Bohár András
MŰ-MAGOK
- A 90-es évek művészete a Székesfehérvári Csók István Galériában.-
(In: Kritika, 1997/1.)
(mű-mag1, mű-mag2)
Két látszólag egymást kizáró fogalom kötőjellel történő egybekapcsolása,
talán érzékeltetheti azt a paradoxitást, amelynek tanui lehetünk, ha korunk
műalkotásaira figyelünk.
A mű-mag1 alapjellegzetességeként könyvelhetjük el, hogy a művek,
magatartások, művészeti beállítódások a technikai kor-szellem autenticitását
kísértik meg. Mindent, ami adott és lehetőséget kínál virtuális világunk
megjelenítésére felhasználnak az alkotók az elektronikus eszközöktől
(fénymásológép, fax, számítógép) a kommunikáció esélyeit újraggondoló
internet praxisáig. Számukra a technika áll-ványzatszerűsége, rajtunk-
kívülisége mint kultúrkritikai axióma (Heidegger) nem létezik, mivel a
médium természetes művészeti közegét és közvetítési lehetőségét egyazon
kontextusban gondolják el (ennek reperezentatív összefoglalásán vehettünk
részt a Műcsarnok Pillangó-hatás bemutatójának keretében - 1996. január-
február).
A hagymányos kéz-hezállóság keretében fogant művek, mű-mag2, amelyek az
ember érzékiségének és fogalmiságának eredendő egységét, létbeágyazottságát
kívánják érzékeltetni, azzal érvelnek az előzőekkel szemben - most mindegy
hogy ez szándékolt vagy rejtett, teoretikus vagy gyakorlati síkon történik
-, hogy a műviség, csinálmányszerűség szükségszerű velejárója korunk
művészetének, s ezt csak ki -vagy beteljesíti a technikai-instrumentális
művészet. Egyre távolabb tolva magától a műalkotás eredeti világfeltáró
szándékát és a befogadás lehetséges esélyét.
Azt már csak hozzátehetjük mindehhez, a valóságos művészeti gyakorlatban
csak kivételes esetekben megjelenő határpontokat érzékeltető programokhoz,
hogy se az első, se a második variáció nem tud mit kezdeni a művészet
funkcionális zavarával, helyét kereső, de nem találó professziójával. S ez a
probléma két jellegzetes nézőpontból is értelmezhető a Csók István Képtárban
megrendezett Művek és magatartás 1990-1996 tárlata kapcsán. Elsőként magukra
művekre koncentrálva, majd a kontextualizációs lehetőségek meglétére vagy
hiányára érdemes figyelnünk. Talán ekkor érzékelhetetni tudjuk, hogy a
"művek és magatartás"-minták milyen ideákat hoztak mozgásba.
(a fenomenológiai zárójelen belűl)
Most takarjuk le egy mozdulattal a tárlat címét, helyét és idejét, s
Husserl intenciói nyomán magára a dologra, megjelenési módjára és a
tudatunkban rögzült képekre koncentráljunk. A belépőt egy két-háromszáz kiló
között "mozgó" kitömött sertés fogadja, amint megtekinti saját
"megöletésének" történetét videón. Minden szakszerűen történik - vágás,
perzselés, feldolgozás ... -, s az arcok is a hétköznapi-falusi világ
megszokott szereplői; majd szemben vörösben és kékben játszó sarlót és
kalapácsot maga előtt tartó férfi képe, tőle balra két régi tejeskanna
ezüssttel lefújva és beágyazva a képkeretbe. A mindennapi élet relikviái,
mellett megjelenik az angyali-építészeti séma (Angelus), mintegy
ellenpontozva az előző tárgyiasságok érzeteinket mozgósító élményét. A
lépcsőn főlfelé menet leheletfinom vonalrajzok - mondjuk egy "megbolondult"
számítógép kódrendszerére utalva vagy a lélek rejtelmeit kivetítve -, majd
egy mángorlótekercs a két végén jelképes emberalkkal. De az időutazás ismert
reneszánsz-barokk-manierista mesterek művét is elénk varázsolja, igaz kissé
"fotópontokkal" és műanyagborítással korunkhoz igazítva.
Fehér téglaépítmény, fehér kéménnyel: bármit jelenthet. Századunk
színekkel és képpekkel le nem írható borzalmait, s helyi tragédiánkat is. Az
elmúlt korok művészetének emlékújraidézései is megjelennek Zurbaran diára
vetített csendéletképének és az elé rakott, fehérre festett valóságos
csendélet egymásra hatásának közvetítésével.. Majd mélybarna-bordó tónusú
fotók, amerikai szállodák szobabelsőiről: az egyetlen változó és figyelemre
méltó pont a képeken feltűnő lámpák fénye. S a kényelem kifeszített
karosszéke is falra kerül, ezt követően kigyókarikák emberfej végződéssel,
pászkasorozat visszájára fordított, üveglapra rótt latinbetüs üzenettel,
arctalan emberek, felismerhetetlen utcákon. Majd újra inetnzív jelképek:
perspektivikus téglalapok kivetülései, egy archaizáló vadászjelenet
állatlenyomatai élőkkel és halottakkal.
A mindennapok megkísértései videon ritustánccal, tehénnel, lánnyal;
emberkollekció ruhakolekciónak álcázva; ajtókeret kilinccsel, rajta
keresztben lópokróc a feszületre való egyértelmű utalással. Pos(z)t(a)modern
alluziók: Malevicstől az Európai Iskoláig, Erdély Miklósig a budapesti
háztetők stukkósturájáig, posztimpresszionista tavaszidézésig, SI
konceptualizmusig. Továblépve szürke gyerekrajz-stilizációt idéző szobabelső
- kiskorúaknek nem éppen való "keresztbarkácsolással"- ; fekete téglalapok
fotótorzításokkal, besülésekkel; óraintegráció és kabátgomb ekvivalencia
relációja videón; falilámpák képe és csomagolt csomagok; doboz-memorandumok
még a Guttenber-galaxis korából; érzéki ecsetvonások a festészet
tradicionális anyagiságát megjelenítve: formák tartalmak nélkül.
A rövid listát ezzel lezártnak tekintjük. Az utalás szándékát kísérletük
meg látótérbe hozni képi intenciók és a textuális megjeleníthetőségek
kapcsolatára figyelve.
(az a bizonyos kontextus avagy annak hiánya)
Szándékosan nem kötöttem a metaforikus jelzéseket, képi tartalmakhoz
kapcsolódó leírásokat a szerzőiséghez, mert pusztán azt kívántam
érzékeltetni, hogy milyen temtizáció köré csoportosíthatók jelen válogatás
munkái. S ez azt a meglátást is valószínűsítheti, hogy hasonló leírások
születhettek volna mondjuk egy évtizeddel ezelőtt is, ha megrendezésre
került volna akkor egy hasonló témakört befogó válogatás. Ám ugyanennek vagy
ehhez hasonló kollekciónak a kontextualizációja merőben más mint mondjuk
lehetett volna a nyolcvanas évek derekán. Kezdve attól, hogy az ideológia-
politikai háttérkésztetések alkotói-befogadói jelenléte merőben más, egészen
odáig, hogy a "globális ökológiai-kulturális identitáskeresés
határpontajainak kritikussága" ma már az intellektuális közbeszédben
mindennapos fordulat.
Ám néhány kérdéses pont mindezek ellenére meggondolásra érdemes. Elsőként
a megváltozott művészetfunkciók problémáján meditálhatnánk. Ha elillan(t) a
komplex etikai-esztétikai művészetfogalom jelentésessége, akkor mi marad, mi
maradhat helyette az elitművészetben? Az önmagában érvényes forma, a
kiporciózott manír-koncentrátum, az önismétlő attraktívum, ötletbörze
pszeudo-avantgárd mintára (mindegyikre láthattunk példát).
Másodjára azonban mindenképp fontos, hogy a folyamat bemutatását és
fontosságát szükséges kiemeljük. Hisz a Huszadik század magyar művészete
sorozatban ez már a 15. tárlat, ahol a Nyolcak és aktisták köre éppúgy
helyet kapott mint az Európai Iskola vagy a hatvans és hetvenes évek
avantgárdja, illetve a nyolcvanas évek fejleményei (Mi "Kelet- franciák"). S
ezt a három évtizedes munkát (Kovalovszky Márta, Kovács Péter) valóban
mindíg élénk érdeklődés kísérte, ezzel egyszerre jelezve a kulturális
egyközpontúság (Bp.) felszámolásának igényét és lehetőségét, valamint a
mindenkori aktualitás jelentőségének kiemelését.
Azonban míg az előző évizedekben másféle jelentőséggel is rendelkezett a
művészet, mint pusztán esztétikai jelentéstartalom, addíg jelenünk többfelé
nyitódó kulturájában és társadalmában a művek már szükségszerűen nem
ágyazódhatnak régi kontextusukba (egzisztenciális érték -és mintaadás), s
még nem taláták meg az új "polgári-bildung" környékén betöltendő szerepüket,
hogy a technokrata-design értékinnovációiról ne is beszéljünk, amely esetleg
túlmutathatna a multimédia egyre növekvő kép-ződményein.
Igy a kilencvenes évtized első felének egyfajta képi metszete (mű-mag2) a
látványos felszabadulás gesztusát ugyan nem tükrözte, azonban tudósított a
fejlemények egyik változatának kisugárzásáról. S végül a viszonyítási
pontokat létrehozó művészek névsorát is érdemes végigfutnunk, hogy máskor és
máshol esetleg mi is egybevethessük a magunk listájával: Bak Imre, Beöthy
Balázs, Böröcz András, Chilf Mária, Csutak Magdolna, El-Hassan Róza, Fehér
László, Forgács Péter, Gerber Pál, Hegedüs 2 László, Herskó Judit,
Jovánovics György, Júlus Gyula, Károlyi Zsigmond, Kelemen Károly, Kicsiny
Balázs, Konkoly Gyula, Kozári Hilda, Kónig Frigyes, Köves Éva, Lovas Ilona,
Mulasics László, Nemes Csaba-Veress Zsolt, Nádler István, Ősz Gábor,
Pinczehelyi István, Szikora Tamás, Szűcs Attila, Türk Péter, Ujgázi Péter,
Várnai Gyula, Veszely Bea.
(1996.október 26-december 31. Székesfehérvár, Csók István Képtár)