Bohár András
SZÁZADVÉG-EZREDVÉG
- a Zentai Művésztelep 1995-ös tárlata -
A zentai Városi Múzeum adott ezévben is otthont a Művésztelep összegző
tárlatának. Az alkotók Kovacsev Olga művészeti vezetővel közösen kimunkált
tematika jegyében létrehozott alkotásaikat vitték közönség elé. Milyen kor -
és sorskérdések fogalmazhatók meg a művészet eszközeinek segítségével ebben
a régióban, ahol nem éppen kedvezeően indult az évtized. S ez töbszörösen is
átértékeli a művészek erkölcsi kötelezettségvállalásait.
Az 1994-es program Zenta századunkbeli történetét hozta képi közelségbe,
az idei tárlat mintegy megnyitja az utat az emlékezés előtt, hissz' a jelen
és jövőbeli életesélyek tisztázása vezethet csak a múlt újraértékeléséhez,
amelynek egy szimbolikus aktusa is lehet az idei összejövetel témája:
emlékezés a Zentai csata háromszázadik évfordulójára.
De most pillantsunk bele az elmúlt évi munkák képi motívumaiba. A
hagyományos képzőművészeti modernizmus eszköztárát újraalakító alkotók
ezredvégre függesztett tekintete különös feminista gipszszobrot, rajzokat
vetített elénk (Barna Kolozsi Valéria), újraértelmezte sajátos expresszív
festőiséggel a pravoszláv szakralitás jelenbe nyúló érzékiségét (Miroslav
Jovancic). De láthattuk kiégetett amorf, ám mégis természetes formák
megjelenését is, amelyeknek térfoglalásai emlékeinkbe idézhetténk a "táj
rögeinek" fontosságát (Nemes Fekete Edit) vagy a képzeletbeli ellenpólust, a
gesztusfestészet és a technikai motívumok (mikroprocesszorok, diódák)
jelképes kötödését, az univerzum meghóditásának, a starthely megjelenésének
alapvető jelentőségét (Zsáki István), hogy végül megjelenhessenek a
mindenkor és mindenütt jelenlévő érzéki rajzolatok, amelyek erről a tájékról
indultak, de folytonos úton levésükben teljesíthetik ki csak önmagukat
(Verebes György).
De jelen voltak a vajdasági művészetre már évtizedek óta jellemző
aktuális avantgárd kísérletek is, mintegy jelezve - immáron más tartami
jellegzetességekel -, a progresszió folyamatosságát. A századvégen
beköszöntő ezredvég nyelvi és azonosságproblémáit öntötték plasztikus
formába Csernik Attila "magyar szó" kollázstöredékei, Lackó Valéria
leheletfinom xeroxnymai, rajzkombinációi a belsö identitásprobléma
törékenységére, sérülékenységére irányította figyelmünket, s jelen sorok
írójának negatívba fordított fax-munkái (Népszerű fenomenológiai alakzatok)
az ember egyetemes sorstalanságának vízióját érzékeltette. S ami oly fontos
és még jócskán tisztázásra váró feladat, az nem más mint századunk
politikai-társadalmi kataklizmáinak újraértelmezése. Szombathy Bálint két
installációja (Balkáni időgép, "Tito elvtárs a lovát ugratja") is ezt
öntötte radikális képi formába, ezzel méginkább megerősítve annak a
művészeti magatartásnak a szükségességét, amely nélkül nem gondolhatóak újra
régiónk közös kérdései.
(1996. IV. 26. - V. 17.)