Dimenzió #12

Mozaikok a nevelés történetéből

(Neveléstörténet)

                             1. Mi a történelem?
                             -------------------

   Toynbee  szerint  minden  ember  Janus:  előre  nézünk  és  hátra.  [1] A
történetiség  az  ember  sajátossága,  olyan  alaptulajdonság, amely mind az
egyes   személyek,   mind  pedig  az  emberiség  szempontjából  folyamatosan
jelenlévő elem. Erich Frank megfogalmazását idézve:

        "A  helyzet,  amelyben  az egyén találja magát, annak eredménye,
     amit   ő   és   előtte   mások   átéltek,   tettek   és  gondoltak,
     visszavonhatatlan  döntéseké  tehát.  Egyedül a múltnak tudható be,
     hogy az ember gondolkozni, cselekedni és létezni tud (ha számot vet
     ezzel a múlttal). Ebben áll létezésének történetisége." [2]

   Az  ember azonban bír a változtatás képességével, így történelme változó,
önmeghatározásra,  szabadságra törekvése magyarázza a szakadatlan innovációs
folyamatot.  [3]  Schopenhauer  szerint  az emberi nem számára azt jelenti a
történelem, amit az ész az egyénnek.

        "Az   ember   ugyanis   -  eltérően  az  állattól  -  az  észnek
     köszönhetően  nem  korlátozódik  a  szűk, szemléleti jelenre, hanem
     megismeri  a hasonlíthatatlanul messzebbre ágazó múltat is, mellyel
     össze  van  kapcsolva  és  melyből  származik;  de csak ennek révén
     szerez  tulajdonképpeni ismeretet magáról a jelenről, s még a jövőt
     illetően is következtetéseket vonhat le."

   Mi  tehát  a  történelem?  A válasz első pillanatban könnyűnek látszik: a
történelem  a  múlttal foglalkozó diszciplína, a múlt ismerete, amely a múlt
valóságán  alapul.  A  jelent,  annak történéseit existencia in acto, az azt
megelőző  minden  időt  pedig existencia historicá-nak nevezhetünk. [5] Ez a
meghatározás  azonban  számos  árnyalattal  bővül  és  pontosítást  nyer, ha
áttekintjük  a  kérdés  ugyancsak  bőséges  irodalmát,  azt,  hogy miként is
gondolkodtak  a  történelem jelentéséről, értelméről az elmúlt évszázadokban
történészek és filozófusok.

   Carr  azt  írja,  hogy  amikor  azt  a  kérdést  firtatjuk,  hogy  "Mi  a
történelem?", akkor

        "válaszunk    akarva-akaratlanul    saját,    időben   elfoglalt
     helyzetünket  tükrözi  vissza,  és  részben  arra  a  még  átfogóbb
     kérdésre     felel,     hogyan     tekintünk     a    társadalomra,
     amelybenélünk." [6]

   A  történelem  egyszerre  valóság  és  diszciplína,  nem  pusztán  a múlt
ismeretét  jelenti,  hanem  múlt  és  jelen  kapcsolatainak feltárását is. A
történelem  a  halott  emberek  élő  műve.  Collingwoodnak,  a  neves  angol
gondolkodónak  - akinek a történetfilozófia területén tett erőfeszítései még
töredékességükben  is  jelentősek  -  A  történelem  eszméje  címmel kiadott
írásaiból  [7] az az álláspontja szűrhető le, hogy a történész kutatómunkája
és  az  általa  vizsgált  múltbéli  események  sorozata együttesen nevezhető
történelemnek.   Ez   a  jelentésbeli  kettősség  -  melynek  elemei  szoros
kölcsönhatásban állnak - a történelem jellemzője.

   Nietzsche szerint az élő ember három tekintetben igényli a történelmet:

        "igényli,  mint  tevékeny  és  törekvő  lény,  mint  megőrző  és
     tisztelő  lény,  s  mint  szenvedő  és szabadulásra szoruló lény. A
     viszonyulás  e  hármasságának  a történelem tanulmányozási módjának
     hármassága  felel  meg:  ha  tetszik  monumentális,  antikvárius és
     kritikai történetírást különböztetünk meg." [8]

   Múlt,  jelen  és  jövő  tehát  szoros  kapcsolatban áll, amit Dilthey így
fogalmazott meg a múlt században:

         "A  múlt  melódiája  kelti  a  jelen hangjait", Croce pedig azt
     írta,  hogy  "a  holt  történelem újjáéled, és az elmúlt történelem
     fokról  fokra  újra  jelenné  lesz,  amint  az  élet  fejlődése úgy
     kívánja." [9]

Croce abból indult ki, hogy

        "a  szellem maga történelem, s minden ízében történelemalkotó és
     egyszersmind eredménye az egész korábbi történelemnek." [10]

A croce-i iskola szerint

   1.,  a  történelem  egyrészt  a történész történelme, aki rekonstruálja a
        múltat (szubjektivista aspektus);
   2.,  a történelem az örök jelen megismerése (idealista aspektus);
   3.,  a szellem, az én története;
   4.,  végül pedig a történelem filozófia. (A filozófia abban az értelemben
        azonos   a   történelemmel,   hogy   nem   más,  mint  a  történelem
        metodológiája illetve a történetírás metodológiai mozzanata.) [11]

   Jaspers   a   történelemmel  kapcsolatosan  az  átalakulásra  helyezte  a
hangsúlyt; szerinte

        "a történelem az emberiség legszélesebb horizontját tárja elénk,
     melyre    életünk    épül;    mértéket   ad,   melyhez   jelenünket
     hozzámérhetjük, megszabadít saját korunk tudat alatti kötelékeitől,
     megtanít  bennünket arra, hogy az embert legjobb képességei és soha
     el nem múló alkotásai tüzében lássuk." [12]

   A  történelem lényegének, jelentéstartalmának megközelítéshez szemantikai
úton  is  eljuthatunk.  A  görög "hisztorie" szó valaha azt jelentette, hogy
valaki  lezajlott,  már  befejeződött  történéseket  ad  elő.  Ez  magának a
történetmondónak  (történetírónak) a cselekedete volt: ő tárta fel és mondta
el  az  eseményeket.  A  szó  eredeti jelentése annyit tett: kiváncsiskodni,
kutatni,  vizsgálódni,  később  viszont magát a vizsgálat tárgyát is kezdték
ezzel jelölni: "ami megtörtént", "az elmondott (dolog)" értelemben. Ez már a
történelem  objektív  aspektusát  jelentette,  amelyet latinul úgy neveztek,
hogy   res  gestae.  A  latin  nyelvben  emellett  az  alábbi  kifejezéseket
használták  még: annales (krónika, az év során megtörtént dolgok elmondása);
historia  (a  történelmi  megismerés  maga,  a  történelem művészete). Ez az
ontológiai  és gnosszeológiai kettősség más európai nyelvekben is megjelent.
A német Geschichte (történelmi valóság, történelmi cselekedetek) és Historie
(leírás,  narráció,  krónika); az angol Story (történeti valóság) és History
(maga   a   történettudomány);  az  olasz  Istoria  (történeti  valóság)  és
Storia/Storiografia (történettudomány) jó példa erre, illetve a spanyolok és
franciák  kis és nagy kezdőbetűvel jelölt különbségtétele: historia/histoire
(történeti valóság) és Historia/Histoire (a tudomány). [13]
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.