3. Mi a történelem értelme?
---------------------------
A történetfilozófia évszázadok óta értelmet, egységet, struktúrát keres a
történelemben. Valaha a görög történetírók akár személy szerint is
ismerhették kis városállamaikban azokat az embereket, akik a történelmet
alakították, [15] ezért történeti munkáik leginkább az események egyszerű
leírására szorítkoztak, és nem firtatták a történelem értelmét. A zsidók,
majd a keresztények új elemet hoztak a történelemről való gondolkodásba, ők
ugyanis feltételezték, hogy a történelmi folyamat bizonyos végcél felé halad
(teleologikus világszemlélet). [16] Az első keresztény történetírók (pl.:
Caesareai Euszebiosz a IV. században vagy Paulus Orosius a IV-V. század
fordulóján) egyetemes történelem írásával próbálkoztak, Krisztus előtti és
utáni időszakra bontva a történéseket. Világszemléletüknek megfelelően
hittek a kezdőponttól a végpont felé tartó történelemben.
A XVIII-XIX. század fordulóján egyre többen foglalkoztak a történelem
értelmének vizsgálatával. A német felvilágosodás jelentős történetírója volt
Herder, aki az emberi történelmet olyan folyamatként fogta fel, amelyben
előrehaladó mozgás, fejlődés bizonyítható, és szerinte ennek az az értelme,
hogy emberiesebb ember fejlődjön ki, a humanitás elérése a történelem
célja. [17] Hegel és Kant is úgy vélte, hogy a történelem nem végtelen
folyamat, hanem egyszer majd befejeződik. Kant azon tűnődött, hogy
"nincs-e a történelemnek valamilyen szabályos mozgása, s ami az
egyén nézőpontjából merő káosznak tűnik, az egy hosszabb időszakot
tekintetbe véve nem lassú haladás, fejlődés-e?" [18]
A történelem végpontja szerinte az emberi szabadság megvalósítása, amely
igazságos polgári alkotmány létrehozása és elterjesztése után valósulhatna
meg. Hegel is a szabad társadalmak létrejöttében látta a történelem
végpontját, híressé vált mondása volt az, hogy a "történelem a szabadság
története". A keleti, a klasszikus és a germán világot hasonlította össze,
mint az szellem önfejlődésének korszakait, és úgy vélte, az egyén illetve a
kevesek szabadságától halad a történelem mindenki szabadsága felé. Ezt írta:
"A világtörténet célja tehát az, hogy a szellem eljusson annak
tudásához, ami valójában, s tárgyivá tegye ezt a tudást,
megvalósítsa létező világgá, létrehozza magát, mint
objektívat." [19]
Saját korának porosz államát látta a haladás végcéljának.
Marx - Hegel műveiből sokat merítve - szintén haladásában írta le az
emberiség történetét, a valóságot kapcsolat- és viszonyrendszerek,
szerkezetek együtteseként felfogva. Ő úgy vélte, hogy a dialektikus
előrelépéseknek köszönhetően az emberi történelem utolsó, tökéletes szakasza
a kommunizmus lesz.
A haladás kultusza a XIX. század második felének Angliájában tetőzött,
amikor a gyarmatbirodalmakkal rendelkező szigetország hatalma, jóléte és
önbizalma teljében volt, egyesek úgy vélték, eljött a végpont, az emberiség
történetének utolsó korszaka. [20]
Herder és Hegel műveiből nőtt ki a német historizmus irányzatának
történelemszemlélete, melynek képviselői (Humboldt, Ranke, Dilthey,
Windelband, Meinecke és mások) szintén történeti keletkezésükben,
kialakulásukban, fennállásukban és elmúlásukban kutatták a jelenségeket és
eseményeket. [21]
Több XX. századi történetíró is úgy gondolkodott és gondolkodik, hogy
valamennyi társadalom a növekedés és sorvadás egyetemes törvényeinek van
alávetve. Spengler, Toynbee és mások szemlélete azonban szakított Hegel,
Marx illetve sok más gondolkodó felfogásával, vagyis azzal a gondolattal,
hogy az emberiség történelme egységes és valamely irányba halad. [22]
A XX. században egyre többen megkérdőjelezik a történelem egyetemes
értelmének létezését, és inkább az egyes kultúrák sajátos fejlődéséről
beszélnek. Jaspers azt írta ezzel kapcsolatosan, hogy
"Ha a történelem értelmét a földi boldogság végső állapota felé
való mozgásban keressük, ehhez a szemléletünkhöz komoly támaszt a
múlt történelmében nem találunk. Ellenkezőleg: az emberi történelem
egész kaotikus menete, csekély sikereivel és totális
katasztrófáival, ellentmond ennek az értelmezésnek. A történelem
értelme nem fogalmazható meg valamely cél terminusaival." [23]
Carr úgy fogalmazott, hogy
"ha továbbra is szeretnénk hinni, hogy létezik haladás, fogadjuk
el, hogy nincs töretlen folytonosság." [24]