C./ Elsődleges források
A neveléstörténet főbb forrásait is csoportosíthatjuk a klasszikus
felosztás szerint. Az elsődleges, írásos források közül jelentőségüket
tekintve kiemelkednek a pedagógiai, filozófiai gondolkodók művei. Számtalan
példát sorolhatnánk erre vonatkozóan, Platon és Arisztotelész egyes műveitől
kezdve századunk gondolkodóiig. E művek tükrözik leginkább egyes korok és
földrajzi helyszínek pedagógiai eszményeit, kevésbé szólnak azonban az
oktatási intézményekről és a nevelési valóságról. A nevelés eszményeire, a
mester és tanítvány viszonyára és a nevelés különböző színtereire
vonatkozóan haszonnal forgatható források az egyes népek vallásos iratai. A
Bhagavad Gíta, a Biblia, a Talmud, a Korán és más gyűjteményes munkák több
neveléstörténeti adattal is szolgálnak, és különösen sokatmondóak a
műveltségeszmény és gyermekszemlélet vonatkozásában.
A pedagógiai tárgyú kutatások szempontjából érdeklődésre tarthatnak
számot a régi történeti évkönyvek és krónikák is, mert e források lapjairól
elénk tárulnak az iskolaalapításokkal, a tudás átadásának folyamatával
kapcsolatos adatok, és képet szerezhetünk egy-egy korabeli társadalomról az
életmóddal, kormányzással kapcsolatosan.
Jelentős, és az oktatáspoltika, a nevelési valóság megismerése
szempontjából nélkülözhetetlen írásos források a jogalkotás ránk maradt
szövegei. A sumer törvényektől napjaink számos alkotmányszövegéig számos
vizsgálható forrás tartozik ide, például a Su King szövegrészei Kínából,
Manu törvényei Indiából, Lükurgosz törvényei vagy a római 12 táblás
törvények, Nagy Károly Kapituláréi, iskolai perek anyaga, és a modernkori
társadalmak kiterjedt oktatásügyi törvénykezése (pl. az 1868-as XXXVIII.
törvénycikk Magyarországon), szerződések és végrendeletek említhetőek meg
többek között. Az oktatáspolitika, a tanügyi adminisztráció egyéb
forrásokból is megismerhető. Az országgyűlési naplók, a képviselői beszédek,
a tanfelügyelői és miniszteri jelentések, beszámolók jól tükrözik a kor
nevelési törekvéseit és valóságát.
Elsődleges forrásként használhatóak számos esetben azok az iskolai
anyagok (bizonyítványok, füzetek, iskolai értesítők illetve évkönyvek, [117]
órarendek, tantervek, [118] vizsgafeljegyzések, naplók, jelentések,
tankönyvek, [119] füzetek, jegyzőkönyvek stb.), amelyek valamely pedagógiai
kérdést érintik, az oktatás-nevelés elméletével vagy gyakorlatával
összefüggésben keletkeztek.
A sajtótermékek anyagának feltárása és elemzése ugyan speciális
módszertani problémákat vet fel, de tagadhatatlan, hogy az elmúlt jó 200 év
egyetemes és magyar neveléstörténete csak ezen források felkutatásával és
szisztematikus elemzésével válik teljessé. Ugyanakkor le kell szögeznünk,
hogy csak megszorításokkal használhatjuk őket elsődleges forrásként. Jó
szolgálatot tesznek például egyes adatok kontrollálásakor (évszámok, nevek,
aprólékosabb adatok), neves személyiségek nyilatkozatait illetően. [120] Az
oktatáspolitika, a korszak uralkodó nevelési eszményei, a gyermekek
életmódja, a gyermekszemlélet, az iskolák működésével kapcsolatos számos
információ is meríthető a korabeli újságokból és folyóiratokból. Ezek
esetében azonban már nagyobb körültekintésre van szükség egy-egy cikk
tartalmának értelmezése és elemzése során, hiszen az egyes írások gyakorta
nem a közvélemény gondolatait tükrözik, hanem csupán az újságíróét, egy
olvasóét vagy valamely érdekcsoport tagjaiét. Magyarországon különösen a
dualizmus korától kezdve szélesedett ki a pedagógiai lapok kiadása. Több lap
csak rövid időn át működött (pl. a Néptanoda, a Tanügyi Kalauz, a Katholikus
Iskola, a Tanügyi Füzetek stb.), más újságok és folyóiratok egész
korszakokon átíveltek és jelentős kortörténeti adalékokkal szolgálnak (pl. a
Néptanítók Lapja, a Magyar Paedagogia, a Nemzeti Nőnevelés, A Gyermek
stb.). [121]
Az újabb történeti kutatások a korábbi szokásoktól eltérően jelentős
mértékben építenek a kvantitatív jellegű forrásokra. [122] A XIX. századtól
kiteljesedő és rendszeressé váló népességösszeírások, az iskolák
ellenőrzése, az analfabétizmus vizsgálata során készült kimutatások,
schematismusok, a történeti statisztika és demográfia körébe tartozó
táblázatok, grafikonok, diagramok jelentős támpontot jelentenek a
neveléstörténész számára. [123]
Az ókori népek esetében különösen, de a későbbi korok vonatkozásában is
sokat elárulnak gyerekekről, gyereknevelésről a mitológiai történetek,
legendák. Egy-egy mitikus vagy isteni személy felnövekedése - eltekintve a
csodás elemektől - az adott kor gyermeknevelési szokásait vetíti elénk. A
gyermeket (magzatot) védelmező isteni, félisteni személyek léte vagy hiánya
is sokat elárul a gyermekszemléletről.
Nem pusztán kultúrtörténeti adalék a nevek vizsgálata. A néprajzi,
nyelvészeti kutatások eredményei - egy-egy korszak bemutatása tükrében -
szintén vallomást tehetnek a kor gyermekképéről. Kinek lehet kérdéses, hogy
abban a sumer közösségben, ahol a gyermek neve "Apja a tetőig ugrott"
(mármint örömében, hogy utódja született...) vagy "Napisten kedveltje", a
gyereket szeretettel várták? [124] A sort ez esetben is hosszan
folytathatnánk, felhasználva a magyar nép története során létezett névadási
szokásokról szóló kutatások eredményeit is. [125]
Sajátos csoportját alkotják a neveléstörténeti forrásoknak a -
mindezidáig csak kevéssé feltárt és értelmezett - visszaemlékezések,
önéletírások, naplók, amelyek (általában) szerzőjük gyerekkorát mutatják be,
s így mind az iskolai, mind pedig a családi nevelés színtereiről szólnak. E
művek nem tudományos igénnyel megírtak, hanem személyes tapasztalatokat és
élményeket tükröznek. Augustinus, Erasmus, Ibn Khaldún, Bethlen Miklós,
Goethe, Unamuno, Sarah Bernhardt, Canetti és még sok-sok száz szerző műveire
utalhatnánk e forrásokról szólva.
Eddig nemigen estek vizsgálódás alá azok a levelek sem, melyek
gyerekkorról, iskolarendszerről sokat mondanak, a sumer városállamok
idejétől fogva századunkig. Nagy haszonnal forgathatóak például a római
szerzők által írott tetemes mennyiségű levelek, többek között Cicero és
ifjabb Plinius tollából.
Az írott források között fontos adalékokat rejtenek még az útleírások,
valamint az orvosi szakkönyvek és kisgyerekápolási munkák. [126] Ez utóbbiak
különösen a múlt század 2. felétől kezdve kerültek jelentősebb számban
Magyarországon is kiadásra.
A neveléstörténész irodalmi alkotások között is rábukkanhat keresett
tárgyára. Itt nem csupán a széles körben forgatott és idézett művekre
gondolunk, mint például Rabelais, Montaigne, Rousseau vagy Pestalozzi művei,
és nem is az úgynevezett "nevelési regényekre" (mint pl. Keller Zöld
Henrikje), hanem versekre, novellákra is, melyek agyagtáblákon,
papirusztekercseken, kőre vagy papírra írva maradtak ránk. Csak válogatni
kell, a választék szinte beláthatatlan mennyiségű.
A tárgyi emlékek szintén nagyon jelentős, ám csak kevéssé kutatott
forrásai a nevelés történetének, pedig az írásos források kiegészítéseként,
azok értelmezését segítve jól használhatóak a múlt rekonstruálásához. E
forrásokhoz tartoznak például azok az építészeti alkotások, amelyek a
korabeli oktatási intézmények nyomokban, romokban vagy többé-kevésbé
épségben maradt épületei. Az ókori Mezopotámia területén feltárt Tábla
házának nyomai, az ókori görög gymnaszionok romjai, egyes középkori
egyetemek, arab madraszák ma is teljes pompájában látható épületei mind-mind
e csoportba sorolhatóak. Kutatások tárgya lehet e régi iskolák berendezési
tárgyainak és az egykori taneszközöknek a vizsgálata.
Ebbe a csoportba tartoznak a piktografikus alkotások, azok a metszetek,
festmények és rajzok, amelyek a nevelés pillanatait, az iskolai
hétköznapokat, a gyermekeket (diákokat) örökítették meg. A gyermekszemlélet
történeti alakulásának vizsgálatához e forráscsoport kutatása
elengedhetetlen.
Számos egyéb, tárgyi emlék is vall a korabeli gyerekek életéről,
neveléséről. Így például a divattörténet kutatási eredményei, az egykori
ábrázolások és a ránk maradt ruhadarabok. [127] Másrészt a gyermekjátékok,
az egyiptomi mozgatható állkapcsú krokodiltól a magyar népéletben is ismert
"zúgattyúig". (A gyerekjátékokról írásos források is szólnak, pl.: Pollux i.
sz. 2. században keletkezett, etimológiai tárgyú műve [128] vagy Vives latin
nyelvkönyvének részletei.) [129] A néprajzi és régészeti kutatások
segíthetnek feltárni azt is, hogy milyen gyerekbútorokat, gyerekápolással és
neveléssel összefüggő tárgyakat használtak régebbi korok emberei.
A szóbeli források alkotják a forrástípusok 3. csoportját, és ezen
emlékek - jóllehet, bennük a személyes nézőpont tükröződik - más forrásokkal
kiegészítve fontosak. Az iskolai dolgozókkal, diákokkal,
iskolafenntartókkal, politikusokkal, tankönyvírókkal készített film- és
hangfelvételek elemzése és más forrásokkal való összevetése nagyon jelentős
adalék századunk, és különösen közelmúltunk neveléstörténetének
megismeréséhez. E riportok, beszélgetések elkészítése, rögzítése is nagyon
fontos feladat, hiszen így értékes forrásanyagot őrízhetünk meg a jövő
történészei számára.
A neveléstörténet szóbeli forrásai közé sorolhatóak a néprajz körébe
tartozó azon szövegek is, amelyek szájról-szájra terjednek. Népdalok, a
népköltészet számos alkotása hoz hírt régebbi korok gyereknevelési
mozzanatairól, gyerekszemléletéről (pl. bölcsődalok, mesék, kiszámoló
mondókák, varázsló-formulák stb.).