REFORMÁCIÓ ÉS ELLENREFORMÁCIÓ
A 16. század szellemiségét, így pedagógiai gondolkodását is, a
humanizmuson kívül, abból eredve a reformáció irányzatai is formálták. A
keresztény egyház hierarchiáját felbontó, személyesen átélt, bensőségesebb
vallásosságot hirdető és követelő irányzatok megújították a nevelésügyet is.
A Luther fellépését követő időkben megfigyelhető volt a tudományok bizonyos
háttérbe szorulása, hiszen minden hívő ember legfontosabb feladatává vált a
Biblia megismerése. A biblia-fordítások időszaka ez szerte Európában,
mindenütt létrejöttek az anyanyelvre átültetett változatok. A humanisztikus
tartalmak a bensőséges vallásosság érdekében teljesedtek ki az iskolákban,
amelyek szerkezete a korábbi városi-humanista iskolák mintájára alakult. A
reformáció eszméinek terjesztéséhez szükség volt jó képességű, művelt
hitszónokokra is, az oktatás egyik alapvető céljává vált tehát a
prédikátorok képzése. Míg ők általában latin nyelven tanultak, a nép
egyszerű gyermekei anyanyelvükön sajátíthatták el az olvasás-írás alapjait,
és olvashatták a katekizmust. Luther és követői nagy hangsúlyt fektettek a
családi nevelésre is. Az egyetemek sorából a 16. században kimagaslottak a
protestáns intézmények, melyek tanulni vágyó fiatalok ezreit vonzották a
kontinens különböző részeiből. Wittembergben tanított Luther munkatársa,
Melanchton, aki az egyik legkiemelkedőbb pedagógiai gondolkodó volt a
reformáció korában. A kálvini reformáció irányzatán belül pedagógiai
szempontból Sturm alakja volt a legkimagaslóbb, aki strassburgi protestáns
gimnázium (később egyetem) megújítójaként volt ismeretes. Az ott tanuló
diákokat 9 tanulócsoportra osztotta, és a klasszikus nyelvi kultúra mellett
megismertette őket a magasszintű tudományokkal is.
A katolikus egyház reformációra adott válasza volt a 16. század közepén
megtartott tridenti zsinat, mellyel kezdetét vette a katolikus restauráció,
melyet hagyományosan ellenreformációnak neveznek. A Loyolai Ignác által
alapított jezsuita rend a katolikus egyház megújulásának legfőbb támasza
volt. 1599-ben véglegesítették azt a jezsuita iskolaszabályzatot - Ratio
Studiorum -, mely csaknem két évszázadra megszabta a jezsuita iskolák
működésének rendjét, az oktatott tartalmakat. A jezsuiták kollégium típusú
iskolái nem csupán Európában, de az újonnan felfedezett és meghódított
területeken is elterjedtek, Afrikában és Latin-Amerikában. Az
ellenreformáció iskoláinak tananyagába is beépült a humanisztikus tartalom.
Az iskolákban központi tanterv és követelményrendszer alapján folyt a
tanítás, melynek eredményét vizsgákon mérték. Állandó volt a diákok
számonkérése, versenyeztetése, önképzőkörök és vitakörök tették teljessé a
rendszert. A protestáns iskoláktól eltérően, melyek szervezetileg egységes
egészet alkottak, a jezsuita iskolákban jól elkülönült az alap-, közép- és
felső szint. A jezsuiták igyekeztek megszervezni a tanárképzést, ami a
protestáns felekezetek oktatáspolitikájára a 19. századig nem volt jellemző.