Bohár András
KONKRÉTAN A KÖLTÉSZET ESÉLYEIRŐL
- L. Simon László: Egy paradigma lehetséges részlete -
A Magyar Műhely folyóiratszámai az elmúlt évtizedekben éppúgy felkavarták
a kedélyeket, miként a folyamatosan megjelenő kiadványaik. Most
eltekinthetünk a pozitív avagy negatív ítéletek természetének részletes
értékelésétől, ami kísérte ezt a szellemi-művészi közösséget. Egyet azonban
mindenképp szükséges megjegyeznünk L. Simon László kötetének felvezetése
kapcsán. Azzal a sajátságos helyzettel találkozhatunk a képi-nyelvi
kísérletezések értékelésekor, hogy még mindig sokrétű nehézségbe ütközik a
formatartalmak újításait radikálisan kimunkáló munkák nyilvános megvitatása.
A határterület műfajait megkísértő alkotások, miként ez a sajátos
"lettrista" kötet is, nem, vagy csak ritkán (s akkor sem érdemben)
mérettetnek meg az irodalmi nyilvánosság fórumain; gyakori az eset, hogy a
képzőművészeti experimentumok birodalmába soroltatnak, s elsősorban a
vizualitás értelmezési lehetőségei alapján nyerik el befogadásukat.
Természetesen ez nem nagy probléma, hisz szerzőnk jelen kötetben szereplő
munkáinak nagyméretű roncsolt, dekonstruált változatait már több tárlat
keretében közönség elé vitte. Tehát a vizuális megjelenés követelményeinek
maximálisan eleget tett. Az már más kérdés, hogy miért alakult ki művészeti
életünkben az a nem éppen egészséges állapot, hogy a vizuális-irodalomnak
még a jelenlétéről is alig-alig akarnak tudomást venni a különböző
kanonizációs grémiumok. Legyenek azok a konzervatív-posztmodern "újításokat"
méltatók vagy a tradicionális ihletettséget előtérbe helyezők De nézzük mit
jelenthet annak a bizonyos paradigmának a lehetséges részlete?
Jelen könyv azt az alapvető lettrista szemlétet formálja újjá, amely azt
hirdette meg programjában, hogy nem a szavak értelmének egymáshoz kapcsolása
az elsődleges poétikai szándékokat formáló intenció, hanem a grafémák önálló
megjelenítése, vizuális és érzéki formáinak megragadása a cél (Isidore
Isou). Párhuzamosan futottak az ötvenes években a képzőművészetbe is a
mimetikus látvány megjelenítését elvető programok a gesztusfestészet vagy az
informel kimunkálásához kötődően. Azt hogy mindezek a kísérletek nem a múlt
poros lomtárában hajítandók, azt honi képzőművészetünk "szabadfestészeti"
törekvései jól artikulált és kimagasló életművek keretében tették mind a
szakmai, mind a befogadói közönség számára egyértelművé. Hasonlóak sajnos
nem mondhatók el a hetvenes évektől újrainduló kassáki örökséget
újraformálók munkáinak tekintetében, s csak lassan indul be a vizuális
költészet meg -és elismertetésének nem éppen akadályoktól mentes folyamata
(lásd erről Papp Tibor: Múzsával vagy múzsa nélkül (irodalom számítógépen)
Balassi Kiadó 1992. Nagy Pál: Az irodalom új műfajai. ELTE BTK Magyar
Irodalomtörténeti Intézete - Magyar Műhely Bp., 1995.).
S ehhez a folyamathoz kötődik az irodalom lettrista peremvidékét is
érintő, sajátos konkrét költészeti jegyeket újraértelmező érkező L. Simon
is, aki jelentékenyen hozzájárult könyvével a jelelméleti paradigma képi-
nyelvi újrafogalmazásához.
L. Simon "paradigmatikus" vállalkozása mintegy magától értetődő
természetességgel idézi mottójában Erdély Miklóst: "A véletlenszerű szívesen
olyan, amilyen." Ám azt is hozzátehetjük mindehhez, hogy az egyes
véletlenszerű részletek meghatározása, mindig is izgatta az ember
valóságfeltérképező igényét. A normáltudományok és forradalmi
alakváltozásaik jelelméleti megnyilatkozásaiként, ütközéseiként is számba
vehetjük a könyvet. Hisz a mellékelt pauszpapír négyzethálós
koordinátrendszerének hozzáillesztései teszik értelmezhetővé a jelek helyét.
Így egyszerre válik láthatóvá a descartesi koordinátarendszer lecsupaszított
képe, valamint az individuum jelek által szimbolizált aktivitása, azaz a
mindenkori normáltudomány és forradalmi újítások előre fel nem ismerhető
mozgása.
S hogy ez a tudományfilozófiai meghatározottság a poézis kiterjesztésének
szándékával kapcsolódik egybe szerzőnknél, azt jelzik paradigma-
meghatározásai is könyv elején, hogy t. i. a paradigma: 1. bizonyításra vagy
összehasonlításra alkalmazott példa, 2. ragozási minta, 3. az adott
korszakban elfogadott általános tudományos tételek együttese; a kor
tudományos világképe, valamint annak a hipotézisnek a közzététele, hogy
mindez csak akkor igazolható: "amennyiben valamely paradigma összes
lehetséges eleme maga is önálló paradigma" S ez azt az egyszerre univerzális
és egyedi művészeti világértelmezést is előrevetíti, amelyet a könyv
érzékeltetni kíván.
L. Simon konkrét jelköltészete gesztusértékű mozzanatok felmutatásával
teremti meg a művészeti érzékelés nagyon is sajátos változatát A könyv
hátlapján található teljes magyar ábécé betűkészlete és az egyes lapokon, a
betűket helyettesítő számok utalnak a sajátos nyelvi leképzés
kikerülhetetlen valóságára. Ugyanakkor érzékeltetik azt is, hogy a vizuális
jelhasználat lehetőségei kiterjeszthetik ezt a viszonylag zárt kódrendszert.
S ha azt is hozzágondoljuk mindehhez, hogy a könyv baloldali lapjai üresek,
s csak a jobboldalon jelennek meg a betűgrafikai töredékek, akkor a
mindenkori paradigmatikus világérzékelés dinamikájára is figyelhetünk.
Már utaltam arra, hogy a strukturális állandóságok és a véletlenszerű
elemek egymásravetítései egyfajta befogadói aktivitást tesznek szükségessé,
mivel minden oldalhoz külön-külön kell hozzáillesztenünk a pauszpapír
koordinátáit. De a befogadó azzal a nagyon is valóságos jelenséggel is
találkozik, hogy négy helyen is hibásan került a könyvbe a jelek
koordinátáinak meghatározása, s ez méginkább megsokszorozza a véletlenszerű
művészi jelhasználat jelenlétét. Mert a tudományos paradigmák újkori
változataira, főképpen a pozitivisztikus ihletettségű formákra gondolok,
alapvetően jellemző volt, hogy a minden egyes tény számbavételét és
törvényszintű magyarázatát fel kívánták vonultatni és ennek bizonyosságát
matematikailag is igazolhatónak vélték. Arról már nem is szólva,
természetesen a maguk történeti értékeit mindenek felett méltányolva, hogy
századunk első felének utópikus-konstruktivista színezetű művészeti
törekvései is hangsúlyos elemként vették számba a világ megtervezhetőségébe
vetett hitet.
A jelek által közvetíthető teljességet már egyszer redukálta és
megkérdőjelezte L. Simon azzal, hogy véletlenszerűen beemelt
grafémarészletek egymásra következéseivel érzékeltette saját kódrendszerének
változó formatartalmait. A jelhasználat elsődleges verbális
jellegzetességeit is kiterjesztette a vizualitás egyszerre egyedi és
egyetemes mozgásainak irányában. Azzal azonban, hogy hibák kerültek a
könyvbe, mintegy a szerző szándékán kívül, azt az értelmezést is előtérbe
helyezhetjük, hogy nem csupán az alkotói véletlenszerűség szükségszerű
megmutatása és annak befogadása jelentheti világértelmezésünk lényegi
mozzanatát. A jelek meghatározottságai, funkciói éppúgy változhatnak.
Mindennek azt az antropológiai-etikai üzenetét is megfogalmazhatjuk, hogy
leképzési-megmutatkozási formáink, kommunikációs csatornáink sérülékenyek,
ám mindezek elfogadása egy ideális kommunikációs közösség kimunkálásának
reményében mégis bizakodással tölthet el saját paradigmáink lehetséges
részleteinek kidolgozásakor és a más paradigmákkal való érintkezéskor
egyaránt.
(Magyar Műhely - Párizs-Bécs-Budapest 1996.)