[47] ABAELARDUS: SZERENCSÉTLENSÉGEIM TÖRTÉNETE
Vigasztaló levele barátjához szülőföldjéről
Szülőhelyem, Le Pallet Nantes-tól mintegy nyolc mérföldnyire keletre
fekszik, Bretagne határvidékén; miként szülőföldem a természetével vagy
derűs fajtám a lelkével, úgy emelkedtem én ki tehetségemmel és a tudományhoz
való hajlamommal. Apám szert tett némi jártasságra a tudományokban, mielőtt
lovaggá avatták, így olyan elevenen élt benne a műveltség szeretete, hogy
úgy rendelkezett: mindegyik fiát előbb tanítsák tudományokra, mint
fegyverforgatásra. Így is történt. És amennyivel kedvesebb voltam számára
elsőszülöttjeként, annyival gondosabban törődött oktatásommal. Én pedig
minél jobban és könnyebben haladtam előre a tudományokban, annál hevesebben
ragaszkodtam hozzájuk, s az irántuk érzett rajongás arra késztetett, hogy a
lovagi dicsőség fényét elsőszülöttségi jogommal és örökségemmel együtt
fivéreimnek átengedvén, Mars udvarát messze elkerüljem, s Minerva ölén
nevelődjem; s mivel a filozófia minden eszköze közül leginkább a dialektikus
érvek fegyverzetét kedveltem, e fegyverekkel váltottam föl a valódiakat, s a
háború trófeái helyett a disputációkéra áhítoztam. Ezért aztán, vitákat
folytatva, mintegy a peripatetikusok követőjeként számos olyan vidéket
bejártam, amelyről azt hallottam, hogy ott e művészet virágzik.
Vigasztaló levele barátjához arról, hogyan üldözte őt Guillhelmus mester
Így jutottam el végül Párizsba, ahol a leginkább virágzott e tudomány,
tanítómhoz, az akkoriban igen nagy hírnévnek örvendő Champeaux-i
Guillhelmushoz, akinél kevés időt töltöttem; eleinte kedvelt, de hamarosan
elviselhetetlenné váltam számára, mert megkíséreltem némely állítását
megcáfolni, egyre gyakrabban jutottam vele ellenkező következtetésre, és
vitáinkban többször sikerült fölülkerekednem. Nagy megbotránkozást keltettem
ezzel még legkiválóbb diáktársaimban is, mivelhogy fiatal s a tanulmányokban
még egészen kezdő voltam. Így vette kezdetét szerencsétlenségeim máig tartó
sorozata, és minél híresebbé váltam a későbbiekben, annál inkább magam ellen
ingereltem mások irigységét.
Végül, mivel koromhoz képest kiemelkedően tehetséges voltam, már egészen
ifjú koromban saját iskolát akartam nyitni. Helyéül az akkori idők városát,
Melun királyi székhelyt szemeltem ki. Mesterem tudomást szerzett tervemről,
és igyekezett, amennyire lehetett, távol tartani iskolámat a magáétól;
titokban minden lehetséges módon azon mesterkedett, hogy mielőtt elhagynám
iskoláját, megakadályozza a magaménak előkészítését, és megszerezze
kiszemelt helyemet. De mivel a vidék hatalmasságai között jó néhány
ellensége volt, az ő segítségükre támaszkodva megvalósíthattam tervemet, és
nyílt irigysége megszerezte számomra legtöbbjük rokonszenvét.
Röviddel iskolánk alapítása után olyan nevet szereztem a dialektika
tudományában, hogy lassanként nemcsak egykori diáktársaim, hanem mesterem
szűkebb körre korlátozott hírét is elhomályosította. Ezért aztán önbizalmam
növekedtével iskolánkat áthelyeztem Corbeil-be, hogy ott, Párizs közelében,
sűrűbben folytathassam kíméletlen vitáimat. Közben azonban kénytelen voltam
egy időre hazatérni, mivel belebetegedtem a tudományokkal való mértéktelen
foglalkozásba; néhány évig távol voltam Ile-de-France-tól, miközben egyre
buzgóbban törekedtek utánam mindazok, akiket a dialektika tudománya
lelkesített.
Pár év elteltével, amikor már régen felépültem, egykori mesterem,
Guillhelmus, aki addig főesperes volt Párizsban, felcserélve korábbi
öltözetét, a szerzetes kanonokok rendjébe lépett, mint beszélik, csupán
azért, hogy istenfélőbbnek lássék, s így magasabb rangot szerezzen magának,
amint ez hamarosan meg is történt, hiszen Chlons püspökévé tették. De
szerzetbe lépése nem tartotta őt távol Párizs városától, s nem akadályozta
abban sem, hogy a szokott módon tovább foglalkozzék a filozófiával; a
kolostorban, ahová hitbuzgósága ürügyén vonult vissza, tüstént szabályos
nyilvános iskolát indított. ekkor én is visszatértem, hogy retorikát
hallgassak tőle. Vitáink során többek között arra is rákényszerítettem
Guillhelmust, hogy az univerzálékról hirdetett tanait érvelésem nyilvánvaló
bizonyítékai hatására módosítsa, sőt visszavonja. Ugyanis az univerzálék
közösségéről szóló állítása szerint ugyanazon nem lényege teljesen azonos
módon van jelen minden egyes hozzá tartozó egyedben, amelyek között nincs
semmi lényegi különbség, csak az esetlegességek tömege miatti sokféleség.
Ezt az állítást úgy módosította, hogy ettől kezdve a dolgok lényegi
azonossága helyett különbségnélküliségről beszélt. S mivel az univerzálék
kérdése mindig különösen nehéz volt (olyannyira, hogy Porphirius, amikor
Ysogogé-jában az univerzálékról ír, meg sem kísérli meghatározni, mondván,
hogy az efféle feladat rendkívül nehéz), amikor Guillhelmus kénytelen volt
megváltoztatni, majd elejteni állítását, előadása annyira hitelét vesztette,
hogy többre a dialektikában aligha juthatott, hiszen ez a tudomány az
univerzálék tételén áll vagy bukik.
Ezzel szemben a mi tanáraink akkora tekintélyre és hírnévre tettek szert,
hogy azok is, akik eleinte határozottan kitartottak mesterünk mellett, és a
legteljesebb mértékben támadták elméletünket, mind iskolánkba sereglettek;
sőt, mesterünk utóda a párizsi katedrán átengedte nekem a helyét, hogy a
többiekkel együtt ugyanott hallgassa előadásaimat, ahol azelőtt ő, illetve
mesterünk diadalmaskodott. Még alig néhány napja vezettem a dialektikai
stúdiumokat, s mesterem már úgy szenvedett a féltékenységtől, és úgy
háborgott haragjában, hogy azt elmondani is alig lehet; balszerencséje
miatti dühét nem bírta sokáig visszafojtani, ismét megpróbált ártani nekem;
és mivel nyíltan semmit sem tudott tenni ellenem, rútul megrágalmazta azt az
embert, aki tanári székét átengedte nekem. Megfosztotta őt iskolájától, s
állását egyik ellenfelemmel töltette be. Ekkor visszatértem Melunbe, és mint
azelőtt, ott nyitottam meg iskolámat; s minél nyíltabban üldözött mesterem
gyűlölködése, annál nagyobbra nőtt tekintélyem, a költemény szavai szerint:
Nagyra irigy a világ, s hegyoromnak támad a szélvész.
Hamarosan ráébredt, hogy csaknem mindenki kételkedik hitbuzgóságában, s a
háta mögött kárhoztatják, amiért nem hagyott fel a városi élettel; végül is
a várostól távol eső helységbe költözött iskolájával és rendtársai
gyülekezetével.
Tüstént visszatértem Melunből Párizsba, remélve, hogy távollétében nem
fog háborgatni. De, mint mondottuk, helyünket a katedrán ellenfelünkkel
töltette be, ezért iskolánk - akárha tanári székünk bitorlóját akartuk volna
ostrom alá venni - a városon kívül, Szent Genovéva hegyén vert tábort. Ennek
hírét véve mesterünk szemérmetlenül rögtön visszatért, s iskoláját, valamint
szerzetestársainak gyülekezetét újra az előző kolostorba költöztette, mintha
hívének ostromlott seregét akarta volna fölmenteni. Ám szándéka ellenére
ezzel inkább ártott, mint használt helyettesének, akinek korábban volt
néhány tanítványa, kivált jó hírnek örvendő Priscianus-előadásai miatt, de
Guillhelmus visszatértével mindenki elhagyta, s így kénytelen volt lemondani
az iskola vezetéséről. Később pedig, immár nem remélve világi dicsőséget,
szerzetessé lett. Hogy Guillhelmus visszatérése után hallgatóim milyen
szócsatákat vívtak a disputációk során az ő diákjaival, s hogy a sors milyen
győzelmeket juttatott híveimnek és nekem, azt magad is tapasztaltad.
Fordította: Turgonyi Zoltán
-----------------
Abaelardus: Szerencsétlenségeim története
(Helikon, Gyomaendrőd, 1985.) 5-8. o.