[59] ERASMUS: A FEJEDELEM SZÜLETÉSE ÉS NEVELTETÉSE
Egyébként ahol a fejedelem születéssel és nem választással lesz azzá, ami
egykor néhány barbár népnél is meg szokott történni, tanúsítja
Arisztotelész, ott a fejedelem iránti legfőbb reménykedés annak helyes
neveltetésétől függ. Hogy aztán ez a neveltetés milyen eredménnyel
alkalmazható, az már a nevelendő buzgalmából állapítható meg, amire viszont
a választási jog esetén egyáltalán nincs lehetőség. Ezért aztán korán, ahogy
mondani szokták, már a bölcsőtől kezdve üdvös gondolatokkal kell megtölteni
a leendő fejedelem még üres és romlatlan keblét, és rögtön a gyermeki lélek
ugarába kell belehinteni a becsületesség magvait, hogy azok lassacskán, az
évek haladtával és a tapasztalat megszerzésével együtt kicsírázzanak,
megérjenek és egyszerre s mindenkorra, az egész életre meggyökerezzenek.
Mert semmi sem rakódik le és ivódik be oly mélyen, mint az, amit az első
években vetettek belénk, s hogy azokban az években mivel itatódtunk át, az
mindnyájunk számára fontos, de a fejedelem számára különösen nagy
jelentőségű.
Ahol a fejedelem kiválasztására nincs lehetőség, ott különös figyelemmel
kell kiválasztani azt az embert, aki majd a leendő fejedelmet nevelni fogja.
Mindenféle nevelésben, de főleg a fejedelem nevelésében mértéktartásra
van szükség, a nevelő szigorúsága ugyan nyomja el a kor pajkosságát,
mindazonáltal a vele párosuló erkölcsi nyájasság enyhítse, fűszerezze a
nevelő keménységét.
A leendő fejedelem nevelője olyan legyen - Seneca okos mondása szerint -,
hogy tudjon dorgálni sértés nélkül, és tudjon dicsérni hízelkedés nélkül; a
tanítvány pedig tisztelje őt szigorúsága miatt, és szeresse erkölcsi
kedvessége miatt.
Még a dadák sem lehetnek akárkik, akikre rábízhatják a birodalom számára
született gyermekeket, ők is legyenek becsületesek, és feladatukra jó előre
figyelmeztessék és oktassák ki őket. Játszótársakat sem engedhetünk hozzá
akárkiket; csak jó természetű és tisztességtudó gyermekek lehetnek ezek,
akiket szabad emberhez méltó módon és erkölcsösen oktattak és neveltek. A
pajkos, iszákos és a csúnya beszédű ifjakat, különösen pedig a hízelkedők
raját távol kell tartani mindaddig, míg a nevelésben meg nem erősödik a
lelke.
Mindaz, aki elvállalja a fejedelem nevelésének feladatát, újra meg újra
gondolkodjék el azon, hogy amit ő vállal, az nem hétköznapi dolog, hanem a
legnagyobbak legnagyobbika, és egyúttal a legveszélyesebbike is. Elsősorban
lelkülete legyen erre a feladatra méltó; ne azt nézze, hogy hány püspökséget
tud majd ebből szerezni, hanem azt, hogy milyen módon tudja majd a haza
reményeit teljesíteni, amely bízott benne, hogy a fejedelmet derék emberré
neveli.
Gondold meg, nevelő, hogy mennyivel tartozol a hazádnak, amely jólétének
teljességét reád bízta. Tőled függ, hogy az isteni hatalom valami üdvös
dolgot készít-e számára vagy pedig valami ragályos dögvészt.
Akire tehát az ország rábízza gyermekét, az először is állapítsa meg
okosan, hogy milyen irányba induljon. Bizonyos jelekből már a serdülőkorban
is meg lehet állapítani, hogy az ifjú mire hajlamos: haragra vagy
önteltségre; kegyhajhászásra vagy dicsőségvágyra; bujálkodásra, kockázásra
vagy pénzszerzésre; bosszúállásra vagy háborúra; féktelenségre vagy
zsarnokoskodásra. Mikor aztán kipuhatolta, hogy melyik vétek felé hajlik
tanítványa, először ott igyekezzék hasznos rendelkezésekkel és alkalmas
utasításokkal megerősíteni lelkét, és törekedjék a még engedékeny jellemet
az ellenkező magatartás felé terelni. Ha viszont észreveszi, hogy természete
hajlik a becsületes dolgok felé, vagy ha csak olyan vétkek vannak benne,
amelyek könnyen jóra fordíthatók, mint például a törtetés vagy pazarlás,
akkor főleg ezekkel foglalkozzék, és természetének értékes tulajdonságait
ápolgatással segítse.
Nem elég csak intézkedéseket foganatosítani, és ezekkel távol tartani
tanítványunkat a helytelentől, vagy ezekkel ráirányítani figyelmét a
tisztességes dolgokra, ezeket bele is kell vésni, oltani, sulykolni,
mégpedig az emlékeztetésnek mindig más és más formájával, hol egy velős
mondással, hol meg egy kis mesével; hol egy hasonlattal, hol meg egy
példával; hol egy szállóigével, hol meg egy közmondással; és ezeket be kell
vésni gyűrűkbe, ráfesteni táblákra, hozzáírni családfákhoz, és feljegyezni
minden másra, amiben az ifjúkor gyönyörködik, hogy mindig szeme előtt
legyen, még akkor is, ha mással foglalkozik.
Nagyon korán kezdje el munkáját a nevelő, hogy a zsenge érzelmek közé
akkor hintse el az erény magvait, amikor a lélek még mentes mindenféle
bűntől, és amikor a nevelő ujjai alatt még bármilyen forma felvételére
képes. Megvan a bölcsességnek is a maga gyermekkora, aminthogy megvan a
jámborságnak is. Ugyanazt kell tennünk mindig, de más körülmények között
másképp. A kisgyermekbe kellemes mesékkel, vidám történetekkel és szép
példázatokkal plántáljuk be azokat a dolgokat, amelyekre később majd
komolyabb módszerekkel fogjuk tanítani.
Ha néhány kép kissé érdekesebbnek tűnik, azokat a nevelő vidám előadással
enyhítse és édesítse. Ha másokat dicsér, tisztességes és megfelelő szavakkal
tegye, ha egyénileg dorgál, tegye úgy, hogy a feddés keménységét beszédének
bizonyos kellemességével enyhítse, különösen akkor, ha tanítványa már
serdültebb korú.
Mindenekelőtt és alaposan azt kell a fejedelem lelkében elültetni, hogy
Krisztusról minél jobb véleménye legyen, a megfelelő módon összegyűjtött
tételeit tüstént szívja fel magába, mégpedig közvetlenül azokból a
forrásokból, ahonnan nemcsak tisztább vizet meríthetünk, hanem hatásosabbat
is. Magyarázzuk meg neki, hogy amit Krisztus tanít, az senkire sem
vonatkozik jobban, mint a fejedelemre.
Fordította: Csonka Ferenc
-----------------
Rotterdami Erasmus: A keresztény fejedelem neveltetése
(Európa, Bp. 1987.) 11-12., 14-17., 19-21. o.