NEM HAMIS ARANY
Ismeretlen Arany János-verset talált dr. Kovács József László
irodalomtörténész a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában.
Az eredeti kéziratot egy marosvásárhelyi építész ajánlotta fel megvételre
a századelőn az Akadémiának, de kosarat kapott. Valószínűleg azért, mert
sehogy sem illett a "szent költő" imázsához ez a vaskos férfihumort árasztó
alkalmi költemény. Trócsányi Zoltán azonban lemásolta a verset, s ez a
másolat hevert mostanáig a levéltárban.
Pedig a nagy magyar klasszikus, a jóságos, bölcs és szent életű költő,
akinek állócsillaga soha nem fakuló fénnyel ragyog a magyar költészet egén,
aligha állt folyton szoborszerű pózban, hogy mindig komoly tekintetét a
magasztos művészetre függessze. Nagyon is tréfás kedvű, a játékot,
mulatságot szerető tanár lehetett Nagykőrösön, aki minden csínyre kapható.
Tanártársaival gyakran múlatta együtt az időt kártyával, itallal, olykor
pajzán alkalmi versekkel is fűszerezett összejöveteleiken.
Ezek emlékét idézi a megtalált vers, amelyet kedves egykori tanártársa,
Mentovich Ferenc ezüstlakodalmára írt a mi Arany Jánosunk. Ezt a verset
azonban - hiába került elő - ezután sem fogják beválogatni a lánygimnáziumi
tankönyvekbe. Miért? Hát ezért:
Múzsám, ha valaha magad összeszedted:
Megkövetlek szépen, most ugyan csak megtedd!
Mert bár nem oly hősről és vitézről zöngök
Ki hajdan Homérba lelkesedést öntött
De azért Achilltól nem áll hősünk messzebb,
Mint állok Homértól én, ki írom eztet.
Harczkeverés helyett hősünk kártyát kever,
Harczi szekér helyett lágy díványon hever,
Erős dárdanyéllel, keménnyel, vasassal
Nem terít le senkit se'háttal, se'hassal.
Ilyen a mi hősünk! láthatod hát múzsám:
Nem vad zabon tartalak, hanem tiszta búzán.
Bár szekere rúdja nem fölfelé áll már
S életének útja lejtőjére szállván
Ilyen hőstetteket nem látunk már tőle:
De azért nyergéből nem száll végképp ő le.
Íme, most is mindig csupa tűz, csupa láng
S bár nem szorongatja többé már meg a lányt,
De a "vörös király" most is kedvenc blattja
És az asszonyokra sok pénzét fölrakja.
S bár tüze nem ég már: de űzi a füstjét
S lakodalmát üli, még pedig ezüstjét!!
(Forrás: Új Vasárnapi Dunántúli Napló, 1997 December 28)