1. A neveléstörténet a pedagógusképzésben
-----------------------------------------
A neveléstörténet mint alapozó diszciplína a mai pedagógusképző illetve
neveléstudományok művelésére felkészítő intézményekben kerül kutatásra és
oktatásra. A nappali, levelező vagy távoktatási képzési formában részt vevő
diákok egy része leendő vagy gyakorló pedagógus, kisebb hányaduk pedig a
neveléstudományok kutató-fejlesztő szakembere.
A neveléstörténet tehát még ma is fontos helyet foglal el a képzésben,
bár jelentősen veszített korábbi pozíciójából. Miként Mészáros István írja,
Magyarországon a századunk második feléig terjedő időszakban
"a neveléstudományi képzés az egyetemeken-főiskolákon, a
tanítóképző intézetekben történeti, neveléstörténeti alapozású
volt; ma a neveléstudományi képzés pszichológiai-antropológiai
kiindulású, mint a világon mindenütt." [143]
A jelenre és jövőre való koncentrálás azonban mit sem ér a múlt, a történeti
folytonosság megismerése nélkül. Neveléstörténeti alapozás híján mit sem
érnek a neveléstudományi kutatások. Bármilyen irányban mozdulnak is el a
tanárképzés és neveléstudományi kutatás erővonalai, a neveléstörténet
ismeretére és szakszerű kutatására szükség lesz a jövőben is.
A neveléstörténeti kurzus helye napjainkban is többnyire a pedagógiához
tartozó tárgyak között van (bár mint fentebb már jeleztük, néhány nyugat-
európai egyetemen a történelmi tanszékekhez tartozik a neveléstörténeti
munkacsoport, esetleg a művelődéstörténetivel együtt); és alapozó (képzés
elején jelentkező) vagy szintetizáló (képzést lezáró) kurzusként szerepel a
programban.
Az európai egyetemi gyakorlat azt mutatja, hogy a neveléstörténet
tanítása 1, 2 vagy 3 szemeszternyi időben történik. Az 1 szemeszternyi időt
mindenütt (így Magyarországon is) a hazai és egyetemes neveléstörténet
néhány forrással alátámasztott kronologikus bemutatásának szentelik. A 2
szemeszteren át tartó képzés általában magában foglalja a neveléstörténeti
kutatásokba való bevezetést és egyes problématörténeti csomópontok
részletesebb kifejtését. A 3 szemeszterre elnyújtott neveléstörténet
tanítása fentieken kívül tartalmazza az illető egyetem régiójának
neveléstörténeti bemutatását, a helyi kutatóhelyeken végzett
forrásfeltárásokat. (Ez utóbbi, nagyon sok tanulsággal és adaptálható
részlettel szolgáló képzési forma él a spanyolországi Salamanca egyetemének
Tanárképző Fakultásán.) A legtöbb képzőintézményben valamennyi, tanárképzési
programban szereplő tantárgy bevezető óráin szó esik az illető diszciplína
történetéről is. Nyugat-Európa és Amerika számos egyetemén lehetőséget
biztosítanak a neveléstörténettel foglalkozók tudományos előmeneteléhez,
neveléstörténeti tárgyú PhD-képzés formájában.
A pedagógia elméletének és gyakorlatának művelői esetében pedagógiai és
történeti gondolkodásmódjuknak is kifejlesztője a neveléstörténet. E tárgy
megismerésével és kutatásával képesek lesznek jobban beleilleszkedni az
iskola világába, felismerni az összefüggéseket, lehetőségeket és rájuk
háruló felelősségeket is az oktatás-nevelés különböző területein. A
neveléstörténet lehetségessé és szükségessé teszi más tudományok
eredményeinek megismerését. Oktatása során fontos megtalálni az egyensúlyt
az egyetemes, nemzeti és regionális neveléstörténet bemutatott részei
között. [144]
A neveléstörténeti tanulmányok végeztével a diákoknak képessé kell
válniuk arra, hogy oktató, nevelő, kutató és fejlesztő munkájuk során:
- diakronikus és szinkronisztikus módon átlássák a neveléstörténet főbb
egységeit, korszakait, tényeinek kapcsolatrendszerét;
- hogy a forráselemzés alapvető lépéseinek ismeretében önálló
kutatómunkát is végezzenek;
- ismerjék a pedagógiai gondolkodás történetének főbb műveit és
problémáit az egyes korok embereszményével összevetve azokat;
- értsék meg az egyes korok gyermekszemléletének hátterét és lényegét;
- lássák a mai pedagógiai valóság és eszmények történeti gyökereit;
- ismerjék népük neveléstörténetét és tudják azt összevetni más országok
múltjával;
- pedagógiai fejlesztő munkájuk során merítsenek a történelem
tapasztalataiból.