Dimenzió #12

Mozaikok a nevelés történetéből

(Neveléstörténet)

               RENESZÁNSZ-KOR; A REFORMÁCIÓ ÉS ELLENREFORMÁCIÓ


   A   reneszánsz-kori   nevelés   Zsigmond   és  Mátyás  uralkodása  idején
bontakozott  ki  magyar  földön.  A  humanista tananyag a korábbi, középkori
műveltség   jelentős  gazdagítását  jelentette.  A  káptalani  és  plébániai
iskolákban  gyakran  magas  szintű  oktatás folyt, ezek a 16. század elejére
humanista  iskolákká  alakultak.  Mátyás  uralkodása  alatt létesült az első
magyarországi  nyomda,  Budán,  Hess András vezetésével (1473), ahol iskolai
könyveket is nyomtattak.

   Több  jeles magyar ifjú külföldön sajátította el a humanista ismereteket,
így például Janus Pannonius, aki Ferrarában a neves olasz mesternél, Guarino
da  Veroná-nál  tanult  1444  és  1454 között. A költő így emlékezett vissza
tanulmányai színhelyére:

          "Szép rendben folyik egy-egy nap, hisz a munka tagolja:
           hajnali templom, utána meg iskola, s mindez olyan, hogy
           nem marad el Szókratész hajdani Lyceumától,
           annyi sugárzó ifjú ember gyűlt itt össze."

   A  16. századi hitújítás szele Magyarországot is elérte. A lutheri eszmék
a  mohácsi  csata előtt kezdtek hatni a német városi polgárság körében, 1526
után  pedig  szélesebb körben terjedtek. A kálvini reformáció pedig főként a
mezővárosok,  végvárak,  és  Erdély magyar lakói között talált követőkre. Az
Erdélyi Fejedelemségben az evangélikus után a református egyház is egyenjogú
lett  a katolikussal. A protestantizmus legfontosabb eszközei Magyarországon
is  hasonlóak  voltak, mint Európa más részein: a hitviták, a prédikációk, a
nyomdák  és az iskolák. A brassói, kolozsvári, sárvári nyomdákban az egyházi
könyveken  kívül számos olyan könyvet is nyomtattak, amelyeket az iskolákban
használhattak (pl.: görög, latin, héber szövegeket, nyelvkönyveket, stb.). A
három  részre  szakadt  ország  jelentősebb  városaiban  (a török hódoltsági
területet kivéve) protestáns iskolák jöttek létre, amelyek a 17-18. századra
fokozatosan  kiépítették  saját partikuláris iskoláikat is. Egy-egy nevesebb
anyaiskolához több tucatnyi vidéki leányiskola tartozott. A 18. század előtt
azonban  egyáltalán  nem  volt  jellemző,  hogy  falusi gyermekek alapszintű
oktatásban   részesültek.  1542-ben  egy  protestáns  iskolamester  levélben
köszönte meg városa tanácsának az iskolaügy támogatását:

        "...igen  bölcs  és  művelt  férfiak,  méltán  tartalak  titeket
     dicséretre  méltónak,  hogy  erre  az  ügyre  oly  buzgó fáradságot
     fordítotok,  s  hogy  gyermekeiteket  - akik, úgy tudom, meg vannak
     áldva  tehetséggel  -  zsenge  koruktól  kezdve  a  legtudósabb  és
     legerkölcsösebb oktatókkal taníttatjátok és neveltetitek."

   A  legnevesebb református iskolák Sárospatak, Enyed, Kolozsvár, Debrecen,
Pápa,  Nagybánya  városában  jöttek  létre  a katolikus iskolák alapjain, az
evangelikusok  iskolái  közül  pedig  kiemelkedett  Sopron,  Pozsony,  Győr,
Körmöcbánya,  Besztercebánya, Selmecbánya, Késmárk, Lőcse, Bártfa és Eperjes
iskolája.

   A 15. század közepén jelentek meg az első anyanyelvű iskoláskönyvek, és a
kezdő  szinten  anyanyelven folyt a kicsik tanítása. A legelső ábécéskönyvek
egyben   katekizmusok  is  voltak.  A  sort  valószínűleg  a  Heltai  Gáspár
kolozsvári nyomdájából 1553-ban kikerült könyv nyitotta.

   A    reformációra    válaszképpen    Magyarországon   is   megindult   az
ellenreformáció.  Megindítója  a  humanista történetíró, iskolaszervező Oláh
Miklós  volt. Vezetésével ülésezett a nagyszombati zsinat, amely a katolikus
népoktatás   megszervezéséről   döntött.  Ő  telepítette  le  a  jezsuitákat
Magyarországon,  és  a  rendnek egyre több középiskolája létesült. Erdélyben
Báthori  István  fejedelemsége  idején  virágzott  a jezsuita iskolakultúra.
Olyan  magasszintű eredményeket ért el a kolozsvári jezsuita gimnázium, hogy
még  a  protestánsok  is  oda  iratták  be  gyermekeiket.  Báthori  jezsuita
egyetemet  is  létrehozott  Kolozsváron.  1603-ban az erdélyi rendek azonban
kiűzték a jezsuitákat Erdélyből, így iskoláik megszűntek vagy átalakultak.

   A  magyar  ellenreformáció legjelentősebb alakja Pázmány Péter esztergomi
érsek  volt,  aki  jövedelmeinek jelentős részét a katolikus iskolaszervezet
korszerűsítésére,  falusi  iskolák  alapítására és működtetésére fordította.
Papjai  képzése  érdekében  megszervezte  a  bécsi Pazmaneumot. Ő alapította
1635-ben  a  nagyszombati  egyetemet,  mely  először filozófiai és teológiai
fakultással  működött,  majd  a  18.  század közepére teljes egyetemmé vált.
Pázmány  prédikációiban  is  gyakorta  érintette  a  nevelés  problémáit. "A
fiaknak istenes neveléséről" című munkájában például ezt írta a szülőknek:

        "Meghallátok  a Krisztus gyermekségének példájából, hogy aki jól
     akarja   magzatit   nevelni,   először  magát  kell  például  adni.
     Másodszor:  tejjel  együtt  kell  az  isteni  félelmet  és  a bűnök
     gyűlölségét  csepegtetni  a  gyermek  szívébe.  Harmadszor:  minden
     gonosz  társaságtól  és  feslett  erkölcsű tanítótól el kell vonni.
     Negyedszer: félelemben kell tartani, és meg kell vesszőzni bennük a
     gonoszságot..."

   A katolikus egyház szempontjából fontos lépés volt a 17. század közepén a
piarista rend magyarországi megtelepedése. a rend alapítója, Kalazanci Szent
József  szerint  a  rend  legfőbb gondja a szegény gyermekekkel való törődés
volt.

   A 17. század és a magyar neveléstörténet egyik legkiemelkedőbb alakja, az
erdélyi  Apáczai Csere János is több ízben szót emelt a szélesebb néprétegek
oktatása  ügyében.  A rövid életet élt, de terjdelmes életművet hátrahagyott
iskolaszervező  ezt  írta  "Az  iskolák  fölöttébb  szükséges voltáról" című
székfoglalójában:

        "Ideje  hát,  hogy  felébredj, te álmos, te mámoros, te hályogos
     szemű  magyar nép! (...) Nézd, szemléld, vizsgáld, milyen forrásból
     ered  tömérdek  nyomorúságod,  melynek súlya alatt görnyedsz. Drága
     gyermekeid,  hazánk  reményei  már bölcsőjüktől fogva a tudatlanság
     feneketlen  örvényébe  merülnek, és így felnőtt korukban sem látják
     meg  soha  a világosságot, sem saját javukat, sem a haza javát. Még
     egyszer mondom hát, serkenj fel, és állíts alsó iskolákat!"

   Apáczai   Kolozsváron,  Gyulafehérváron  és  holland,  belga  egyetemeken
ismerkedett  meg  kora  tudományos ismereteivel. Comeniushoz hasonlóan őt is
magával   ragadta   az   enciklopédikus   érdeklődés.  Erdélybe  visszatérve
megalkotta  a  magyar  művelődéstörténet  egyik  legkiemelkedőbb  könyvét, a
"Magyar   Enciklopédiát".   Tanóráin   az  egyetemes  ismeretek  tanításával
próbálkozott jeles tanítómestereihez híven. Puritánus-presbiteriánus nézetei
miatt   a   gyulafehérvári   kollégiumot  el  kellett  hagynia,  de  diákjai
Kolozsvárra  is követték. Több írásában is kifejtette az ismeretelsajátítás
lépéseit,  tartalmát.  A  magyar nyelvű olvasás-írás megtanítása után latin,
görög,   héber  nyelvű  tanulmányokat  vélt  szükségesnek,  sőt  felhívta  a
figyelmet  az arab kultúra értékeire. Elképzelt iskolarendszerének legfelső,
akadémiai  szintjén  a diákok választhattak volna az egyes tudománycsoportok
közül   (pl.:  retorika-történelem,  matematika-asztronómia-zene,  teológia-
orvostudomány,  stb.).  Hogy  Apáczai  milyen  jól  ismerte a diákok lelkét,
érdeklődésüket,   arra  bizonyíték  az  az  1654-ben  megjelent  könyvecske,
amelyben  tanácsokat  ad  egy  tanulásban  elcsüggedt  ifjúnak.  Ebben véd a
középszerűségtől,  nagy  célokra  buzdít,  kitartást  és  szorgalmat ajánl a
tanulmányok folytatásához. Azt is kifejtette e művében, hogy aki már valamit
tud, azt meg kell tanítania másokkal.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.