[37] GELLIUS: ANYATEJ VAGY SZOPTATÓS DADA
Egyszer jelenlétünkben hírül hozták a filozófus Favorinusnak, hogy egyik
hűséges tanítványának a felesége nemrég szült, és fiúgyermekkel
örvendeztette meg férjét.
- Induljunk - mondta erre -, nézzük meg a gyermeket és gratuláljunk az
apának!
Az apa senatori rangú, igen előkelő családból származott. Felkerekedtünk
hát mind, ahányan ott voltunk, elkísértük mesterünket ahhoz a házhoz, ahová
igyekezett, és vele együtt be is mentünk. Ő már az előcsarnokban megölelte
barátunkat, gratulált neki, utána helyet foglalt, s mindjárt faggatóra
fogta, milyen sokáig vajúdott az anya, és nagy fájdalmak közt szült-e.
Amikor megtudta, hogy a fiatalasszony a megerőltetéstől és a virrasztástól
kimerülve éppen alszik, fesztelenebbül kezdett társalogni és megjegyezte:
- Biztos vagyok benne, hogy saját tejével fogja táplálni a kisfiát!
A fiatalasszony édesanyja erre kijelentette, hogy kímélni kell az anyát,
és szoptatós dajkákat kell fogadni a gyermek mellé, különben a szüléskor
kiállott fájdalmakat még a szoptatás fáradságos és megerőltető munkája is
tetézné.
- Kérlek, jóasszony - vetette közbe Favorinus -, engedd, hogy leányod
testestül-lelkestül édesanyja lehessen a fiának! Mert mire való az ilyen
természetellenes, félbemaradt, megszokott anyaság: megszülni, utána pedig
tüstént eldobni a gyermeket? Méhében saját vérével táplált valamit, amit nem
is látott, és most ne táplálja saját tejével, akit immár lát, aki már él,
aki már ember, és már rimánkodik az anyai gondoskodás után? Vagy te is azt
gondolod - kérdezte -, hogy a természet az emlőket holmi szemrevaló
cicomaként adta a nőknek, nem gyermekeinek táplálására, hanem dísznek a
mellükre?!
Fordította: Győri Gyula
-----------------
A régi Róma napjai
(Válogatta: Szepessy Tibor, Gondolat, Bp. 1968.) 79-80. o.