Dimenzió #12

Mozaikok a nevelés történetéből

(Neveléstörténet)

                   [66] LOYOLAI SZENT IGNÁC: A TANULMÁNYOK

   A  kollégiumokban  tanuló rendtagok megtartása, nevezetesen egészségük és
külső  dolgaik  rendezettsége érdekében elég útmutatást tartalmaz a harmadik
rész.   Arra   viszont  megkülönböztetett  gondot  kell  fordítani,  hogy  a
skolasztikusok  ne  tanuljanak  olyankor,  amikor  az az egészségre ártalmas
lenne,  aludjanak  eleget  és  tartsanak  mértéket  a szellemi munkában. Így
lesznek   igazán   kitartóak:   a  tanulásban  éppúgy,  mint  a  megtanultak
kamatoztatásában.

   Ami a lelkieket illeti, a kollégiumokban tanulókra ugyanaz érvényes, mint
azokra,  akik  házainkban a próbaidőt töltik. A próbaidő után vigyázni kell,
hogy  a  tanulás  hevében  meg  ne  fogyatkozzék bennük a szilárd erények és
szerzetesi élet szeretete. Mégis, amíg tanulmányaikat végzik, ne fordítsanak
annyi  erőt vezeklésekre, imádkozásokra és hosszas elmélkedésekre. Hiszen ha
az  Isten szolgálatának őszinte szándékával tanulnak - a tanulás pedig egész
embert  kíván  -,  akkor  ez a munka a tanulmányi idő alatt nem kevésbé lesz
kedves Istenünknek és Urunknak, mint azok a gyakorlatok.

   A  skolasztikusok törekedjenek mindenekelőtt lelkük tisztaságát megőrizni
és  tanulmányaikat  tiszta  szándékkal  végezni,  hogy  egyre tökéletesebbek
legyenek.  A  tanulásban  csak  Isten dicsőségét és a lelkek javát keressék.
Imáikban  pedig  gyakran  kérjék  a  kegyelmet,  hogy Isten dicsőségére és a
lelkek javára jól haladjanak a tudományokban.
   Továbbá,  szellemi  képességeiket  fogják  nagy  elszántsággal  komoly és
kitartó  tanulásra.  Győzzék  meg  magukat  arról, hogy a kollégiumokban nem
tehetnek  semmit,  ami  kedvesebb volna Istennek, mint azt, hogy az említett
tiszta szándékkal szorgalmasan tanulnak. Legyenek meggyőződve arról, hogy az
Isten  Szent  Fölsége  színe  előtt  nagyon  érdemszerző a kellő okból, azaz
engedelmességből  és  szeretetből vállalt munka, a tanulás, még akkor is, ha
sohasem kerülne sor valamilyen tananyag kamatoztatására.

   Távolítsák el mindazt, ami akadályozza a szellemet a tanulásban. Ilyenek:
a   túlzott   vagy   kellő  beosztás  nélkül  vállalt  áhitatgyakorlatok  és
vezeklések;  a  különféle ügyek intézése és a külső elfoglaltságok, melyeket
otthon,  a  házi  teendőkben  vagy  másutt  vállalnak;  lelki beszélgetések,
gyóntatások  és  más  munkák az emberek javára. Hacsak lehet, térjenek ki az
ilyenek  elől.  Nagyon ésszerű ugyanis, hogy az efféle elfoglaltságokat, még
ha   lelkiek  is,  elhalasszák  a  tanulmányok  befejezéséig,  mert  a  most
megtanulhatók birtokában később hasznosabb munkaerők lesznek. Akadnak úgyis,
akik  ezeket a munkákat addig helyettük elvégzik. Mindezekben pedig az Isten
dicséretének és dicsőségének egyre növekvő vágya vezessen.

                                                    Fordította: Szabó Ferenc
-----------------
Loyolai Szent Ignác írásaiból
   (Thesaurus S. J., Összeállította: Szabó Ferenc S. J.,
      Ugo Detti Nyomdája, Róma, 1990.) 264-265. o.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.