KÖZÉPKOR
A magyar államalapítást megelőző idők nevelési szokásaira az
összehasonlító néprajzi és kulturális antropológiai kutatások segítségével
következtethetünk (Pl.: László Gyula kutatásai). Szent István államát
megelőzően a magyarság gyermekei intézményes nevelésben nem részesültek,
fiúk és lányok a családon belül illetve a közösségben sajátították el a
szükséges ismereteket. A 10. század utolsó éveitől kezdve a meginduló állam-
és egyházszervezés maga után vonta az iskolai hálózat kiépítését is. István
király több kolostort létesített bencés szerzeteseknek, és ezek falai között
oktatással is foglalkoztak a szerzetesek. Az első ilyen iskola a Szent
Márton hegyi kolostorban működött (ma Pannonhalma), és ezt követte a
zalavári, pécsváradi, bakonybéli, zobori kolostori iskola létrehozása. Az
érsekségek és püspökségek területén létesített plébániai iskolákban papok
tanították a tehetségesebb falusi fiúkat. A legelső magyar neveléstörténeti
források között tartjuk számon István király fiához írott Intelmeit,
valamint a Szent Imre legendát. A 12. századból való egy esztergomi
diákjegyzet, és 1344-ből a zágrábi székesegyházi iskola szabályzata.
Magyarországon kis fáziskéséssel, a 12-14. században bontakozott ki a
lovagi műveltség, melynek embereszményéről a Képes Krónikában olvashatunk.
Nyugatról érkező lovagköltők hozták magukkal a világi műveltséget főúri és
királyi udvarainkba.
A 14. századra Magyarországon is kiemelkedő székesegyházi és káptalani
iskolák működtek, melyek közül a pécsi - Nagy Lajos király uralkodása alatt,
1367-ben - egyetemi rangot kapott. A pécsi egyetem alapítása szervesen
illeszkedett a térség universitás-alapításainak sorába, hiszen Prágában
1348-ban, Krakkóban 1364-ben, Bécsben pedig 1365-ben jött létre
felsőoktatási intézmény. A pécsi egyetem nem volt túl hosszú életű,
mindössze néhány évtizeden át működött orvosi és jogi fakultással, bolognai
mintára. Megszűnésének valószínű okai lehettek: a nyugati egyetemek jelentős
vonzereje, a tudós tanárok hiánya és az anyagi támogatás szűkössége.
1395-ben Zsigmond Óbudán hozott létre egyetemet, mely szintén nem volt
túl hosszú életű. A reneszánsz idején, 1467-ben Vitéz János Pozsonyban
létrehozta az Académia Istropolitánát, mely azonban halála után
lehanyatlott.
A 14. századi Magyarországon a tanultság fogalma már nem csupán a
klerikusokhoz kötődött. A világi értelmiségieket okleveleinkben
"literátus"-nak kezdték nevezni, és ezt "deák" szóval fordították magyarra.
Ugyanebben az időben megjelentek a világi pedagógusok is.