[73] BACON: ESSZÉK
A szokásról és a nevelésről
Mivel a szokás a legfőbb irányítója az ember életének, minden módon azon
legyünk, hogy helyes szokásokat vegyük föl. A szokás, annyi bizonyos, akkor
a legtökéletesebb, ha ifjú éveinkből ered: ezt nevezzük nevelésnek;
valójában nem más ez, mint idejekorán fölvett szokás. Könnyű belátni, hogy
mennyivel könnyebben alkalmazkodik szájberendezésünk a különféle hangokhoz
és kifejezésekhez a nyelvek elsajátításában, mennyivel rugalmasabbak az
ízületek mindenféle nehéz testgyakorlathoz és mozgáshoz az ifjúkorban, mint
később. Való igaz, hogy aki későn tanul, az már nem olyan hajlékony, kivéve
az olyan elmét, amely képes felvenni a küzdelmet a betokosodás ellen, nyílt
marad s folytonosan kész újjal gyarapodni; ez azonban rendkívül ritka. Ha
azonban a szokás ereje önmagában és elszigetelten is ilyen nagy, mennyivel
nagyobb, ha egyesülten, csoportban, testületben érvényesül. Mert ott a példa
tanít, a társas együttlét megerősít, a versengés ösztönöz, a dicsőség
szárnyat ad: ilyen környezetben a szokás ereje felemel. Szent igaz, hogy az
erény az emberi természetben megsokszorozódik a szép rendet tartó és
fegyelmezett társadalom által. A köztársaságok és jó kormányzatok a már
megteremtett erényt táplálják, de a magvakon nem sokat javíthatnak. A
szörnyű az, hogy a leghatékonyabb eszközöket manapság a legkevésbé kívánatos
célok érdekében használják föl.
A szülőkről és gyermekekről
Van sok szülő, különösen anya, aki - gyakran részrehajlásból, s olykor
nagyon is méltatlanul - nem egyformán szereti minden gyermekét; mint bölcs
Salamon mondja: A bölcs fiú megvidámítja az ő apját, a gonosz fiú szégyent
hoz az ő anyjára. Tapasztalhatjuk, hogy ahol tele a ház gyermekekkel, ott az
egy-két legidősebbel törődnek, közben pedig hagyják, hogy a
legfiatalabbakból semmirekellő váljék, noha gyakran épp a korban ezek között
levők bizonyulnak a legjobbnak, akikről pedig jóformán tudomást sem vesznek.
A szülők szűkmarkúsága a gyermekek zsebpénze dolgában hiba, s ártalmukra
lehet: lealacsonyítja őket, kétes ügyeskedésre tanítja, rossz társaságba
sodorja és hajlamossá teszi őket a habzsolásra, ha bőségbe jutnak: a legjobb
receptnek az bizonyult, hogy ne takarékoskodjék a szülő a szigorral
gyermekei irányában, de a pénzével sem. Ostoba szokás (amely a szülők,
iskolamesterek és szolgák között egyaránt dívik), hogy vetélkedést szítanak
és táplálnak a fivérek között, ami gyakran villongásra vezet férfikorukban,
és zavart okoz a családi életben. Az olaszok alig tesznek különbséget
gyermek, unokatestvér, közeli rokon csemete között: ha egy törzsökből valók,
nem törődnek azzal, hogy saját testükből szakadtak-e ki. És, az igazat
megvallva, a természetben is nagyrészt így van ez, hiszen tapasztalhatjuk,
hogy az unokaöcs gyakran a nagybátyjára vagy más rokonára üt inkább, mint
szülejére, a vér szeszélye szerint. Már korán döntsék el a szülők, hogy
milyen hivatásra és iskolába adják gyermekeiket, mert ekkor még leginkább
hajlíthatók, s ne engedjenek túlságosan gyermekeik hajlandóságainak, oly
módon gondolván, hogy az a legjobb, ha az ifjú azt választja, amihez a
legtöbb kedvet érez. Ha azonban rendkívüli vonzalma vagy tehetsége van
valamihez, akkor a legjobb nem akadályozni ebben, de általánosságban jó a
recept: Optimum elige, suave et facile illud faciet consuetudo. A fiatalabb
fvérek általában jól boldogulnak az életben, de sohasem vagy csak nagy
ritkán, ha bátyjukat a szülők kitagadták.
Fordította: Julow Viktor
-----------------
Francis Bacon: Esszék - avagy tanácsok az okos és erkölcsös életre
(Európa, Bp. 1987.) 177-178., 28-30. o.