RENESZÁNSZ-KOR; A REFORMÁCIÓ ÉS ELLENREFORMÁCIÓ
A reneszánsz-kori nevelés Zsigmond és Mátyás uralkodása idején
bontakozott ki magyar földön. A humanista tananyag a korábbi, középkori
műveltség jelentős gazdagítását jelentette. A káptalani és plébániai
iskolákban gyakran magas szintű oktatás folyt, ezek a 16. század elejére
humanista iskolákká alakultak. Mátyás uralkodása alatt létesült az első
magyarországi nyomda, Budán, Hess András vezetésével (1473), ahol iskolai
könyveket is nyomtattak.
Több jeles magyar ifjú külföldön sajátította el a humanista ismereteket,
így például Janus Pannonius, aki Ferrarában a neves olasz mesternél, Guarino
da Veroná-nál tanult 1444 és 1454 között. A költő így emlékezett vissza
tanulmányai színhelyére:
"Szép rendben folyik egy-egy nap, hisz a munka tagolja:
hajnali templom, utána meg iskola, s mindez olyan, hogy
nem marad el Szókratész hajdani Lyceumától,
annyi sugárzó ifjú ember gyűlt itt össze."
A 16. századi hitújítás szele Magyarországot is elérte. A lutheri eszmék
a mohácsi csata előtt kezdtek hatni a német városi polgárság körében, 1526
után pedig szélesebb körben terjedtek. A kálvini reformáció pedig főként a
mezővárosok, végvárak, és Erdély magyar lakói között talált követőkre. Az
Erdélyi Fejedelemségben az evangélikus után a református egyház is egyenjogú
lett a katolikussal. A protestantizmus legfontosabb eszközei Magyarországon
is hasonlóak voltak, mint Európa más részein: a hitviták, a prédikációk, a
nyomdák és az iskolák. A brassói, kolozsvári, sárvári nyomdákban az egyházi
könyveken kívül számos olyan könyvet is nyomtattak, amelyeket az iskolákban
használhattak (pl.: görög, latin, héber szövegeket, nyelvkönyveket, stb.). A
három részre szakadt ország jelentősebb városaiban (a török hódoltsági
területet kivéve) protestáns iskolák jöttek létre, amelyek a 17-18. századra
fokozatosan kiépítették saját partikuláris iskoláikat is. Egy-egy nevesebb
anyaiskolához több tucatnyi vidéki leányiskola tartozott. A 18. század előtt
azonban egyáltalán nem volt jellemző, hogy falusi gyermekek alapszintű
oktatásban részesültek. 1542-ben egy protestáns iskolamester levélben
köszönte meg városa tanácsának az iskolaügy támogatását:
"...igen bölcs és művelt férfiak, méltán tartalak titeket
dicséretre méltónak, hogy erre az ügyre oly buzgó fáradságot
fordítotok, s hogy gyermekeiteket - akik, úgy tudom, meg vannak
áldva tehetséggel - zsenge koruktól kezdve a legtudósabb és
legerkölcsösebb oktatókkal taníttatjátok és neveltetitek."
A legnevesebb református iskolák Sárospatak, Enyed, Kolozsvár, Debrecen,
Pápa, Nagybánya városában jöttek létre a katolikus iskolák alapjain, az
evangelikusok iskolái közül pedig kiemelkedett Sopron, Pozsony, Győr,
Körmöcbánya, Besztercebánya, Selmecbánya, Késmárk, Lőcse, Bártfa és Eperjes
iskolája.
A 15. század közepén jelentek meg az első anyanyelvű iskoláskönyvek, és a
kezdő szinten anyanyelven folyt a kicsik tanítása. A legelső ábécéskönyvek
egyben katekizmusok is voltak. A sort valószínűleg a Heltai Gáspár
kolozsvári nyomdájából 1553-ban kikerült könyv nyitotta.
A reformációra válaszképpen Magyarországon is megindult az
ellenreformáció. Megindítója a humanista történetíró, iskolaszervező Oláh
Miklós volt. Vezetésével ülésezett a nagyszombati zsinat, amely a katolikus
népoktatás megszervezéséről döntött. Ő telepítette le a jezsuitákat
Magyarországon, és a rendnek egyre több középiskolája létesült. Erdélyben
Báthori István fejedelemsége idején virágzott a jezsuita iskolakultúra.
Olyan magasszintű eredményeket ért el a kolozsvári jezsuita gimnázium, hogy
még a protestánsok is oda iratták be gyermekeiket. Báthori jezsuita
egyetemet is létrehozott Kolozsváron. 1603-ban az erdélyi rendek azonban
kiűzték a jezsuitákat Erdélyből, így iskoláik megszűntek vagy átalakultak.
A magyar ellenreformáció legjelentősebb alakja Pázmány Péter esztergomi
érsek volt, aki jövedelmeinek jelentős részét a katolikus iskolaszervezet
korszerűsítésére, falusi iskolák alapítására és működtetésére fordította.
Papjai képzése érdekében megszervezte a bécsi Pazmaneumot. Ő alapította
1635-ben a nagyszombati egyetemet, mely először filozófiai és teológiai
fakultással működött, majd a 18. század közepére teljes egyetemmé vált.
Pázmány prédikációiban is gyakorta érintette a nevelés problémáit. "A
fiaknak istenes neveléséről" című munkájában például ezt írta a szülőknek:
"Meghallátok a Krisztus gyermekségének példájából, hogy aki jól
akarja magzatit nevelni, először magát kell például adni.
Másodszor: tejjel együtt kell az isteni félelmet és a bűnök
gyűlölségét csepegtetni a gyermek szívébe. Harmadszor: minden
gonosz társaságtól és feslett erkölcsű tanítótól el kell vonni.
Negyedszer: félelemben kell tartani, és meg kell vesszőzni bennük a
gonoszságot..."
A katolikus egyház szempontjából fontos lépés volt a 17. század közepén a
piarista rend magyarországi megtelepedése. a rend alapítója, Kalazanci Szent
József szerint a rend legfőbb gondja a szegény gyermekekkel való törődés
volt.
A 17. század és a magyar neveléstörténet egyik legkiemelkedőbb alakja, az
erdélyi Apáczai Csere János is több ízben szót emelt a szélesebb néprétegek
oktatása ügyében. A rövid életet élt, de terjdelmes életművet hátrahagyott
iskolaszervező ezt írta "Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról" című
székfoglalójában:
"Ideje hát, hogy felébredj, te álmos, te mámoros, te hályogos
szemű magyar nép! (...) Nézd, szemléld, vizsgáld, milyen forrásból
ered tömérdek nyomorúságod, melynek súlya alatt görnyedsz. Drága
gyermekeid, hazánk reményei már bölcsőjüktől fogva a tudatlanság
feneketlen örvényébe merülnek, és így felnőtt korukban sem látják
meg soha a világosságot, sem saját javukat, sem a haza javát. Még
egyszer mondom hát, serkenj fel, és állíts alsó iskolákat!"
Apáczai Kolozsváron, Gyulafehérváron és holland, belga egyetemeken
ismerkedett meg kora tudományos ismereteivel. Comeniushoz hasonlóan őt is
magával ragadta az enciklopédikus érdeklődés. Erdélybe visszatérve
megalkotta a magyar művelődéstörténet egyik legkiemelkedőbb könyvét, a
"Magyar Enciklopédiát". Tanóráin az egyetemes ismeretek tanításával
próbálkozott jeles tanítómestereihez híven. Puritánus-presbiteriánus nézetei
miatt a gyulafehérvári kollégiumot el kellett hagynia, de diákjai
Kolozsvárra is követték. Több írásában is kifejtette az ismeretelsajátítás
lépéseit, tartalmát. A magyar nyelvű olvasás-írás megtanítása után latin,
görög, héber nyelvű tanulmányokat vélt szükségesnek, sőt felhívta a
figyelmet az arab kultúra értékeire. Elképzelt iskolarendszerének legfelső,
akadémiai szintjén a diákok választhattak volna az egyes tudománycsoportok
közül (pl.: retorika-történelem, matematika-asztronómia-zene, teológia-
orvostudomány, stb.). Hogy Apáczai milyen jól ismerte a diákok lelkét,
érdeklődésüket, arra bizonyíték az az 1654-ben megjelent könyvecske,
amelyben tanácsokat ad egy tanulásban elcsüggedt ifjúnak. Ebben véd a
középszerűségtől, nagy célokra buzdít, kitartást és szorgalmat ajánl a
tanulmányok folytatásához. Azt is kifejtette e művében, hogy aki már valamit
tud, azt meg kell tanítania másokkal.