[83] ROUSSEAU GYERMEKKORÁRÓL ÉS IFJÚSÁGÁRÓL
Olyan családban születtem, ahol erkölcs és jámborság uralkodott, később
egy mélységesen bölcs és vallásos lelkésztől kaptam szelíd nevelést: így
sajátítottam el még zsenge koromban azokat az elveket és szabályokat, mások
szerint talán előítéleteket, amelyek sohasem hagytak el egészen.
Gyerekfejjel, magamra hagyva, engedve a hízelgésnek, a hiúság csábításának,
a remény ábrándképének és a kényszernek, katolikussá lettem, de mindig
megmaradtam kereszténynek, és a megszokás ereje folytán szívem csakhamar
őszintén hozzánőtt új vallásomhoz. Warens-né intelmei és példája
megerősítettek ebben a vonzódásban. A vidéki magány, ahol ifjúságom legszebb
éveit töltöttem, a jó könyvek, amelyeket teljes odaadással tanulmányoztam,
mellette még inkább kibontakoztatták természetes hajlandóságaimat és
szívbeli érzelmeimet, s csaknem féneloni hitbuzgalommal töltöttek el. Az
elmélkedő elvonultság, a természet tanulmányozása, a világegyetem szemlélése
mindig arra készteti a magányost, hogy a dolgok teremtője felé lendüljön és
édes nyugtalansággal keresse mindannak a célját, amit lát, s mindannak az
okát, amit érez.
Fordította: Réz Ádám
-----------------
Rousseau: A magányos sétáló álmodozásai
(Magyar Helikon, Bp. 1964.) 45-47. o.