Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

                                Bohár András

                                  H. A. L.
                            (Hungarian Art Angel)

          - vázlatok Baji Miklós Zoltán performansz kísérleteihez -

                         (In: Jump, 1997. november)


                         (orientációs meg-jegyzések)

   Majd  évtizednyi  művészeti  kísérlet  áttekintését  célozhatnánk meg BMZ
(Baji   Miklós   Zoltán)   komplex  performansz  törekvéseihez  kötődően.  A
nyolcvanas  évek eminensen képzőművészeti indíttású vizuális grammatikájának
fokozatos  átalkulását  és  a kilencvenes évek sajátosan kelet-közép európai
jelképrendszerét  nyomon  követve:  itt-éltünkre  választ  kereső  narrációk
számbavételével.

   A  megközelítésekben különösen fontos az érzékletes fenomenológiai szintű
megragadás,  mert  BMZ  munkái és az általa szervezett fesztiválok, akciók a
maguk  szervességében  mutatják szellemi-kulturális valóságunk perifériáinak
természetét.   Ez   a   deskripció  azonban  nemcsak  dokumentatív  értékkel
rendelkezhet,   de   elősegítheti   a   különböző   értelmezési  lehetőségek
kibontosát.   Jelezve  az  avantgárd  mindenkori  innovatív  esélyeit  és  a
különböző szituáltságokhoz kötödő azonossságkeresések jelentőségét.

   Természetesen   a   honi  performansz  műfaji  lehetőségének  s  így  BMZ
programjának  jellemzése  olyan  össztett  feladat,  hogy az nem vázolható a
különböző  művészetfilozófiai  és  művészettörténeti  tradíciók számbavétele
nélkül.  A  romantika  zsenikultuszához kapcsolódó beállítódás (Schlegel), a
modern  művészet  értelmezéséhez nélkülözhetlen szabadságfelfogást előlegező
filozófiaértelmezés    (Schelling),    az    akarat    -és    testmetafizika
újraértékeléséhez  kötődő  program  (Nietzsche)  olyan esztétikai horizontot
vázol, amely illeszkedhet a sajátosan mitikus korkritikai attitűdhöz (Hamvas
Béla),  s a különös transzcendentalitás megjelenéseként értelmezett szent és
profán egybejátszásához (Eliade).

   Ehhez    kapcsolódhatnak    a    konkrét   művésszettörténeti   tradíciók
újraértelmező-felidézései.  A  bécsi  akcionizmus  narratív,  önmegsemmisítő
szimbolikája   (Nietsch,  Mühl,  Schwrzkogler),  a  mitoszkézés  képi-nyelvi
gramatikájának  rekonstrukciója,  valamint  a  különböző  kortárs törekvések
számbavétele  nemzetközi  és  honi  relációkban (Monty Cantsin, Bosch+Bosch,
Erdély  Miklós, Szentjóby Tamás, Hajas Tibor, Tót Endre, Tóth Gábor, Lugossy
László,  Szirtes  János,  Kovács István) amely egyaránt érzékeltetheti, hogy
milyen koordináták közé helyezhetőek BMZ akciói, metamorfózisai, történetei.

   Nem  lehet  negkerülni a kérdéskör művészetszociológiai áttekintését sem,
hisz   a   performansz   műfaji   sajátosságaihoz   kötödő   fesztivál  mint
nyilvánossági   forma  és  kontextusfüggő  megnyilatkozás  számos  problémát
mozgásba  hoz. A nyelvi identitásképző jellegzetesség univerzális és lokális
jellegzetességeitől  (Sepsiszentgyörgy - Ann Art, Érsekújvár - Studió RT.) a
honi   megnyilvánulások   (Vác   Expanzió,   Szombathely  -  Leopold  Bloom)
áttekintéséig  ívelhetnek  az elemzések, amelyek elősegíthetik a Békéscsabán
megrendezett  fesztiválok  (Csalánleves  1,  2, 3, Disznók közé - Nemzetközi
Modern Kultúra Fesztivál) jellegzetességeinek bemutatását.

   A  békéscsabai fesztiválok részletes jellemzése és a művészeti törekvések
elemzése  BMZ  képzőművészeti  és  performeri  működését  jelezheti  a  maga
komplexitásában. Így a különböző formakomplexumok (festészet grafika, akció,
performansz)  a  tevékenység  és hatásfolyamat összetevőinek és kapcsolódási
módjainak   rekonstrukciói,  s  annak  a  mítikus-szimbolikus  erőtérnek  és
narrációnak  a  jellemzése válik lehetővé, amely más és más módon, de mindíg
meghatározó elemként volt jelen BMZ munkáiban.

   Jelen  írás csak vázlatként szolgál BMZ munkásságának feltérképezéséhez A
kilencvenes  évek  eminensen kép-zőművészeti jellegzetességeit számbavétele,
majd a performansz törekvések fenomenológiájának megmutatása, érzékeltetheti
azt  a sajátosan közép-kelet-európai egzisztenciálisát ami BMZ sérülékeny és
érzéki szimbólikájában is megmutatkozó egyediség.


            (a formatartalom jellegzetességei: kép-zőművészet I.)

   Az   1987   és  1992  között  készült  táblaképek,  grafikák,  plasztikák
elsősorban  a  tradíciók  és  a jelenvalólét reflexiók egybekapcsolhatóságát
jelzik.  A  két  egymást feltételező és egymást orientáló vallási-kulturális
hagyományt  idéző kép-ződmények elsősorban az antropológiai jellegzetességek
iránymutató elvárásai felé irányítják a befogadót (Betlehemi csillag, Kapu).
Mintha  semmi  sem  történt  volna  az  elmúlt  kétezer év alatt, úgy állnak
előttünk   az   alakok   magányosan  és  közösségi  egybetartozás  jegyében.
Elsősorban  nem  a  megformáltság,  hanem a tematizácó jellegzetesen markáns
végigvitele a fontos ezekeben az alkotásokban, mintegy előrevetítve azokat a
megszemélyesítéseket, amelyek megnylvánulnak a különböző elő-adódásokban. Az
angyalfigurák  és  egyuttal  önmegjelenítési kísérletek a legtöbb esetben az
elesettség,  kiszolgáltatottság  és  szánalom  applikációit teszik láthatóvá
(Exponált stabilitás, Kapu 2.)

   A  munkák  mindegyike  olyan tradíció-hangoltságát mutat, amelynek csak a
nyomai    vannak    mind   a   tárgyi-dologi   rekvizítumok,   mind   korunk
jelenvalólétének tekintetében. Azt hogy mennyire radikális ez a kihívás, azt
a   nyom-vonalak,  gesztusfeleületek  megmutatása  is  érzékelteti  Önarckép
virágállvánnyal vagy esernyőtartóval, Csobogó önarckép, János bátyja stb.).

   Azért  volt  szükséges ezt vázolni, mert a tradícióidézés a performanszok
szimbolikájának    kísérődokumentumaiként   is   számbevehetők,   miként   a
gesztusképek,   az   érzelmi-akarati  dekonstruktív  kivetülések  az  akciók
motívumrendszerét tehetik át-láthatóbbá.

   S    végül    magának   a   mozgásnak,   meg-mozdulásnak   a   szerkezeti
jellegzetességeit   formálják   előre  a  csont  -és  fémszobrok,  objektek.
Tudósítnak,  hogy  miképpen  működne,  működhetnek  egy másképpen konstruált
világ a maga ügyetlenségével, ám mégis kéz-hezálló egyszeriségével.


                   (fenomén és szimbólum: performansz II.)

   A  Tény  tettek  performansz  trilógia  Hajas  Tibor  emlékének  szentelt
darabjai elsősorban a mulandóság fenoménjeit kísértik meg (Áldoztatás 1991.,
Harminchárom  szeg  1994.,  Haltemetés 1995.). A halak és éltető elemük meg-
jelenítése,  s  a  szakrális  szimbólumokkal  való  egybekapcsolásuk az élet
tűnékénységét éppúgy felidézéik, mint a sérthetetlen szakralitás jelenlétét.
Így   ezekben   az   akciókban   a   történéseknek   közvetlen  jelentőséget
tulajdoníthatunk  (vércsapolás,  a víz vérrel való megfestése, a "Vérszekér"
szobor lisztnégyzetben való összetörése). Azt is át-élhetővé teszik az egyes
akciók,   hogy   a   mulandóság,  tűnékenység  előidézése  nemcsak  kívülről
szemlélhető  aktuslényeg,  de  a  saját  sorssal is egybekapcsolható, hisz a
halak  szájába  helyezett horog éppúgy a saját szájba is beleakasztható, s a
szabadulás, megszabadítás jelképisége megmutatható miután önmagát és halakat
is megszabadítja a performer a horgoktól (Haltemetés)

   De  jellegzetesek  azoknak  a tömegkultúra jelenségeiből vett akcióknak a
szimbolikája  is,  amelyek  esélyt  kínálnak  a mindenkori profanizálódással
szembehelyezkedő  egzisztencialitásra  (Viharsarki  Bat  Man 1991., Élő teke
1992.), Amikor nem a szakralitás fenoménjeinek megjelenítése a cél, hanem az
ön-magát  másoknak kitevő nyíltság, odafordulás jelzése. S ez kapcsolódhat a
tömegkultúra    emblematikájának    egyetemes    mitológiai    sémába   való
illesztéséhez,  s  a  hétköznapi  rutincselekvés, szórakozás, ki-kapcsolódás
parafazálásához egyaránt. Ezt érzékeltette az 1995-ben megvalósított Disznók
közé  pszichoszomatikus  társadalmi  akciódráma is, ahol az evolúció csúcsán
lévő  pazarló  és  nyomorban tengődő ember: a "Nagy Gyárban" áldozat. Inkább
megváltás  számára, ha felakasztják, mintsem hogy végigaszisztálja sajátmaga
és  embertársai  drámáját.  Az  áldozatok  isznak,  értelmetlenül gagyognak:
vágyakról,  illúziókról,  boldogságról,  szabadságról,  irredentizmusról  és
Jézus  Krisztusról.  S  itt  a  mindennapiságba  belefeledkező fenomenalitás
jelenségei  az ellenpólust képezik a Tény tettek megmutatkozásaival szemben.
Majdnem mindegy, hogy mi történik a szinen. A kultúra hagyományos humanitása
már  csak  múló emlék, amely a kukába dobott könyvek éppúgy jeleznek, mint a
hasonló  sorsra  jutó emberek. Vagy esetleg mégis van más esély? Talán, ha a
kétezer  évvel  ezelőtti  történet  mégegyszer lejátszódna? Várni kell, de a
várakozáshoz   ki   kell  üríteni  a  színpadot,  s  más  szereplőknek  kell
felvonulniuk: jöjjenek a disznók, mi pedig a disznók közé.

   Annak  belátása,  hogy  az  ember  így  vagy úgy, de elvettett dobókocka,
létezés, amelyért mit sem tehet, amelybe mint egy kor és hely gyermeke, mint
jelleg   és   adottság,   mint   test   belehullott  (Plessner:  Az  érzékek
antropológiája),  azt  a  kérdést  is megfogalmazhatóvá teszi BMZ performeri
működésével  kapcsolatban:  hogy  vajon  az  előzőekben jelzett fenomének és
szimbolikájuk,  milyen  hatástörténeti  mozzanatok  igényével  lépnek  föl a
művész  önreflexivitásával illetve a befogadók elvárásai tekintetében. Mivel
a  szakaralitás  vizuális,  verbális,  orális és akcionalizált megerősítései
csak   akkor   tehetők   hitelessé,  ha  ezek  mögött  komplex  és  érvényes
életstratégia   húzódik,   miként  ezt  a  törekvést  Hajas  Tibor  szellemi
örökségének nyomán BMZ is magáénak vallja.


                   (narráció és poézis: performansz III.)

   Ha  az előzőekben az eminens kép-zőművészeti jelenségek háttérinformációi
nyomán  a  szimbólumok  és  motívumok  jellegzetességeit  emeltük ki, majd a
komplex  performeri  működés  fenoménjeinek és szimbolikájuknak szakrális és
profán  változatait  idéztük  meg,  most  a  történetek és poétikus erőterük
minőségi   elemeire   mutathatunk   rá,  amelyek  kötődnek  a  műalkotás  és
egzisztencialitás    fokozatos    egybeolvadásához.   Természetszerűleg   az
előzőekben  jelzett  performanszokhoz  is  hozzárendelhetnénk  ilyen  irányú
értelmezéseket,  de  ezzel  azt  is jelzni kívánjuk, hogy ez utóbbi törekvés
kiteljesedése     időbeli     és     egzisztenciális     jellegzetességeitől
elválaszthatatlan.

   Hogy  mennyire  jellegetesen időbeli kiteljesedő BMZ performeri működése,
aztkiválóan érzékeltetik az 1996 itthoni akció (Világ kenyerei sűljetek 1996
május 1., Isten perverz hangszere), ahol a társadalmi kultúrkritikai attitűd
éppúgy   drasztikus-dramatizált   megjelenítéshez   kapcsolódik,   miként  a
személyes létezés végességéhez kapcsolódó önhittség átértékelése.

   S   ezt   programot   építik   tovább  a  Torontóban,  Quebecben  és  más
fesztiválokon  megjelentett  narrációk.  A  meghibásodott angyali hajtóművel
történő  araszolás  (több  méteres guruló állványhoz rögzített performer egy
hatalmas  műpénisszel kiegészítve szeretne eljutni a kijeleölt célhoz), s az
angyali  asszimilációk  változatai  különböző formákban mutatják a személyes
sorsként  megélt  vállalkozás  lehetőségeit.  A  történés  önmagát értelmező
jelenségének  megmutatásától az erotikus és szakrális motívumok felmutatásán
át   (Angyali   asszimilció   II.)  az  angyali  története  átértelmmezéséig
ívelhetnek  asszociációink.  Az  angyalszárny,  a  gép  szobor  motívumai, a
vérvétel,  vérfestés  aktusai  már  jellegzetes  kellékei  voltak az évtized
elején  komponált  akcióinak is. Most azonban a misztikus kapcsolatfelvételt
és   a  szimbolikus  értelmezés  kanonizált  formáit,  mintegy  kiteljesíti,
radikalizálja  az  angyalokkal történő konkrét erotikus akció és a géppvilág
kiszolgáltatotsságának megjelenítése (angyalbabákat erősít péniszére, majd a
gépszobor  péniszcsövét  végbelébe  erőlteti).  Ezekre  és az angyali létmód
változó  motívumaira  épültek  még  később  is  akciók (Utolsó 1996, Mese és
Angyali  Áldozatvállalás  1887.),  mintegy  hangsúlyozva a mindenkori it-lét
megismételhetetlenségét és szituációkhoz kötötségünk dinamikáját

   Azért is jellegzetesek ezek a hagsúlyozatan radikális önmegsemmisítést és
önkiteljesítést   egyszerre   megmutató  alkotások,  mert  arra  hívják  föl
figyelmünket,  hogy  performeri egzisztencialitás efemer idejének láthatóvá,
érezhetővé   tétele   az   önmagában  lévő  célnélküli  célszerűség  művészi
diktátuma.  S  ennek  a végpontjaként értelmezhető az a projekt is, ami 1997
decemberében  kerül  megvalósításra  Önbőrárverés  címmel  a  budapesti Duna
Galériában.

   "Jöjjön  el  a Duna Galériába - olvashatjuk a "kiállítás" meghívójában -,
nézze   meg  a  saját  bőrömre  készített  műveimet,  szeressen  bele  ritka
műkincsekbe!"  A  bőrbe  tetováltatott BMZ művekre, amelyeket kioperálnak és
kiállítanak,   s   amelyre   az   interneten  is  licitálni  lehet,  azt  az
egzisztenciális  és  kulturális  prostitúciót  nagyítják fel, ami olyannyira
jellemző  korunk  konzumkultúrájára.  Minden tárggyá, dologgá tehető, minden
érték   jellemezhető   és   megszerezhető  a  pénz  és  hatalom  médiumainak
segítségével   -  hangzik  a  rejtett  posztfilozófiai,  ökonómiai-politikai
szlogen.   Ám   ennek  kimondása,  megjelenítése  talán  ráébreszthet  egyre
többünket, hogy valamikor kapcsolatban voltunk az angyalokkal, s hogy emberi
létmódunk    magunkhoz    mért    teljessége    csak    ezeknek   az   aktív
visszaemlékezéseknek a keretében képzelhető el.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.