MAGYAR REFORMPEDAGÓGIA A SZÁZADFORDULÓN ÉS SZÁZADELŐN
A múlt század végén a széles látókörű, reformgondolatokat dédelgető
magyar pedagógusokhoz is elért a külföldi mozgalmak szele. Különösen
kiemelkedő volt a 20. század elején a magyar gyermektanulmányi mozgalom,
amelynek egyik vezéregyénisége Nagy László volt. Az ő szervezőmunkájának is
köszönhető, hogy 1906-ban megalakult a Magyar Gyermektanulmányi Társaság,
mely pár év múlva több ezer tagot számlált, és 1 év múlva megjelent lapjuk
is, a "Gyermek". Az 1905-ben megjelent tantervben is jól tükröződött a
korszak megváltozott szemlélete: Ebben már azt találhatjuk, hogy:
"Nem szókkal kell megtömni a gyermek elméjét, hanem
szemléletekkel, tapasztalatokkal és ezek okos feldolgozásával. A
gondolkodás egészséges szokásait kell meggyökereztetni a gyermek
lelkében."
Nagy László egyik budapesti tanítóképzőben működtette a
gyermektanulmányon alapuló pedagógusképzési modelljét 1908 és 1922 között,
mely európai hírű volt. Ő maga elsősorban a gyermeki érdeklődés szakaszait
vizsgálta különböző módszerekkel, és ennek alapján különböztette meg az
oktatásra nagy hatással lévő öt érdeklődési fokozatot (az érzéki,
szubjektív, objektív, állandó és logikai érdeklődés foka épül egymásra a
születéstől az ifjú korig szerinte). Az oktatás folyamata felfogása szerint
két, szervesen összefüggő szakaszra bomlik: az érdeklődés kialakulásának és
a "tiszta szemléletek" megjelenésének szakaszára. Ő is úgy vélte, hogy a
nevelés végső célját a társadalom határozza meg. A korszak egyik pedagógiai
alapműve volt az általa írt "Didaktika gyermekfejlődési alapon".
A dualizmus korának egyetemi pedagógiai műhelyei 1918 után is tovább
működtek. Budapesten Lubrich Ágost, Kármán Mór örökébe Fináczy Ernő lépett,
aki nem csak kiváló, máig az egyik legkiemelkedőbb neveléstörténész volt,
hanem neveléstudományi nézetei is figyelemre méltóak. Fontos szerepet
tulajdonított a világnézet és nevelés kapcsolatának. Keresztény pedagógus
lévén úgy gondolta, az idealizmust célul tűző világnézet az igazán értékes,
melynek sarkpontjai a vallás és a nemzet. Úgy gondolta, a tökéletesség
megközelítésének lehetősége az erények (önuralom, igazságosság, szeretet)
kialakításában rejlik. Kortársa, Weszely Ödön, aki a gyermektanulmányi
mozgalom lelkes munkatársa - az 1930-as években újjászervezője - volt, a
herbarti pedagógiából kiindulva az etikára és pszichológiára, mint
segédtudományokra építette rendszerét. "A modern pedagógia útjain" című
könyvében ezt írta:
"...a célokat a kultúra elemzése adja, az utakat pedig egyrészt
a gyermektanulmány, a differenciális lélektan, másrészt a
szociológia mutatja."
A nevelést úgy értelmezte, mint a kultúra átszármaztatását a felnövekvő
nemzedék számára, és hangsúlyozta annak értékelméleti megalapozását.
Több neves pedagógiai gondolkodó műveit, pedagógiai rendszerét lehet még
kiemelni a két világháború közötti magyar szellemtörténetből, melyek közül
többnek az értékelése, valódi megismerése és megértése tágabb körben még ma
sem történt meg. Így például Prohászka Lajos, Schneller István, Imre Sándor,
Mitrovics Gyula és Karácsony Sándor pedagógiája említhető.