[74] COMENIUS: DIDACTICA MAGNA
A gyermekkorban oly mértékben nevelhető az ember, mint később soha
1. Az elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy az ember és a fa hasonlatos
felépítésűek. Mivel a gyümölcstermő fa (alma, körte, füge, szőlő) magától és
önerejéből képes felnövekedni, de vadon vad gyümölcsöt terem, azonképpen
ahhoz, hogy édes-nemes gyümölcsöket adjon, arra van szüksége, hogy jártas
kertész ültesse, öntözze, nyesegesse. Az ember is magától ölt emberi alakot
- akárcsak az állat a maga módján -, de nem fejlődhetik eszes, bölcs,
tisztességes és jámbor lénnyé, csak ha a bölcsesség, tisztesség és jámborság
oltóágaival előzőleg beoltottuk. Most azt kell megvilágítanunk, hogy ennek
az oltásnak akkor kell megtörténnie, amikor a hajtások még fiatalok.
2. Ennek alapja, amennyiben az emberre vonatkozik - hatszoros. Elsősorban
jelen életünk bizonytalansága. Bizonyos ugyanis az, hogy innen egyszer
távoznunk kell - az azonban, hogy mikor és hol, bizonytalan. Annak
lehetősége, hogy készületlenül ragad el minket a halál, helyrehozhatatlan
veszedelmet rejt magában. Mostani életünk azért adatott nekünk, hogy az
ember vagy megtalálja Isten kegyelmét, vagy pedig mindörökre elveszítse azt.
Mert ahogy az ember teste úgy alakult ki anyja méhében, hogy ha valamely
tagját onnan nem hozza magával, úgy egész életében nélkülözni fogja azt -
így nekünk is, míg e testben élünk, úgy készül lelkünk Isten megismerésére
és bírására, hogy ha ezt valaki ebben az életben nem érte el, a test
elhagyása után sem helye, sem ideje nem marad rá. Minthogy ilyen nagy
fontosságú dologról van itt szó, a legnagyobb sietségre van szükség, nehogy
a halál bárkit is megelőzhessen.
3. De ha nem is szorongatna bennünket a fenyegető halál, s akármily
hosszú élet felől lennénk is bebiztosítva, mégis idejében meg kell kezdenünk
a jellem kialakítását, mivel az életnek nem tanulással, hanem cselekvéssel
kell eltelnie. Amilyen hamar csak lehet, fel kell vérteznünk magunkat az
életben való tájékozódásra, nehogy mielőtt megtanultuk volna, már be is
kelljen fejeznünk. Ha valaki egész életét a tanulásnak szentelhetné is, oly
végtelen az ismeretek sokasága, amit alkotójuk a kellemes kutatásra szánt,
hogy ha valakinek nestori élet jutna is osztályrészül, marad számára még
mindig, amit nagy haszonnal művelhet azáltal, hogy áttanulmányozza az isteni
bölcsességnek mindenféle felhalmozott kincseit, és ezekből megszerzi magának
a boldog élet feltételeit. Korán kell tehát felnyitni az ember érzékszerveit
a jelenségek szemléletére, mert egész élete folyamán sok mindent kell
megismernie, átélnie és végrehajtania.
4. Minden élőlénynek az a tulajdonsága, hogy zsenge korukban könnyen
hajlíthatók és alakíthatók, mihelyt azonban megcsontosodtak, többen
megtagadják az engedelmességet. A lágy viasz könnyen alakítható és
visszaalakítható; ha azonban már egyszer megmerevedett, könnyen
széttöredezik. A facsemetét elültetheted, átültetheted, ide-oda hajlíthatod;
a kifejlett fával ezt semmiképpen sem teheted. Aki a fából kötelet akar
sodorni, annak zöld, fiatal fát kell választania: az öreg, száraz, görcsös
fát nem lehet megsodorni. A friss tojások költéskor maguktól felmelegszenek
és fiókákat adnak; régiektől ne is várd ezt. Fiatal és kölyök állapotban
választja ki az idomító a lovat, a szántóvető az ökröt, a vadász a kutyát és
a sólymot, hogy munkára fogja; éppúgy a komédiás is a medvét, hogy táncolni,
az öregasszony a szarkát, csókát, szajkót, hogy beszélni tanítsa őket: öreg
állatokkal kárba veszne minden fáradságuk.
5. Mindez ugyanígy van az embernél is: nála az agyvelő (amelyről fentebb
mondtuk, hogy viaszhoz hasonlít, és mindazon dolgok képmásait befogadja,
amelyek érzékszervi úton jutnak el hozzá) gyermekkorban teljesen nedves és
lágy, képes arra, hogy minden benyomást befogadjon; azután lassanként
megszikkad és megkeményedik, annyira, hogy a dolgokról való benyomásokat
nehezebben fogadja be és vési be, mint ahogyan ezt a gyakorlat is tanúsítja.
Erre vonatkozik Cicero mondása: "A gyermekek gyorsan felfognak számtalan
dolgot" (Cicero: Az öregségről). Így a kéz és a többi végtag is csak
gyermekkorban foghatók munkára és mesterségekre, amíg rugalmasak az idegek.
Ahhoz, hogy valaki jó író, festő, szabó, mesterember, zenész stb. legyen,
teljesen fiatal korától fogva kell magát szakmájának szentelnie, amíg
képzelőereje friss és ujjai hajlékonyak: különben semmire sem viszi.
Hasonlóképpen már az első években kell hitet plántálni annak szívébe, akinél
gyökérhajtást akarunk elérni; ha azt óhajtjuk, hogy valakit az erényeknek
szépsége jellemezzen, zsenge korában kell azt csiszolnunk; akinek pedig a
bölcseleti tanulmányokban kell előrehaladást tennie, már fiatal korában kell
minden érzékszervét megnyitnia, amíg tüzel a lelkesedés, gyors az elme,
tartós az emlékezés. "Csúf és nevetséges az aggastyán az iskolapadban, az
ifjúnak ugyanis elő kell készülnie, az aggastyánnak pedig hasznosítania kell
a tanultakat" - mondja Seneca a 36. levélben.
6. Isten az ifjúságot rendelte arra, hogy emberré váljék az ember - mert
akkor még nem alkalmas egyéb dolgokra, csak arra, hogy kifejlődjék. Bizonyos
az, hogy a ló, a barom, az elefánt és minden egyéb nagyobb állat első és
második életéve között éri el fejlettsége tetőfokát; csak az ember jut ide a
huszadik és harmincadik életéve között. Ha valaki azt hinné, hogy ez
véletlen, vagy más, nem is tudom miféle megokolásokkal hozakodnék elő, ezzel
csak tulajdon korlátoltságát árulná el. Isten, aki minden más dolognak
kiszabta a maga idejét, megengedné-e, hogy csupán az embernek, a teremtés
urának ideje hiábavaló módon folyjon el? Vagy feltehetjük-e azt, hogy Isten
megengedte volna, hogy a természet oly lassú ütemben annál könnyebben hajtsa
végre az ember kifejlődését? Hiszen minden nehézség nélkül sokkal nagyobb
testeket fejleszt ki néhány hónap alatt!
Nem marad más hátra, mint az a feltevés, hogy Teremtőnk jól meggondolt
terve szerint arra méltatott minket, hogy megmutassa kegyelmét, midőn nekünk
adta a fiatalság éveit ahhoz, hogy annál több időnk legyen az erény
begyakorlására; ezért nem tett minket a gazdasági és közügyekre oly sokáig
alkalmassá, hogy annál ügyesebbek legyünk életünk hátralevő éveire (sőt
magára az örök életre is).
7. Csak az a benyomás marad meg az emberben szilárdan és állhatatosan,
amely zsenge ifjúságában hatotta át lelkét: azt ezek a példák is
bizonyítják. Az edény azt az illatot, melyet legelőször felvett, megtartja
addig, amíg el nem törik. Ahogy a fán kisarjadnak a zsenge ágak, felfelé
vagy lefelé vagy oldalvást, úgy tartja meg őket évszázadokon át, míg csak ki
nem döntik. A gyapjú azt a színt, amelyet legelőször beleártottak, megtartja
olyannyira, hogy át sem lehet festeni. A kerék megkeménykedett abroncsa
inkább ezer szilánkra törik, mintsem hogy újból kiegyenesedjék. Ugyanígy az
emberben olyannyira megmaradnak az első benyomások, hogy szinte csodával
határos az, hogy meg tudjuk őket változtatni; ezért legfontosabb, hogy
mindjárt az első életévek benyomásaként az igaz bölcsesség zsinórmértékét
kapja a gyermek.
8. Végül is igen nagy veszélyt rejt magában, ha az emberbe nem oltjuk be
már a bölcsőtől fogva az egészséges (üdvös) élet szabályait. Mivel ugyanis
az emberi élet, mihelyt külső érzékszervei működésbe lépnek, nem képes
megnyugodni, nem tudja magát visszatartani - ha nem kötik le hasznos dolgok
- attól, hogy haszontalan, sőt (e romlott korszak rossz példái mutatják)
káros dolgok le ne foglalják. S lehetetlen vagy igen nehéz azt kívánni, hogy
mindezt utólag vetkőzze le. Ennélfogva tele van a világ
szabálytalanságokkal, és ezek megszüntetésére nincs elég ereje sem a világi
vezetőknek, sem az egyház szolgáinak, amíg nem fordítanak komoly gondot a
feltörekvő vadvizek azonnali eltorlaszolására.
9. Tehát: amennyire szívügye minden egyes embernek a következő nemzedék
jóléte, és amennyire szívén viseli az egyházi és világi elöljáróság az
emberiség boldogulását, oly mértékben kell iparkodniok azon, hogy az ég ezen
palántái időben jussanak el elültetéshez, öntözéshez, nyeséshez - és hogy
bölcsen egyengessék útjukat az irodalomban, erkölcsben és jámborságban
történő előmenetelre.
Fordította: Dr. Geréb György
-----------------
Comenius Ámos János válogatott írásai - Didactica Magna
(Válogatta: Kálmán Viktória, Kriterion, Bukarest, 1971.) 54-59. o.