Dimenzió #12

Mozaikok a nevelés történetéből

(Neveléstörténet)

          [81] MADAME DE LAMBERT: TANÁCSOK A GYERMEKEK NEVELÉSÉHEZ

   Úgy  vélem,  az  ember  nem  tudja  elég  korán  kezdeni  a kicsi gyermek
nevelését:  ugyanis  az életkor minden szakasza különös figyelmet követel. A
gyermekkor első évei nagyon fontosak, mert ekkor nyomódnak be az agyba olyan
emlékek,  amelyek  soha többé nem mosódnak el, és ekkor foglalja el helyét a
képzeletben  a  jónak  és  a  rossznak a fogalma. Nagyon vigyázni kell tehát
arra, hogy ne zavarjuk meg a benyomások természetes rendjét, és hogy a jóról
alkotott első fogalmak megkapják a maguk méltó helyét.
   A lélek felett csak úgy uralkodhatik valaki, ha elsősorban a szívre hat.
   Ha  azt  akarjuk,  hogy  a  nevelés  eredményes legyen, a nevelőnek olyan
személynek kell lennie, aki a növendékben nemcsak tiszteletet tud maga iránt
ébreszteni,  de  eszményképe is tud lenni néki. A gyerekekkel nem kell sokat
csevegni,  az  a jó, ha megtartjuk az illő komolyságot, sőt olykor egy kissé
szigorúak  is  vagyunk  hozzájuk.  Vigyázni  kell  arra is, nehogy a gyermek
bájosságának   varázsa   alá  kerüljünk,  mert  azt  nagyszerűen  fel  tudja
használni, és ennek tudatában azt éri el nálunk, amit akar. A gyermeki bűbáj
sok hibát takar, és éppen ezért óvakodni kell tőle.
   Az  igazán  nagy  ellenség, amellyel meg kell küzdenünk, a hiúság: szinte
nem   is   tudunk   eléggé   idejében  fellépni  ellene,  hogy  kifejlődését
megakadályozzuk,  ezért a dicsérettel, amely azt erősíti, csínján bánjunk. A
nevelés legnagyobb veszélyeinek egyike ugyanis a dicséret, amely felnagyítja
a  leánykáknak  önmagukról  alkotott  elképzelését,  táplálja büszkeségüket,
úgyhogy  társaikkal  szemben  önzők,  hiúk,  nehezen  irányíthatók  és sértő
magatartásúak  lesznek:  egyszóval  a dicsérgetés nem a legszeretetreméltóbb
jellemet  formálja  ki.  Vigyáznunk  kell,  meg  ne  éreztessük  velük, hogy
mennyire  kedvesek,  és milyen sokat jelentenek nekünk. Könnyen hozzászoknak
ahhoz  az  elképzeléshez,  hogy  mintegy kötelességünk a velük való törődés:
ezzel  is  csak  növelnénk  hiúságukat. A félénk gyermekeket bátoríthatjuk a
dicsérettel,  a kicsi lányka azonban rendszerint élénk, magabiztos; szüksége
van a mérsékelt, fegyelmezett magatartás elsajátítására.
   Félreértés  ne  essék,  én  nem akarom száműzni a dicséretet, hiszen nagy
segítségére  van  a  nevelésnek és az erénynek, csak azt mondom, érteni kell
alkalmazásához:   ne  érzéseink  és  a  leányka  bájosságának  hatása  alatt
osztogassuk,  hanem  józan  megfontolás  alapján.  Sohasem  szabad  kellemes
külsejüket  dicsérgetni, mert azt fogják hinni, hogy az mindent helyettesít;
csak a jó magaviseletük lehet a dicséret egyetlen oka.
   Ki kell bennük fejlesztenünk az igazság őszinte szeretetét; tanulják meg,
milyen  nagy  és szép dolog megmondani őszintén azt, hogy "nincs igazam", de
ugyanakkor óvakodjunk büntetni őket a bevallott hibákért.
   A   gyermekek   elé   oda   kell  állítanunk  a  becsületesség  nagyszerű
eszményképét,  de  meg  kell mutatnunk nekik a becstelenséget is, amelytől a
leginkább  kell óvakodniok. Olykor frivol mesékkel szórakoztatjuk őket, ezek
felébresztik addig félénk szenvedélyeiket. A becstelenségtől való félelmüket
kell  állandóan ébrentartanunk. A megbecsülést úgy tekintsék, mint minden jó
között a legelsőt, és a megvetést, mint minden baj legnagyobbikát.
   Rendkívül  fontos,  hogy  sikerüljön  meggyőznünk  őket  afelől,  hogy  a
boldogság   a   jó  cselekedetekkel  jár  együtt.  Megadhatjuk  nékik,  amit
óhajtanak,  de  nem  mint  adományt, hanem mint jó cselekedeteik természetes
velejáróját.  Ezáltal  hozzászoknak  ahhoz  a  tudathoz, hogy amit kívánnak,
teljesül, de csak hasznos cselekedeteik jutalmaképpen.
   A  gyerekek  szeretik,  ha  értelmes személyekként kezeljük őket. Tartsuk
ébren  bennük  ezt a büszkeségfélét, amelynek segitségével úgy irányíthatjuk
őket, ahogyan csak akarjuk.
   Fontos,  hogy megtörjük akaratosságukat, s ugyanakkor kezelhetőkké tegyük
őket:  tanulják  meg,  hogy  meghajoljanak  a  józan ész tekintélye előtt, s
ellentmondjanak  vágyaiknak.  Néha  makacsságukban  sírnak; mivel képtelenek
valóra  váltani  óhajukat,  úgy vélik, könnyeik jogot adnak nekik arra, hogy
azt  tegyék,  amit  szeretnének.  Óvakodni  kell  attól,  hogy  engedjünk  a
makacsság  kitöréseinek. Különbséget kell tennünk képzelet szülte vágyaik és
természetes  kívánságaik  között,  és rá kell őket nevelnünk arra, hogy csak
azt  merjék  kérni,  ami  természetes szükségleteik kielégítését jelenti. Ha
valaki nem szokik hozzá még ifjúsága idején, hogy akaratát alárendelje mások
józan eszének, később aligha tud majd hallgatni saját józan esze tanácsaira.
   Igyekezni  kell a gyermekeket úgy nevelni, hogy lélekben bátrak legyenek.
A  lélek szilárdsága és szenvedélytelensége a legjobb védőpajzs minden rossz
ellen:  ez  az  erények támasza és a gát a bűnök ellen. A lélek érzékenysége
meghosszabbítja  és  állandósítja  a  bajt.  Bátorság nélkül nem maradhatunk
szilárdak  kötelességünk  teljesítésében.  Fontos, hogy a barátság és a hála
érzéseire  neveljük  a  növendék  leánykákat. Érzésvilágukat kell kiművelni,
csak ezáltal fejlesztjük ki bennük a szilárd és állandó erényességet.
   A  gyermekek  gyakran örülnek, ha pontosan az ellenkezőjét tehetik annak,
amit  tenniök  kellene,  és  mulatunk  rajta,  ha  bájosan  cselekszik  ezt.
Veszélyes képesség az övék! Ugyanis sohasem azt igyekeznek utánozni, ami jó,
mert  ez  nem fakaszt nevetésre, hanem a nevetségest keresik. Ne hitessük el
velük,  hogy azért bájosak, mert gúnyolódnak. Semmi sem könnyebb, mint mások
kárára  tetszelegni.  Sokkal több szellemesség kell ahhoz, hogy jósággal, ne
pedig kajánsággal vívjuk ki környezetünk tetszését.

                                                  Fordította: Madácsy László
-----------------
Francia irodalmi szalonok 
   - Szemelvények a XVIII. század francia irodalmából
      (Összeállította: Madácsy László, Gondolat, Bp. 1963.) 44-47. o.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.