1. Mi a történelem?
-------------------
Toynbee szerint minden ember Janus: előre nézünk és hátra. [1] A
történetiség az ember sajátossága, olyan alaptulajdonság, amely mind az
egyes személyek, mind pedig az emberiség szempontjából folyamatosan
jelenlévő elem. Erich Frank megfogalmazását idézve:
"A helyzet, amelyben az egyén találja magát, annak eredménye,
amit ő és előtte mások átéltek, tettek és gondoltak,
visszavonhatatlan döntéseké tehát. Egyedül a múltnak tudható be,
hogy az ember gondolkozni, cselekedni és létezni tud (ha számot vet
ezzel a múlttal). Ebben áll létezésének történetisége." [2]
Az ember azonban bír a változtatás képességével, így történelme változó,
önmeghatározásra, szabadságra törekvése magyarázza a szakadatlan innovációs
folyamatot. [3] Schopenhauer szerint az emberi nem számára azt jelenti a
történelem, amit az ész az egyénnek.
"Az ember ugyanis - eltérően az állattól - az észnek
köszönhetően nem korlátozódik a szűk, szemléleti jelenre, hanem
megismeri a hasonlíthatatlanul messzebbre ágazó múltat is, mellyel
össze van kapcsolva és melyből származik; de csak ennek révén
szerez tulajdonképpeni ismeretet magáról a jelenről, s még a jövőt
illetően is következtetéseket vonhat le."
Mi tehát a történelem? A válasz első pillanatban könnyűnek látszik: a
történelem a múlttal foglalkozó diszciplína, a múlt ismerete, amely a múlt
valóságán alapul. A jelent, annak történéseit existencia in acto, az azt
megelőző minden időt pedig existencia historicá-nak nevezhetünk. [5] Ez a
meghatározás azonban számos árnyalattal bővül és pontosítást nyer, ha
áttekintjük a kérdés ugyancsak bőséges irodalmát, azt, hogy miként is
gondolkodtak a történelem jelentéséről, értelméről az elmúlt évszázadokban
történészek és filozófusok.
Carr azt írja, hogy amikor azt a kérdést firtatjuk, hogy "Mi a
történelem?", akkor
"válaszunk akarva-akaratlanul saját, időben elfoglalt
helyzetünket tükrözi vissza, és részben arra a még átfogóbb
kérdésre felel, hogyan tekintünk a társadalomra,
amelybenélünk." [6]
A történelem egyszerre valóság és diszciplína, nem pusztán a múlt
ismeretét jelenti, hanem múlt és jelen kapcsolatainak feltárását is. A
történelem a halott emberek élő műve. Collingwoodnak, a neves angol
gondolkodónak - akinek a történetfilozófia területén tett erőfeszítései még
töredékességükben is jelentősek - A történelem eszméje címmel kiadott
írásaiból [7] az az álláspontja szűrhető le, hogy a történész kutatómunkája
és az általa vizsgált múltbéli események sorozata együttesen nevezhető
történelemnek. Ez a jelentésbeli kettősség - melynek elemei szoros
kölcsönhatásban állnak - a történelem jellemzője.
Nietzsche szerint az élő ember három tekintetben igényli a történelmet:
"igényli, mint tevékeny és törekvő lény, mint megőrző és
tisztelő lény, s mint szenvedő és szabadulásra szoruló lény. A
viszonyulás e hármasságának a történelem tanulmányozási módjának
hármassága felel meg: ha tetszik monumentális, antikvárius és
kritikai történetírást különböztetünk meg." [8]
Múlt, jelen és jövő tehát szoros kapcsolatban áll, amit Dilthey így
fogalmazott meg a múlt században:
"A múlt melódiája kelti a jelen hangjait", Croce pedig azt
írta, hogy "a holt történelem újjáéled, és az elmúlt történelem
fokról fokra újra jelenné lesz, amint az élet fejlődése úgy
kívánja." [9]
Croce abból indult ki, hogy
"a szellem maga történelem, s minden ízében történelemalkotó és
egyszersmind eredménye az egész korábbi történelemnek." [10]
A croce-i iskola szerint
1., a történelem egyrészt a történész történelme, aki rekonstruálja a
múltat (szubjektivista aspektus);
2., a történelem az örök jelen megismerése (idealista aspektus);
3., a szellem, az én története;
4., végül pedig a történelem filozófia. (A filozófia abban az értelemben
azonos a történelemmel, hogy nem más, mint a történelem
metodológiája illetve a történetírás metodológiai mozzanata.) [11]
Jaspers a történelemmel kapcsolatosan az átalakulásra helyezte a
hangsúlyt; szerinte
"a történelem az emberiség legszélesebb horizontját tárja elénk,
melyre életünk épül; mértéket ad, melyhez jelenünket
hozzámérhetjük, megszabadít saját korunk tudat alatti kötelékeitől,
megtanít bennünket arra, hogy az embert legjobb képességei és soha
el nem múló alkotásai tüzében lássuk." [12]
A történelem lényegének, jelentéstartalmának megközelítéshez szemantikai
úton is eljuthatunk. A görög "hisztorie" szó valaha azt jelentette, hogy
valaki lezajlott, már befejeződött történéseket ad elő. Ez magának a
történetmondónak (történetírónak) a cselekedete volt: ő tárta fel és mondta
el az eseményeket. A szó eredeti jelentése annyit tett: kiváncsiskodni,
kutatni, vizsgálódni, később viszont magát a vizsgálat tárgyát is kezdték
ezzel jelölni: "ami megtörtént", "az elmondott (dolog)" értelemben. Ez már a
történelem objektív aspektusát jelentette, amelyet latinul úgy neveztek,
hogy res gestae. A latin nyelvben emellett az alábbi kifejezéseket
használták még: annales (krónika, az év során megtörtént dolgok elmondása);
historia (a történelmi megismerés maga, a történelem művészete). Ez az
ontológiai és gnosszeológiai kettősség más európai nyelvekben is megjelent.
A német Geschichte (történelmi valóság, történelmi cselekedetek) és Historie
(leírás, narráció, krónika); az angol Story (történeti valóság) és History
(maga a történettudomány); az olasz Istoria (történeti valóság) és
Storia/Storiografia (történettudomány) jó példa erre, illetve a spanyolok és
franciák kis és nagy kezdőbetűvel jelölt különbségtétele: historia/histoire
(történeti valóság) és Historia/Histoire (a tudomány). [13]