5. A neveléstörténet helye a tudományok rendszerében
----------------------------------------------------
A neveléstörténet mint diszciplína leírásával foglalkozó művek szerzői
általában megpróbálkoznak a tudományrendszertani hely kijelölésével. Míg
régebben egyesek úgy határozták meg a neveléstörténetet, mint a pedagógia
"segédtudományát" [77] illetve mint a pedagógia "határtudományát", [78]
újabban többen úgy emlegetik hazánkban is, mint a művelődéstörténet egyik
sajátos területét, mely a pedagógia különböző diszciplínái által felvetett
kérdésekre keresi a választ történeti keretek között.
A neveléstörténet tudományrendszertani helyének meghatározásakor tehát a
legfontosabb kérdések az alábbiak:
1., Hol helyezkedik el más neveléstudományok között?
2., Milyen a helyzete a történelem egyéb ágaihoz viszonyítva?
3., Milyen kapcsolatok állnak fenn a neveléstörténet és más
embertudományok között (pl.: pszichológia, szociológia, kulturális
antropológia, demográfia stb.)?
1., A neveléstörténet más neveléstudományokhoz viszonyított helyzetének
meghatározását Mialaret szerint az nehezíti, hogy szinte lehetetlen egy
egységes osztályozási rendszer kidolgozása. Ennek oka abban áll, hogy a
különböző országokban kialakult, nevelési helyzetek leírására kifejlődött
tudományok nem összevethetőek, illetve az ugyanazon névvel jelölt
diszciplínák nem mindenütt és mindenkor hordozzák ugyanazt a tartalmat. [79]
Míg az elmúlt században a pedagógia tudományos fejlődésének első
lépéseinél jobbára csak a neveléselméletet, a didaktikát és a
neveléstörténetet emlegették önálló ágként, mára a helyzet jelentősen
átalakult. Első ízben a század elején kibontakozó pszichológiai és
szociológiai kutatások gazdagították új területekkel a pedagógiát, azóta
pedig az oktatásügyi törvénykezés és adminisztráció területétől kezdve az
oktatásgazdaságtan, az összehasonlító pedagógia, a speciális nevelés és
számos más önállósodó diszciplína tagolódott a pedagógia összefoglaló
megnevezés alá. A filozófiai, kultúrantropológiai, etikai, etológiai,
kommunikációs, nyelvészeti, orvosi és egyéb kutatások annyi eredményt hoznak
felszínre, hogy ezekből építkezve egyre több új, autonóm diszciplína jelenik
meg a pedagógián belül. A Briand Conant által 1960-ban javasolt
"neveléstudományok" elnevezés többesszáma tehát nagyon is indokoltnak
látszik. A pedagógia rendszere állandóan változik (bővül), felépítése csak
több dimenziós modellel képzelhető el. Legteljesebb magyar nyelvű leírását a
legutóbbi időkben Zsolnai József adta, aki a nemzetközileg szokásos
rendszerleírásokhoz képest is új rendszertan leírását végezte el. [80]
A neveléstörténet nem pusztán egy ezek között a diszciplínák között,
hanem a neveléstudományok globális értelmezéséhez szükséges terület, melynek
vizsgálata bármely pedagógiai diszciplína esetében megkerülhetetlen. Minden
esetben szükség van a történeti dimenzió áttekintésére. A neveléstörténet és
neveléstudományok kapcsolatát másik aspektusból vizsgálva - Vág Ottó
megfogalmazása szerint -, a neveléstörténeti alapkutatások és speciális
kutatások egyaránt a neveléstudományi alapkutatásokhoz tartoznak. [81]
2., A másik kérdés az, hogy milyen a neveléstörténet helyzete a
történelem más ágaihoz viszonyítva. A művelődéstörténet keretein belül
értelmezhető, azonos helyen a művészet, az irodalom, az eszmék történetével,
és csakúgy, mint azok, "hibrid" természetű diszciplína. általános értelemben
történetinek fogható fel, sajátos tárgyát tekintve viszont pedagógiainak. A
történelemnek minden ágával kapcsolatban áll, noha nem azonos közelségben.
(Sokkal szorosabb kapcsolatot mutat például a tudománytörténetekkel, mint a
régészettel, az írástörténettel mint a színháztörténettel, de egyiktől sem
választható el teljesen.) A már Michelet által is dicsőített, az Annales-
iskola és a posztmodern történetírás képviselői által pedig teljesen
kibontott "totális történelem" kutatása és megragadására tett törekvések a
neveléstörténet tárgyát és ennél fogva más diszciplínákhoz való
kapcsolódásait is lényegesen kiszélesítették. A történelem területei közül a
neveléstörténet különösen szoros kapcsolatban áll a társadalom-, eszme-,
filozófia-, vallás- és egyház-, mentalitás- tudomány- és családtörténettel,
de sokat merít a gazdaság-, politika-, jog-, historiográfia-, irodalom-,
művészet-, technika-, intézmény-, gyűjtemény- (könyvtár-, múzeum-,
levéltár-), életmód-, divat-, zene-, sport- és írástörténet kutatási
eredményeiből, épít a bibliológia, a régészet, pecsét- és oklevéltan, a
történeti földrajz és történeti demográfia és statisztika vizsgálódásaira és
kutatási módszereire.
3., A neveléstörténet esetében is igaz az, hogy számos embertudománnyal
szoros kapcsolatban áll, a pedagógiai és történeti tárgyú diszciplínákon
kívül más tudományok eredményeit és kutatási módszereit is felhasználja. A
neveléstörténész munkáját is nehezíti azonban az a specializáció, amely a
tudományok történetében végbement. (Az UNESCO 1973-ban közzétett javaslata
szerint 24 tudományfőág, 221 tudományág és 995 alág helyezkdeik el a
tudomány fáján.) [82] Interdiszciplináris kutatásokra van tehát szükség,
amely ugyan szükségesnek és hasznosnak látszó eszmény, ám gyakorlati
megvalósítása meglehetősen nehéz. Egyrészt igen széleskörű ismereteket és
több nyelv legalább olvasási szintű ismeretét követeli meg a
neveléstörténésztől, hogy alkalmassá váljon párbeszédet folytatni más
tudományok művelőivel, és minél gyorsabban adaptálja a legújabb kutatási
módszereket és eredményeket saját kutatásaihoz. A másik dolog, ami nehezíti
az interdiszciplináris kutatások folytatását az az, hogy általánosan
tapasztalható jelenség napjainkban az egyes diszciplínák közötti határok
állandó változása, elmozdulása. [83] Az interdiszciplináris kutatásokat
ugyanakkor több dolog is erősíti, amelyeket Piaget általában, a
társadalomtudományokkal kapcsolatosan fogalmazott meg: bizonyos - mindenütt
megtalálható - alapproblémák konvergenciája. Ezek a problémák ugyan a
szervetlen világgal igen kevés kapcsolatot mutatnak, nagyon közvetlen módon
kapcsolódnak viszont az "élettudományok" bizonyos központi kérdéseihez. És
végezetül: e problémák megoldásához nincs más eszköz, mint azokhoz az
alapismeretekhez folyamodni, amelyek a közös mechanizmusok valóságában
rejlenek. [84]
A neveléstörténet a nehézségek ellenére sem művelhető más tudományok
eredményeinek ismerete nélkül. Így a pszichológia, a szociológia, a
filozófia, a néprajz, a kulturális antropológia, a nyelvészet, az etika, a
politológia, az informatika azok a tudományok, amelyek egyes eredményei
és/vagy kutatási módszerei alapvetően fontosak a neveléstörténeti
vizsgálódások szempontjából.
A neveléstörténet esetében is világosan látszik az a - más tudományágakra
is jellemző - jellegzetesség, hogy nem csupán vizsgálódásának tárgya és
kutatási módszerei változnak, bővülnek az idők során, de más tudományokhoz
viszonyított helyzetét tekintve is folyamatos elmozdulás tapasztalható.
Mészáros István az elmúlt évtizedek alakulási tendenciáit vizsgálva azt a
következtetést vonta le, hogy az iskolatörténet fokozatosan betagolódik a
történeti szakdiszciplínák közé, és 2000 körül
"- mint a művelődéstörténet egyik középponti területe -
elsősorban a történettudomány szerves része lesz, kikerülve a
neveléstudomány mai keretei közül (ennek minden kutatásszervezeti,
kutatóhelyi, kutatóképzési, egyetemi oktatási következményeivel
együtt)." [85]
(Ennek jele például az, hogy egyre több történész foglalkozik
neveléstörténeti kutatásokkal, [86] és egyre kevesebb olyan
neveléstudományokban képzett szakember, akinek nincs történészi végzettsége.
E tendenciát támasztja alá továbbá az a tény, hogy például a szerző által
ismert spanyol egyetemek egynémelyikén a neveléstörténészek újabban a
történeti tanszékekhez kapcsolódnak, és nem a tanárképzéssel
foglalkozókhoz.) Az átmenet azonban - ha egyáltalán valóban végbemegy -,
miként Mészáros is jelzi, nem lesz problémamentes. [87] Nem elegendő ugyanis
a történelem ismerete, a szakszerű történeti kutatási módszerek alkalmazása,
hanem a neveléstörténeti (iskolatörténeti) tanulmányoknak
"nyilvánvalóan neveléstudományi-pedagógiai szempontból is teljes
hitelességűeknek, egzaktaknak, szakszerűeknek kell lenniük. Tehát
annak a történettudományi téren kellően képzett és gyakorlott
történetkutatónak, aki iskolatörténeti kutatásba kezd, megfelelő
neveléstudományi szakértelemmel, pedagógiai fogékonysággal és
probléma- érzékenységgel is rendelkeznie kell." [88]
Emellett pedig fontos annak kiemelése, hogy bárhová sorolódik is a
neveléstörténet a tudományok rendszerén belül, feltétlenül fontos és
nélkülözhetetlen helye lesz a tanárképzésben kötelező jelleggel oktatott
diszciplínák sorában.