19. SZÁZAD
A 19. század első fele Magyarországon is nagyon virágzó időszak volt az
oktatásügyet tekintve. Létrejöttek az első óvodák (1828: Brunszvik Teréz
Angyalkert nevű intézménye), és 1837-ben az első óvóképző Tolnán. (Az
óvodákban dolgozó pedagógusok eleinte főként férfiak voltak!) Jelentős
lépések történtek a magyarországi nőnevelés színvonalának emelése,
intézményrendszerének kiépítése érdekében. Olyan személyiségeket kell
kiemelnünk ezzel kapcsolatosan, mint Karacs Teréz, Brunszvik Teréz, Takács
Éva, Fáy András, Lővey Klára, Teleki Blanka, Zirzen Janka vagy a politikusok
közül Kossuth Lajos. Karacs Teréz 1845-ben ezt írta "Néhány szó a
nőnevelésről" című munkájában:
"... Sokan vitatják a nők polgárosítását, azaz: hogy a nők
hivatalnokká, iparűzőkké is kiképeztessenek. Ezen követelést én nem
látom az igazság körén kívülinek, mert okoskodásom minden
részrehajlástól ment levén, nem láthatja a férfitestet más
alkatrészekből szerkezettnek, mint a nőkét; úgynevezett szellemünk
pedig hasonló eszközökkel éppen úgy kifejthető egyik, mint másik
nemnél."
A reformkori országgyűléseken több ízben szóba került az alapfokú iskolák
ügye, valamint a szakképzés kérdése. 1845-ben jelent meg a Helytartótanácsi
rendelet "Magyarország elemi tanodáinak szabályai" címmel, mely 5 osztályos
anyanyelvű alapképzésről rendelkezett, melyből 2 osztály elvégzése volt
kötelező. A kor megnövekedett igényeinek megfelelően korszerűsítették és
kiterjesztették a tanítóképzést. 1828-ban jött létre Egerben az első magyar
nyelvű, önálló, többévfolyamos katolikus képző.
1848 márciusában megteremtődtek a magyar polgári átalakulás feltételei.
Ebben a helyzetben a felelős magyar minisztérium és az új parlament első
teendői közé tartozott az oktatásügy átalakítása, új magyar közoktatási
rendszer kiépítése. Számos vita zajlott a különböző fórumokon, és Eötvös
József kultuszminiszter vezetésével elkészült az oktatási törvényjavaslat
is, melynek tárgyalása során 140 képviselő szólalt fel, és nagyon heves
vitákat váltott ki, főként az iskolák felekezeti jellegének kérdése. A
javaslatot a felsőház 1848 nyarán levette a napirendről, mondván, hogy "nem
időszerű". A javaslat jelentős része így csak 20 év múlva, a kiegyezés után
realizálódott.
A magyar szabadságharc 1849-es bukása után az osztrák kormány legfőbb
célja a Habsburg-birodalom egységének helyreállítása volt. Az oktatásügyet
illetően ennek legfőbb megnyilvánulása az volt, hogy az iskolaügy, a nevelés
állami felügyelet alá került. Bár az iskolák száma az 1850-es években is
növekedett (9000-ről 12 és fél ezerre), korabeli számítások szerint a
gyerekeknek több, mint fele nem járt iskolába, és magas volt az analfabéták
aránya, különösen az ország gazdaságilag elmaradottabb, gyérebb
iskolahálózattal rendelkező vármegyéiben. A középfokú oktatás reformját az
osztrák gimnáziumok részére kidolgozott szabályzat és tanterv
("Organisationentwurf") bevezetésével vitték keresztül. Ebben a német
neohumanizmus és a herbarti elvek egyaránt fellelhetőek. Ez a dokumentum
hozta létre a 8 osztályos, éréttségivel záruló gimnázium típusát, melyet a
kor szokásainak megfelelően természetesen csak fiúk látogathattak. Emellett
létrejött a 6 osztályos reáliskola is, mely a gyakorlati pályákra készítette
fel növendékeit. A pesti egyetemet is osztrák mintára alakították át, ekkor
vált a bölcsészeti fakultás egyenrangúvá a másik hárommal. A felvétel
feltétele az érettségi vizsga lett. Az egyetem kettős célja a tudós- illetve
tanárképzés lett. (Ennek problémáját a mai napig sem sikerült
megoldani.)
Az 1867-es kiegyezés a társadalmi-gazdasági fejlődés keretei mellett
megteremtette a magyar közoktatásügy korszerűsítéséhez is az alapot.
1868-ban született meg - Eötvös József újabb kultuszminisztersége idején - a
népoktatási törvény. Ez 6-12 éves kor között előírta a tankötelezettséget
Magyarország minden gyermeke számára. A törvény a meglévő felekezeti
iskolákra épített, és lehetővé tette mindenki számára, hogy anyanyelvén
nyerjen oktatást a népoktatási intézményekben. Létrejött tehát a 6 osztályos
elemi iskola, és létrehozták a felső népiskolák és polgári iskolák
rendszerét. Jelentős lépés volt a tanítóképzésről szóló állami gondoskodás
kimondása, és a tanítók helyzetének a rendezése (meghatározták fizetésüket).
Felállították az iskolaszékeket, s így a tanfelügyelők és felsőbb hatóságok
mellett a települések kiválasztott lakói is beleszólhattak iskolájuk
ügyeibe.
A törvény látványos fellendülést eredményezett az oktatásügy, a
kulturális élet tekintetében. Az I. világháborút megelőzően már a
tankötelesek 93%-a járt iskolába, és jelentősen csökkent az analfabéták
száma mind a férfiak, mind pedig a nők körében (1869-ben a 6 éven felüli
lakosság 36, 1910-ben 68,7%-a tudott írni-olvasni). Ám a korabeli
dokumentumok szerint a fejlődés nem volt töretlen, ebben szerepet játszott a
néptanítók csekély száma és hiányos képzettsége. Eötvös József felhívására
tanítóegyletek alakultak. A miniszter 1867 nyarán ezt mondta:
"Nagyobb fontosságú közügyeink között nincsen tán egy sem,
melyre nézve a reformok szüksége oly általánosan elismertetnék,
mint a közoktatás."
1868 után számos pedagógiai lap látott napvilágot, melyek hasábjain
felszínre kerültek a gondok is. Ugyanez tapasztalható, ha a korabeli tanítói
egyletek, tanácskozások jegyzőkönyveit vesszük szemügyre. A kormány ingyen
taneszközökkel, a tankönyvek igen széles választékával, többször megújított
tantervekkel próbált a gondokon enyhíteni. 1879-ben valamennyi intézményben
elrendelték a magyar nyelv tanítását, és a századfordulón a
kultuszminisztérium jelentős anyagi alapokat mozgósított ennek
előmozdítására, a magyarosítás érdekében.
Több oktatásüggyel kapcsolatos törvény és számtalan rendelet is született
a dualizmus idején. 1883-ban, Trefort Ágoston minisztersége alatt kelt
például középiskola-típusokat és a tanári képesítés feltételeit leíró
törvény. 1891-ben a kisdedóvásról szóló paragrafusokat fogadták el a
honatyák. 1895-ben pedig Wlassics Gyula rendeletet adott ki, melyben
lehetővé tette az érettségizett lányok egyetemre kerülését (csak az orvosi,
gyógyszerészeti és bölcsészeti kar esetében!). Leánygimnáziumokról viszont
csak 1 évvel később rendelkezett... 1872-ben Kolozsváron, 1914-ben pedig
Debrecenben és Pozsonyban avattak új egyetemet.