Dimenzió #12

Mozaikok a nevelés történetéből

(Neveléstörténet)

                                  KÖZÉPKOR


   A   középkori   nevelés  tulajdonképpen  a  keresztény  szellemű  nevelés
korszakát  jelenti  Európa  történetében,  melynek  azonban  görög  és római
gyökerei  is  világosan  körvonalazhatóak.  Éppen  ezért nem az 5. századtól
datálható a középkori nevelés kezdete, hanem a kereszténység elterjedésétől,
államvallássá  válásától.  Keleten  már  az  i. sz. 2. században is léteztek
olyan  katechéta  iskolák,  amelyekben  keresztény szellemű nevelés folyt, a
vallás  alapeszményeinek  elsajátítása  volt  a  cél  (pl.:  az  Alexandriai
Kelemen, Origenész, Aranyszájú Szent János körül létrejövő csoportosulások).
Nyugaton  többek között Tertullianus, Jeromos, Augustinus, Benedek, Isidorus
emelhetőek  ki,  mint a keresztény vallás jelentős gondolkodói, a keresztény
nevelési  eszmények és tartalmak kidolgozói. Európában a 6. századtól kezdve
mind  több  és  több  férfi  és  női  szerzetesrend  alakult, és a szaporodó
kolostorok  nem  csupán  a  korai feudalizmus gazdasági alapegységei voltak,
hanem  a  magasszintű  szellemi  tevékenység,  a  tudományok  és  az oktatás
központjai  is. A belső és külső kolostori iskolákban latin nyelven folyt az
oktatás,  a szerzetesek idejük jelentős részét a Szentírás és egyéb vallásos
tárgyú   könyvek  olvasására  fordították.  Az  európai  történelem  viharos
évszázadaiban  a  kolostorok  jelentették  a  nyugalmat,  a biztonságos élet
színterét.  A  kódexmásolás  a  szerzetesek  és  apácák  mindennapjaihoz  is
hozzátartozott,  ez az elfoglaltságuk, illetve fordítómunkájuk (héber, arab,
görög  nyelvről) rendkívülien fontos az ismeretek megőrzése szempontjából. A
görög hagyományokon nyugvó, 5. századtól kikristályosodó műveltségi-oktatási
tartalmakat  "7 szabad művészet" néven emlegették, melynek tárgyai voltak: a
trívium   tárgyai:  grammatika,  retorika,  dialektika,  illetve  a  kevésbé
hangsúlyos  quadrívium:  aritmetika,  geometria,  asztronómia  és muzsika. A
nevelési  eszmény  a  vallásos,  Isten felé forduló ember volt, a tudományok
megismerése a Szentírás jobb megértését szolgálta.

   A  8-9. századtól kezdve Európa az államok kialakulásának idejét élte. Az
államszervezés  egybefonódott az egyházszervezéssel. A kialakuló települések
templomai  mellett  létrejöttek  a plébániai iskolák, ahol a tehetséges fiúk
megismerkedhettek a hit alapjaival, a zsoltárokkal, a liturgia menetével, és
valamelyest   elsajátíthatták  a  latin  nyelvet.  Az  államfejlődés  igényt
támasztott  gazdasághoz,  hivatalviseléshez értő emberek iránt, és mindez az
iskolák   számának  növekedését  vonta  maga  után.  Nem  csak  a  középkori
történelemnek,  de  a  neveléstörténetnek  is  egyik  kulcspontja az európai
városfejlődés,  valamint  az  Itálián  és az Ibériai-félszigeten át Európába
került  görög és arab (nyelvű) munkák. Számos görög és keleti munka a 10-12.
században  került  európai  gondolkodók  kezébe,  és jelentős lökést adott a
tudományok  és  iskolák  fejlődéséhez.  A városokban felépített katedrálisok
mellett a 10. századtól kezdve megjelentek a székesegyházi iskolák, és a 12.
században  már  létezett Európa jelentősebb városaiban egy olyan értelmiségi
réteg,  amely  csakis  tanulással  és/vagy  tanítással foglalkozott. Abélard
mester,  a  "dialektika  lovagja",  a  neves  párizsi  tanár  a  12.  század
kiemelkedő  alakja.  Százada az európai egyetemek megjelenésének is ideje, a
12-13.  század  fordulóján  jött  létre Párizs, Bologna, Salerno, Salamanca,
Oxford és Cambridge egyeteme, s hamarosan leányegyetemek egész sora alakult.
A   céhek,   városi  kommunák,  hanzák  és  egyéb  szerveződések  idején  az
universitas  úgy fogható fel, mint tanárok és diákok testülete, érdekvédelmi
szervezete.  Az  egyetem gyakorta külön test volt a középkori városon belül,
tagja  védelmet  élvezett  a városi hatóságokkal szemben. Az egyetemmé válás
kritériuma   volt   a   tanított   tudományok   "egyetemessége"   mellett  a
fokozatadományozás.  A magiszteri (doktori) cím elérése azt jelentette, hogy
a  diák  elnyerte  a  jogot az általa tanult tudomány tanítására. A facultas
artium  jelentette  az alapot, tananyagára épült a jogi, orvosi és teológiai
fakultás.  A  rektor  által  irányított  intézményben  a nemzetekbe tömörült
diákok   latin   nyelven   nyerték  a  skolasztikus  képzést,  a  keresztény
szellemiségnek megfelelő, de pogány műveket is magába foglaló oktatást.

   A   megszilárdult   európai   államok   népessége   a   11-12.  században
szembetalálkozott  a  földproblémával.  A  növekvő  lélekszám,  az  öröklődő
földtulajdon, az egyenlőtlen örökösödési rend mind nagyobb réteget zárt ki a
földtulajdonlásból.  A  keresztes  háborúk, az országokon belüli és országok
közötti  háborúskodások életre hívták a középkor tipikus alakját: a lovagot.
A   lovagi   nevelés   sajátos  színt  jelentett  a  12-14.  századi  Európa
neveléstörténetében,   melyhez   hasonló   jelenséggel  más  kontinensen  is
találkozhatunk, például a Japán szamurájok vagy az azték katonák esetében. A
lovagok  esetében,  akik  vallásos  nevelésben  is részesültek, elsősorban a
testi  és  erkölcsi  képzésre  figyeltek.  A  7 lovagi próba a vívás, úszás,
nyilazás,  lovaglás,  vadászat,  sakkozás,  éneklés volt. A lovagi kor egyik
alapvető  jellemzője,  hogy  a  latin  nyelv helyett (vagy mellett) előtérbe
került  az anyanyelv. Európa-szerte divatos volt például a provanszál nyelv.
A lovagi kor új viselkedéskultúrát teremtett, a lovagi költészetben központi
helyre  került a lovagi szerelem kultusza, a világot csodáló és élvező ember
eszménye  (Pl.:  "Trisztán  és  Izolda").  A nevelés fő színterei a főúri és
királyi  udvarok  voltak,  ahol  nem  csak a fiúk, de a lovagkisasszonyok is
megszerezhették az alapvető ismereteket. A lányok a zene, a tánc, az olvasás
mellett  megtanulták  a  legfontosabb házimunkákat, a betegellátás és hímzés
alapfogásait.

   Az  érett középkor századaiban a városokban jelentős volt a céheken belül
folyó képzés, amelynek hagyományai több-kevesebb változtatással a 19. század
végéig megfigyelhetőek voltak az európai szakmai képzésben. Az inasévek után
segédként   dolgozhattak   az   ifjak,   majd   néhány  évi  vándorlás  után
elkészíthették mesterremeküket, és ennek elfogadása után a céhtagok mesterré
avatták  a  jelölteket.  A  tanulóéveket nem lehetett "megspórolni", a céhek
szigorú  rendszabályokkal védekeztek a kontárok ellen évszázadokon át. Egyes
szakmákon  belül  nők  is lehettek a mesterség művelői, így a céhes képzésen
belül róluk is találhatunk adatokat.

   Az   európai  társadalmak  legalávetettebb  helyzetében  lévő  emberek  a
jobbágyok  voltak.  Tanításukról  a 18. századig általában nem gondoskodtak,
így  nevelésüket szüleik végezték. Nevelésük főként arra korlátozódott, hogy
képesek legyenek ellátni azokat a mezőgazdasági illetve háztartási munkákat,
amelyek életük szempontjából nélkülözhetetlenek voltak.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.