A FELVILÁGOSODÁS KORA
A 18. század nagy változásokat hozott Európa történetében. A gazdasági
fejlődés, a mezőgazdaságból kiinduló ipari evolúció kezdete ez, ezzel
összefüggésben pedig a liberális gondolatok, a ráció uralomra kerülésének
ideje. Az angol filozófiai gondolatokat adaptáló és továbbfejlesztő francia
szellem irányadóvá vált szerte a világon: az európai kontinensen éppúgy,
mint a gyarmatokon. Az értelem és az egyén fontosságának hangsúlyozása
jelentős hatással volt a pedagógiai gondolkodásra is. A felvilágosult
abszolutista uralkodók arra törekedtek, hogy minél szélesebb néprétegekre
terjesszék ki az alapoktatást, hiszen ebben látták a gazdasági fejlődés
zálogát. Az egyre nagyobb arányban növekvő népesség, az átlagéletkor
növekedése (a 18. század végén 35 év a korábbi 25 évvel szemben!)
eredményeképpen egyre nagyobb figyelem fordult a gyermekek és a nevelés
felé.
Ennek egyik példája többek között Rousseau sokat emlegetett és alapműnek
tartott nevelési regénye, az "Emil, vagy a nevelésről" című könyv. E művében
a gyakorlatban rossz nevelőnek bizonyult apa képzeletben végigvezeti
olvasóját Emil nevelésén, amely tartalmát, módszerét és céljait tekintve
csakis a regény lapjain megvalósítható nevelés. Ugyanakkor számos adalék
meríthető a műből a pedagógiai gyakorlat számára, mint ahogyan ez
megfigyelhető lesz majd a reformpedagógiák esetében. A rousseau-i mű
alapmotívumai a szabadság, az erkölcsi erényesség és az ember
boldogságkeresése. A regényben vázolt pedagógia teljes mértékben a gyermeket
állítja középpontba, nem a tudás és pláne nem a tanár a fontos Rousseau
szerint az ismeretelsajátítás hosszú folyamatában, csakis a gyermek
természetes ösztönei, érdeklődése és hajlamai. A nevelő szerepe Emil mellett
azon szituációk "megrendezése", amelyek lehetőséget nyújtanak a gyermeknek
aktivitása kiélésére. Könyvek helyett az élet, holt szövegek biflázása
helyett az élő természet megfigyelése a cél. A mű négy fejezete Emil
különböző életkori szakaszainak jellegzetes nevelési szituációit foglalja
össze, utolsó részében pedig Rousseau a férjének mindenben alárendelt nő
neveléséről írt.
"Gyengének születünk, erőre van szükségünk. Mindennek híjával
születünk, segítségre van szükségünk. Ostobának születünk,
ítélőképességre van szükségünk. Mindazt, amit születésünkkor
nélkülözünk, a amire nagykorunkban szükségünk van, a nevelés adja
meg nekünk." - írta Rousseau.
A "pedagógia századában" kezdte tanítói munkásságát a másik kiemelkedő
svájci egyéniség, Pestalozzi is. A filantropisták és neohumanisták
gondolataihoz hasonlóan őt is az egyetemes embernevelés gondolata fűtötte,
gyakorlati és elméleti munkáival is ezt az eszmét szolgálta. A 18. század
utolsó negyedében birrfeldi birtokán szervezte meg azt a gazdaságot, melyet
később Neuhofnak neveztek, és ahol szegény gyerekeket próbált
alapismeretekre és gazdálkodásra tanítani. Bár tapasztalatok híján a
gazdaság megbukott, mégis jelentős pont volt ez a kezdeményezés a nevelés
történetében: az egyik első próbálkozás az oktató és termelő tevékenység
össszekapcsolására vonatkozóan. Pestalozzi négyrészes regényében, mely
"Lénárd és Gertrúd" címmel jelent meg, számos pedagógiai gondolatot is
kifejtett. A francia forradalom alatt Stansban szervezte meg elárvult
kisgyerekeknek híres iskoláját, később Burgdorfban tanított, majd pedig
Yverdonban tanítóképzőt létesített, melyet a kor neves személyiségei
látogattak. Az alapoktatást az általa kidolgozott "elemek" alapján szervezte
meg iskoláiban: a szó, alak és szám jelentette nála a tantárgy rendszer
alapjait. Nagy hangsúlyt fektetett a beszéd- és értelemgyakorlatokra,
valamint a szemléltetésre.