[85] HELVETIUS: AZ IDŐPONTRÓL, AMIKOR A NEVELÉS KEZDŐDIK
A gyermek abban a pillanatban kapja az első ismereteket, amidőn birtokába
jut a mozgásnak és az életnek. Előfordul néha, hogy már az ágyékban, ahol
fogantatott, megismeri a betegség és az egészség állapotát. Az anya azonban
szül, a gyermek mozdulni kezd, kiáltásokat hallat, az éhség tűzbe hozza,
szükségérzete van, ez a szükségérzet arra készteti, hogy kinyissa száját, s
hogy megragadja és mohón szopja a tápláló keblet. Néhány hónap telik el,
szemei kitisztulnak, szervei megerősödnek: lassan-lassan alkalmassá válnak
minden benyomás befogadására. Ekkor aztán a látási érzéke, a hallása,
ízlelése, tapintása, szaglása, azaz lelkének mindenik kapuja nyitva áll. És
ekkor a természet minden tárgya tömegesen ront rá, s a képzetek végtelen
sorozatát vési emlékezetébe. Vajon kik lehetnek ezekben az első
pillanatokban a gyermek igazi tanítói? Maguk a különböző érzetek, melyeket
felfog. Megannyi ismeret ez, mely tulajdonává válik.
Előfordul, hogy két gyermek mellé ugyanazt a nevelőt adják, aki
megtanítja őket a betűk megkülönböztetésére, az olvasásra, a katekizmus
felmondására stb., ezek után azt hisszük, hogy mindketten ugyanazt a
nevelést kapták. A filozófus azonban ezt másként ítéli meg. Őszerinte a
gyermek igazi nevelői azok a tárgyak, amelyek körülveszik. Ezeknek a
tanítóknak köszöni ő úgyszólván minden képzetét.
Fordította: Győry János
-----------------
Helvetius: Az emberről - értelmi képességeiről és neveltetéséről
(Tankönyvkiadó, Bp. 1962.) 17-18. o.