoskodnia kell arról, hogy a kedély egészében véve nyugodt
és  derűs  legyen;  részint  dicsérettel,  részint  rosszallással meg kell a
szívet  indítania;  idejekorán  figyelmeztetnie  kell a gyermeket, s a hibát
idejében ki kell javítania.

                                                    Fordította: Nagy J. Béla
-----------------
Herbart: Pedagógiai előadások vázlata
   (A Kisdednevelés kiadása, Bp. 1932.) 38., 41-42., 78. o.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.