NEVELÉSÜGY A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN
A háború utáni jogállamban a vezető erők létfontosságúnak tartották az
oktatás korszerűsítését és demokratizálását. Harcot vívtak az analfabétizmus
felszámolásáért, és a kormány törekedett a közép- és felsőfokú oktatásból
korábban gyakorlatilag szinte kizárt munkás- és paraszt származású fiatalok
segítésére. Létrejött a Dolgozók Iskolája, és népi kollégiumok alakultak, 2
év alatt 160. 1946-47-től azonban, a nemzetközi helyzet változásával
összefüggésben a magyar oktatáspolitika mozgástere is kezdett beszűkülni.
1948-ban a Magyar Dolgozók Pártjának megalakulása után 4 nappal sor került a
felekezeti iskolák államosítására, melyek a magyar iskolák több, mint 60%-át
tették ki abban az időben. Kicsivel később feloszlatták a népi
kollégiumokat, és az 1950-es évek legelejétől már jól láthatóvá vált, hogy
az oktatásügyet is pártérdekeknek rendelik alá. A személyi kultusz
korszakának egyik jellegzetes forrása az a minisztériumban készült tervezet,
amely arra vonatkozóan tartalmazott útmutatásokat, hogy hogyan kell
megünnepelni Rákosi Mátyás születésnapját az iskolákban:
"Felajánlások: fegyelem megszilárdítása, késés, igazolatlan
hiányzás csökkentése, jobb tanulás, stb.
Dolgozatírás: február utolsó hetében minden osztályban
dolgozatírás, cím: Miért szeretik a gyerekek Rákosi elvtársat? Mit
köszönhet a magyar ifjúság Rákosi elvtársnak?
Ajándék: szakkörök, úttörőőrsök apró ajándékokat készítsenek és
küldjenek Rákosi elvtársnak.
Ünnepély: március 8-án délután minden iskolában. A beszédet az
igazgató mondja. A műsort az ifjúsági szervezet adja."
A tervgazdálkodással egy időben az egyetemi képzésben bevezették a
különböző mutató- és tervszámokat. Nőtt a munkás-paraszt származású fiatalok
aránya, a karok között a műszaki és mezőgazdasági fakultások felé billent a
mérleg. A közép- és általános iskolákban csakúgy, mint a 22 felsőoktatási
intézményben, meterséges eszközökkel próbálták megakadályozni a
lemorzsolódást (pl.: "bukásmentes osztály"- akció, munkakönyv visszatartása,
óriási óraszámban folytatott korrepetálás, stb.). A marxizmus-leninizmus
eszmerendszere (helyesebben szólva sokszor annak dogmatizált,
leegyszerűsített, nemegyszer elferdített változata) a pedagógiai
kutatásokat, a nevelés-oktatás céljait és tartalmát is meghatározta.
1953-55 között, a Nagy Imre-érában bizonyos változtatások történtek az
oktatáspolitikát illetően is. A hangsúlyt az általános iskolákra helyezték,
30-35%-kal csökkentették az egyetemi keretszámokat, és minden szinten
igyekeztek emelni az oktatás színvonalát. 1956 nyarát nagy szellemi
élénkülés jellemezte, egyetemi vitakörök alakultak. A neveléstudomány
művelői, gyakorló pedagógusok októberben Balatonfüreden tanácskoztak, a
pedagógiai alkotómunka szabadságát sürgették. Megállapították, hogy
"Minden további előrehaladás elengedhetetlen feltétele a
neveléstudományi kutatás és a tudományos kritika szabadsága."
A magyar ifjúságnak, a diákoknak, egyetemi és főiskolai hallgatóknak
kezdeményező szerepük volt az 1956-os forradalomban, az október 23-i
tüntetést is egyetemisták szervezték. Az Oktatásügyi Minisztérium november
2-án készült utasítástervezete szerint tervbe vették az egész iskolarendszer
és oktatási anyag felülvizsgálását, a kötelező orosz nyelvoktatás
megszüntetését és a szabad vallásgyakorlás engedélyezését. Mindez 1957 után
csak részleteiben valósult meg. 1956 végén az egyetemi oktatóknak 7, a
hallgatóknak 10%-a hagyta el az országot, akik közül számos külföldön
folytatta kutatómunkáját és tanulmányait, s akik közül többen jelen vannak
napjaink nemzetközi tudományos életében.
1961-ben 16 éves korig kiterjesztették a tankötelezettséget. Az oktatási
törvényben előírták, hogy minden iskolatípus készítsen elő a termelőmunkában
való részvételre. A gimnáziumi diákok ennek értelmében a hét 6 tanítási
napjából egyet gyakorlati munkával töltöttek (5+1 rendszer) egészen 1965-ig.
Az 1963-as tanterv szerint a cél a kommunista ember személyiségének
megalapozása. Az 1960-as 70-es évek fordulóján sokat foglalkoztak a
tantervekben előírt tananyag csökkentésével, ésszerűsítésével, a gyermekek
életkori sajátosságaihoz igazításával. Ettől az időtől kezdve tágabb teret
kaptak a didaktikai kutatások, jelentős oktatástechnológiai fejlesztések
történtek. Az 1978-as tantervben már kimutathatóak voltak a "rugalmas
kerettanterv" jegyei. A szocialista állam utolsó, 1985-ös oktatási törvényén
pedig jól látszik, hogy megváltozott társadalmi-politikai körülmények között
született. Ez bizonyos (szűk) körben tette lehetővé az egyedi megoldások
alkalmazását az iskolai nevelés során, míg a rendszerváltozás után született
oktatásügyi dokumentumok (1993-as oktatási törvény; NAT) széleskörű tanári
szabadságot biztosítanak. 1989-ben, Glatz Ferenc minisztersége idején
megfogalmazták az iskolaalapítási monopólium felszámolásának tervét, és
megszüntették a kötelező orosz nyelvoktatást. 1990-től lehetővé vált a 6 és
8 osztályos gimnáziumok létrehozása.
A magyar neveléstörténet vázlatos összefoglalásának végén ki kell emelni
azt, hogy a 20. század, és különösen 2. felének magyar történései még nem
kellőképpen feltártak, és elemzettek. Egyes esetekben nincs meg a kutatók
kellő rálátása sem, hiszen saját életük különböző szakaszait is át kell
értékelniük. Fel kell nőnie egy olyan fiatal kutatónemzedéknek, amelynek
tagjai a 20. századot már "történelem"-ként fogják látni. Ők talán jobban
képesek lesznek érzelmeiktől mentesen, valóban az objektív tényekre építve
összegezni közelmúltunk pedagógiai történéseit. Bárki is válik azonban a 21.
században kutatóvá, arról sohasem felejtkezhet el, hogy világunk megőrzését,
személyiségünk kibontakoztatását és növendékeink nevelését illetően van mit
tanulnunk elődeinktől.
Pécs, 1996. augusztus 23-24.