2. Történeti tények és kultúrtörténeti egységek
-----------------------------------------------
A történelmi kutatások tárgyát a történeti tények illetve az ú. n.
kultúrtörténeti egységek különböző szempontból és célból történő vizsgálata
jelenti. Ahogyan a történeti érdeklődés koronként változik, úgy változik e
tények értékelése is. A történetírás tehát történetileg meghatározott,
hiszen más-más korok embereinek jelene különbözik. Bárki, aki a múltat
vizsgálja, mivel saját korában él és önálló személyiséggel rendelkezik,
történeti kutatásai során másoktól valamelyest eltérő utat jár be. A
történeti tények egyrészt tehát múltbeli sajátosságok, másrészt viszont
napjaink tényeit meghatározó mivoltuknál fogva, mai érdeklődésünk és
szemléletmódunk alapján nyerik el értelmüket a történeti kutatásban.
A "kultúrtörténeti egységek" mind a történeti, mind pedig a
neveléstörténeti kutatások során igen fontos szerepet játszanak. E fogalom
nem mást takar, mint szervesen összefüggő történések, történeti tények
együttesét, olyan események csoportját, amelyek szövevénye változásokat
idézett elő. A történetfilozófia gondolkodói különböző nevekkel illették
ezeket a többé-kevésbé komplex korszakokat vagy jelenségegyütteseket: az idő
"karaktereiről" beszéltek (Fichte), a kor "légköréről" (Jaspers), a kultúra
"stílusáról" (Spengler). Ezen egységek konkrét, elemeikhez való viszonya úgy
írható le, mint az egész és rész kapcsolata. a reneszánsz kor például - mint
kultúr-történeti egység - magában foglalja az alábbi történeti tényeket: a
könyvnyomtatás európai feltalálása és elterjedése, görög tudósok és művek
Itáliába kerülése, mecenatúra stb. [14] A kultúrtörténeti egységek nem
lezárt sejtek, vannak ablakaik, időben és térben is van befolyásuk más
kultúrákra, jelenünkre. A világtörténet az elképzelhető legtágabb egység.
A jelen nem a történelem végpontja, hanem köztes állapot múlt és jövő
között. Az ember, miközben folyamatosan éli jelenét, újjáépíti a múltját és
tervezi a jövőjét, és ez így együttesen maga a történelem.