Dimenzió #12

Mozaikok a nevelés történetéből

(Neveléstörténet)

                                 19. SZÁZAD


   A   19.   század  Európa-szerte  az  oktatási  rendszer  kiépítésének,  a
tankötelezettség  bevezetésének  az időszaka volt. Erre a századra tehető az
óvodaalapítások  kora,  az  intézményes leánynevelés kiépítése, a széleskörű
tanítóképzés megvalósítása, a szakképzés különböző formáinak életrehívása és
az egyetemek modernkori megújítása. Az állam és a felekezetek által egyaránt
fontosnak  tartott  oktatásügy  központi kérdés mindvégig a század magyar és
más európai országgyűlésein.

   Az   embereszmény   kialakítása,  a  pedagógiai  tartalom  kimunkálása  a
legkülönfélébb eszmék, politikai és szellemi áramlatok kereszttüzében folyt.
A  német  filozófiai  pedagógia vagy a Comte nevével fémjelzett pozitivizmus
éppúgy  hatást  gyakorolt  az  oktatásügyre,  mint  a  század során többször
előtérbe  kerülő,  sajátosságait változtató nacionalizmus. A liberalizmus és
konzervativizmus  viaskodása (gyakorta együttes fellépése), és a századvégre
körvonalazódó szocialista tanok is jelentőséggel bírtak az oktatási célok és
tartalmak  vonatkozásában.  Megújítási törekvésekkel lépett fel a keresztény
egyház is.

   A  század  folyamán  valamennyi  európai  országban  törvénybe iktatták a
tankötelezettséget,    és    a    kor   legnevesebb   személyiségei   tettek
erőfeszítéseket  az  oktatás  színvonalának  emelése érdekében. A 19. század
első   felében   dolgozta   ki  filozófiára,  erkölcstanra  és  asszociációs
lélektanra  alapozott  elméletét a német Herbart, aki számos követőre talált
Magyarországon  is.  Szerinte a nevelés legfőbb célja az, hogy kialakítsa az
erkölcsös  magatartást,  mert  csak  az etikus ember találhatja meg helyét a
világban.  A  nevelésnek 3 szakaszát különítette el: a kormányzást, oktatást
és vezetést. Az első szakasz csak felkészítés a nevelésre, a második szakasz
célja  a  gyermeki  érdeklődés  felkeltése.  Herbart  vezette  be a "nevelő-
oktatás"  fogalmát.  A  gyermeki  érdeklődés  két körét különböztette meg: a
"megismerés"   és  a  "részvét"  körét.  Ezek  részletezett  kifejtése  adta
tantervelméletének   az   alapját.  Nevéhez  fűződik  a  formális  fokozatok
(világosság, asszociáció, rendszer és módszer foka) elméletének kidolgozása,
mely  évtizedekre irányt adott számos európai iskola nevelési gyakorlatának.
A  vezetés  Herbart szerint az oktatással együtt alakítja ki a gyermekben az
etikai  meggyőződést. Herbart pedagógiája tehát fontos mérföldkő a pedagógia
történetében:  korának  gondolatait  és előző századok oktatási hagyományait
ötvözve   építette   fel   rendszerét,   melynek   végcélja  az  erkölcsiség
kialakítása,  a hozzá vezető utat pedig Herbart a pszichológiai sajátosságok
ismeretében írta le.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.