Dimenzió #12

Mozaikok a nevelés történetéből

(Neveléstörténet)

                     [20] PLATÓN: SZÓKRATÉSZ VÉDŐBESZÉDE

   ...az  ifjak  önként  csatlakoznak  hozzám, azok, akiknek a legtöbb ráérő
idejük  van,  a  leggazdagabbak  gyermekei;  szeretik  hallgatni,  amint  az
embereket  vizsgálgatom;  azután  ők  maguk  is  gyakran utánoznak engem, és
megkísérelnek másokat is megvizsgálni; és azután, gondolom, találnak is nagy
bőségben  olyan  embert, aki azt hiszi magáról, hogy tud valamit, pedig csak
nagyon keveset vagy semmit sem tud. Az általuk megvizsgáltak pedig nem rájuk
haragszanak  meg, hanem énrám, és azt mondják, hogy "van egy bizonyos nagyon
utálatos  Szókratész,  és  megrontja az ifjúságot." Ha pedig valaki megkérdi
tőlük,  milyen  cselekedettel  és  milyen  tanítással  teszi ezt, semmit sem
tudnak  felelni,  mert  hiszen  nem tudják; de hogy el ne árulják zavarukat,
azokat  a  minden  bölcselkedővel szemben kéznél levő dolgokat emlegetik: az
égi  jelenségeket meg a föld alatti dolgokat, az istentagadást, a silány ügy
jobbnak  való feltüntetését. Mert az igazat, gondolom, nem szívesen mondanák
meg,  azt tudniillik, hogy kiderült róluk: megjátsszák, hogy tudnak valamit,
de  nem  tudnak  semmit.  Minthogy  pedig  ezek,  úgy tartom, becsvágyóak és
ingerültek,  sokan  vannak,  és  együvé  sorakozva meggyőző hévvel beszélnek
rólam, sikerült és sikerül is teletölteniük a fületeket heves rágalmaikkal.

                                                 Fordította: Devecseri Gábor
-----------------
Platón: Szókratész védőbeszéde
   (Európa, Bp. 1994.) 18-19. o.

Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.