3. A neveléstörténet tárgya
---------------------------
A neveléstörténet esetében is szükséges annak meghatározása, hogy mit is
takar ez az elnevezés, mivel foglalkozik ez a diszciplína, hogy voltaképpen
mi is képezi tárgyát. Több kutató több oldalról közelítette meg ezt a
kérdést, és válaszaik szintézisével közelíthetjük meg leginkább a
neveléstörténet lényegét.
A neveléstörténet megnevezés mellett a pedagógiatörténet is használatos,
és e kettős névhasználat is tükrözi a tárgymeghatározás nehézségeit.
Valójában egyik elnevezés sem adekvát, annyi azonban bizonyos, hogy a
neveléstörténet tágabb értelmű. A germán és latin országokban
(Franciországot kivéve) inkább a pedagógiatörténet elnevezés terjedt el. E
fogalom azt foglalja magában, amit a pedagógia a történelem során elért:
ennek alapja a pedagógiai rendszerek és elméletek története, a pedagógiai
alapkérdések, a célok, módszerek, tartalom változásainak vizsgálata. Az
angolszász tradíciójú országokban és francia földön inkább a neveléstörténet
névvel találkozhatunk, és ez a tágabb értelmű megnevezés jelöli azt, hogy a
pedagógiai gondolkodás és a nevelés tudományának története mellett a
nevelési valóság feltárása is a vizsgálódások tárgyát képezi. A nevelési
gyakorlat, a nevelők és műveik, a nevelés különböző színtereinek megismerése
egészíti ki a neveléstörténet tárgyát. Mészáros István 1981-ben megjelent
munkájának azért adta "Az iskolaügy története Magyarországon 996-1777"
címet, [65] mert szerinte így minden, az iskolával kapcsolatos jelenség,
elméleti és gyakorlati tény történetét összefoglalhatta: az elmélet,
gyakorlat, módszertan, közoktatáspolitika, szervezet, tanterv, tankönyv,
állam és egyház szerepe, az iskolaüggyel kapcsolatos számos jellegzetesség
és összefüggés vizsgálódásainak fókuszában állott.
Vág Ottó, a másik nemzetközileg is ismert magyar neveléstörténész az
alábbi módon fejtette ki gondolatait a neveléstörténet tárgyáról: egyrészt
ez nem más, mint a nevelés teljes gyakorlatának története, vagyis az, hogy
kiket, kik, hogyan és mire neveltek. (Hozzátehetnénk még azt is, hogy hol és
mi célból.) Másrészt a nevelési intézmények és az oktatáspolitika
történetének nyomon követése a diszciplína tárgya; harmadrészt pedig a
különböző korokban keletkezett neveléselméletek és neveléstudományok
története tartozik ebbe a körbe. [66] A neveléstörténet manapság számos
részterületre osztható, tovább differenciálódik, önálló ágát képezi az
oktatástörténet, tankönyvtörténet, tantervtörténet stb. [67]
A nemzetközi szakirodalomban is hasonló tárgymeghatározásokkal
találkozhatunk. Larroyo azt emelte ki, hogy a diszciplína tárgya térben és
időben kiterjedt, és a neveléstörténet kutatói három kérdésre
összpontosítanak: a pedagógiai (nevelési) valóság, a neveléselmélet és az
oktatáspolitika története. [68] Brickman szerint meg kell különböztetni a
neveléstörténet szűkebb és tágabb értelemben vett tárgyát. Az előző
értelmezés szerint e diszciplína csak bizonyos intézményes formák
történetének vizsgálatával foglalkozik, amelyek az ismeretátadás
biztosítására jöttek létre a történelem során. A másik fajta, tágabb értelmű
megközelítés szerint a neveléstörténész a nevelés valamennyi színterével és
típusával, minden formális és informális szinttel kapcsolatosan végez
kutatásokat, és azt is vizsgálja, hogy milyen hatást gyakorolt a nevelés az
egyes emberekre vagy közösségekre. [69] A neveléstörténeti vizsgálódások az
újabb időkben kiterjednek valamennyi ország és korszak vizsgálatára, [70] és
egyre inkább kiteljesednek mind a szinkronisztikus, mind pedig a
diakronisztikus kutatások, jóllehet a diszciplína még csak "gyerekcipőben
jár".
Efféle törekvésekkel már a múlt században is találkozhatunk. Gabriel
Compayré már 1886-ban kifejtette mindezt, leírva, hogy a neveléstörténeti
vizsgálódásoknak ki kell terjedniük az emberiség teljes szellemi és morális
kultúrtörténetére, valamennyi korszakra és népre. Hozzátette még, hogy az
iskolai nevelés mellett létezik egy másik,
"természetes nevelés, amely a gyermekre abban a társadalmi
környezetben hat, ahol él, függetlenül attól, hogy tudunk-e erről a
hatásról vagy hogy szeretjük-e." [71]
A neveléstörténet határait ő olyannyira kitágította, hogy szerinte annak
megértéséhez vizsgálni kell a klímát, a különböző embercsoportok életét,
szokásait, a társadalmi viszonyokat, a politkai intézményeket és a vallásos
tanításokat.
A neveléstörténet tárgyának leírásakor ki kell térni azokra a
kultúrtörténeti egységekre, amelyekről a történelmi kutatások kapcsán is
szóltunk. Azt, hogy a neveléstörténet mely történeti tények együttesét
vizsgálja a világtörténelem egységei közül, alapvetően három tényező
határozza meg.
1., Egyrészt a pragmatikai tényező (pragmatikós /görög/ befolyással
bíró, hatékony.), amely nem más, mint az a hatás, amelyet a
történeti egység (tény) a társadalomra gyakorolt.
2., Történeti-kulturális tényező, amelyből a nevelési folyamat mindenütt
és mindenkor táplálkozik.
3., Progresszív tényező, mely didaktikus és dialektikus előrelépést
jelent, olyan pedagógiai sikerességet, amely a megelőző korok
eszményein és intézményein - azokból építkezve - felülkerekedik.
A neveléstörténet tehát kutatja, értelmezi és bemutatja egyes korok és
földrajzi helyszínek pedagógiai eszményeit, oktatáspolitikáját és nevelési
gyakorlatát, rendszerezve a kikutatott anyagokat, feltárva a kultúrtörténeti
egységek és a nevelés történeti típusainak kapcsolatait és folyamatát. A
neveléstörténet megmutatja, hogy a rendszerszerűen kifejtett
neveléselméletek mindig bizonyos értékek és ideálok mentén rendeződnek el, a
történelemnek pedagógiai jelentősége van, és a pedagógiai kérdések sem
értelmezhetőek történeti háttér ismerete nélkül.