Bohár András
H. A. L.
(Hungarian Art Angel)
- vázlatok Baji Miklós Zoltán performansz kísérleteihez -
(In: Jump, 1997. november)
(orientációs meg-jegyzések)
Majd évtizednyi művészeti kísérlet áttekintését célozhatnánk meg BMZ
(Baji Miklós Zoltán) komplex performansz törekvéseihez kötődően. A
nyolcvanas évek eminensen képzőművészeti indíttású vizuális grammatikájának
fokozatos átalkulását és a kilencvenes évek sajátosan kelet-közép európai
jelképrendszerét nyomon követve: itt-éltünkre választ kereső narrációk
számbavételével.
A megközelítésekben különösen fontos az érzékletes fenomenológiai szintű
megragadás, mert BMZ munkái és az általa szervezett fesztiválok, akciók a
maguk szervességében mutatják szellemi-kulturális valóságunk perifériáinak
természetét. Ez a deskripció azonban nemcsak dokumentatív értékkel
rendelkezhet, de elősegítheti a különböző értelmezési lehetőségek
kibontosát. Jelezve az avantgárd mindenkori innovatív esélyeit és a
különböző szituáltságokhoz kötödő azonossságkeresések jelentőségét.
Természetesen a honi performansz műfaji lehetőségének s így BMZ
programjának jellemzése olyan össztett feladat, hogy az nem vázolható a
különböző művészetfilozófiai és művészettörténeti tradíciók számbavétele
nélkül. A romantika zsenikultuszához kapcsolódó beállítódás (Schlegel), a
modern művészet értelmezéséhez nélkülözhetlen szabadságfelfogást előlegező
filozófiaértelmezés (Schelling), az akarat -és testmetafizika
újraértékeléséhez kötődő program (Nietzsche) olyan esztétikai horizontot
vázol, amely illeszkedhet a sajátosan mitikus korkritikai attitűdhöz (Hamvas
Béla), s a különös transzcendentalitás megjelenéseként értelmezett szent és
profán egybejátszásához (Eliade).
Ehhez kapcsolódhatnak a konkrét művésszettörténeti tradíciók
újraértelmező-felidézései. A bécsi akcionizmus narratív, önmegsemmisítő
szimbolikája (Nietsch, Mühl, Schwrzkogler), a mitoszkézés képi-nyelvi
gramatikájának rekonstrukciója, valamint a különböző kortárs törekvések
számbavétele nemzetközi és honi relációkban (Monty Cantsin, Bosch+Bosch,
Erdély Miklós, Szentjóby Tamás, Hajas Tibor, Tót Endre, Tóth Gábor, Lugossy
László, Szirtes János, Kovács István) amely egyaránt érzékeltetheti, hogy
milyen koordináták közé helyezhetőek BMZ akciói, metamorfózisai, történetei.
Nem lehet negkerülni a kérdéskör művészetszociológiai áttekintését sem,
hisz a performansz műfaji sajátosságaihoz kötödő fesztivál mint
nyilvánossági forma és kontextusfüggő megnyilatkozás számos problémát
mozgásba hoz. A nyelvi identitásképző jellegzetesség univerzális és lokális
jellegzetességeitől (Sepsiszentgyörgy - Ann Art, Érsekújvár - Studió RT.) a
honi megnyilvánulások (Vác Expanzió, Szombathely - Leopold Bloom)
áttekintéséig ívelhetnek az elemzések, amelyek elősegíthetik a Békéscsabán
megrendezett fesztiválok (Csalánleves 1, 2, 3, Disznók közé - Nemzetközi
Modern Kultúra Fesztivál) jellegzetességeinek bemutatását.
A békéscsabai fesztiválok részletes jellemzése és a művészeti törekvések
elemzése BMZ képzőművészeti és performeri működését jelezheti a maga
komplexitásában. Így a különböző formakomplexumok (festészet grafika, akció,
performansz) a tevékenység és hatásfolyamat összetevőinek és kapcsolódási
módjainak rekonstrukciói, s annak a mítikus-szimbolikus erőtérnek és
narrációnak a jellemzése válik lehetővé, amely más és más módon, de mindíg
meghatározó elemként volt jelen BMZ munkáiban.
Jelen írás csak vázlatként szolgál BMZ munkásságának feltérképezéséhez A
kilencvenes évek eminensen kép-zőművészeti jellegzetességeit számbavétele,
majd a performansz törekvések fenomenológiájának megmutatása, érzékeltetheti
azt a sajátosan közép-kelet-európai egzisztenciálisát ami BMZ sérülékeny és
érzéki szimbólikájában is megmutatkozó egyediség.
(a formatartalom jellegzetességei: kép-zőművészet I.)
Az 1987 és 1992 között készült táblaképek, grafikák, plasztikák
elsősorban a tradíciók és a jelenvalólét reflexiók egybekapcsolhatóságát
jelzik. A két egymást feltételező és egymást orientáló vallási-kulturális
hagyományt idéző kép-ződmények elsősorban az antropológiai jellegzetességek
iránymutató elvárásai felé irányítják a befogadót (Betlehemi csillag, Kapu).
Mintha semmi sem történt volna az elmúlt kétezer év alatt, úgy állnak
előttünk az alakok magányosan és közösségi egybetartozás jegyében.
Elsősorban nem a megformáltság, hanem a tematizácó jellegzetesen markáns
végigvitele a fontos ezekeben az alkotásokban, mintegy előrevetítve azokat a
megszemélyesítéseket, amelyek megnylvánulnak a különböző elő-adódásokban. Az
angyalfigurák és egyuttal önmegjelenítési kísérletek a legtöbb esetben az
elesettség, kiszolgáltatottság és szánalom applikációit teszik láthatóvá
(Exponált stabilitás, Kapu 2.)
A munkák mindegyike olyan tradíció-hangoltságát mutat, amelynek csak a
nyomai vannak mind a tárgyi-dologi rekvizítumok, mind korunk
jelenvalólétének tekintetében. Azt hogy mennyire radikális ez a kihívás, azt
a nyom-vonalak, gesztusfeleületek megmutatása is érzékelteti Önarckép
virágállvánnyal vagy esernyőtartóval, Csobogó önarckép, János bátyja stb.).
Azért volt szükséges ezt vázolni, mert a tradícióidézés a performanszok
szimbolikájának kísérődokumentumaiként is számbevehetők, miként a
gesztusképek, az érzelmi-akarati dekonstruktív kivetülések az akciók
motívumrendszerét tehetik át-láthatóbbá.
S végül magának a mozgásnak, meg-mozdulásnak a szerkezeti
jellegzetességeit formálják előre a csont -és fémszobrok, objektek.
Tudósítnak, hogy miképpen működne, működhetnek egy másképpen konstruált
világ a maga ügyetlenségével, ám mégis kéz-hezálló egyszeriségével.
(fenomén és szimbólum: performansz II.)
A Tény tettek performansz trilógia Hajas Tibor emlékének szentelt
darabjai elsősorban a mulandóság fenoménjeit kísértik meg (Áldoztatás 1991.,
Harminchárom szeg 1994., Haltemetés 1995.). A halak és éltető elemük meg-
jelenítése, s a szakrális szimbólumokkal való egybekapcsolásuk az élet
tűnékénységét éppúgy felidézéik, mint a sérthetetlen szakralitás jelenlétét.
Így ezekben az akciókban a történéseknek közvetlen jelentőséget
tulajdoníthatunk (vércsapolás, a víz vérrel való megfestése, a "Vérszekér"
szobor lisztnégyzetben való összetörése). Azt is át-élhetővé teszik az egyes
akciók, hogy a mulandóság, tűnékenység előidézése nemcsak kívülről
szemlélhető aktuslényeg, de a saját sorssal is egybekapcsolható, hisz a
halak szájába helyezett horog éppúgy a saját szájba is beleakasztható, s a
szabadulás, megszabadítás jelképisége megmutatható miután önmagát és halakat
is megszabadítja a performer a horgoktól (Haltemetés)
De jellegzetesek azoknak a tömegkultúra jelenségeiből vett akcióknak a
szimbolikája is, amelyek esélyt kínálnak a mindenkori profanizálódással
szembehelyezkedő egzisztencialitásra (Viharsarki Bat Man 1991., Élő teke
1992.), Amikor nem a szakralitás fenoménjeinek megjelenítése a cél, hanem az
ön-magát másoknak kitevő nyíltság, odafordulás jelzése. S ez kapcsolódhat a
tömegkultúra emblematikájának egyetemes mitológiai sémába való
illesztéséhez, s a hétköznapi rutincselekvés, szórakozás, ki-kapcsolódás
parafazálásához egyaránt. Ezt érzékeltette az 1995-ben megvalósított Disznók
közé pszichoszomatikus társadalmi akciódráma is, ahol az evolúció csúcsán
lévő pazarló és nyomorban tengődő ember: a "Nagy Gyárban" áldozat. Inkább
megváltás számára, ha felakasztják, mintsem hogy végigaszisztálja sajátmaga
és embertársai drámáját. Az áldozatok isznak, értelmetlenül gagyognak:
vágyakról, illúziókról, boldogságról, szabadságról, irredentizmusról és
Jézus Krisztusról. S itt a mindennapiságba belefeledkező fenomenalitás
jelenségei az ellenpólust képezik a Tény tettek megmutatkozásaival szemben.
Majdnem mindegy, hogy mi történik a szinen. A kultúra hagyományos humanitása
már csak múló emlék, amely a kukába dobott könyvek éppúgy jeleznek, mint a
hasonló sorsra jutó emberek. Vagy esetleg mégis van más esély? Talán, ha a
kétezer évvel ezelőtti történet mégegyszer lejátszódna? Várni kell, de a
várakozáshoz ki kell üríteni a színpadot, s más szereplőknek kell
felvonulniuk: jöjjenek a disznók, mi pedig a disznók közé.
Annak belátása, hogy az ember így vagy úgy, de elvettett dobókocka,
létezés, amelyért mit sem tehet, amelybe mint egy kor és hely gyermeke, mint
jelleg és adottság, mint test belehullott (Plessner: Az érzékek
antropológiája), azt a kérdést is megfogalmazhatóvá teszi BMZ performeri
működésével kapcsolatban: hogy vajon az előzőekben jelzett fenomének és
szimbolikájuk, milyen hatástörténeti mozzanatok igényével lépnek föl a
művész önreflexivitásával illetve a befogadók elvárásai tekintetében. Mivel
a szakaralitás vizuális, verbális, orális és akcionalizált megerősítései
csak akkor tehetők hitelessé, ha ezek mögött komplex és érvényes
életstratégia húzódik, miként ezt a törekvést Hajas Tibor szellemi
örökségének nyomán BMZ is magáénak vallja.
(narráció és poézis: performansz III.)
Ha az előzőekben az eminens kép-zőművészeti jelenségek háttérinformációi
nyomán a szimbólumok és motívumok jellegzetességeit emeltük ki, majd a
komplex performeri működés fenoménjeinek és szimbolikájuknak szakrális és
profán változatait idéztük meg, most a történetek és poétikus erőterük
minőségi elemeire mutathatunk rá, amelyek kötődnek a műalkotás és
egzisztencialitás fokozatos egybeolvadásához. Természetszerűleg az
előzőekben jelzett performanszokhoz is hozzárendelhetnénk ilyen irányú
értelmezéseket, de ezzel azt is jelzni kívánjuk, hogy ez utóbbi törekvés
kiteljesedése időbeli és egzisztenciális jellegzetességeitől
elválaszthatatlan.
Hogy mennyire jellegetesen időbeli kiteljesedő BMZ performeri működése,
aztkiválóan érzékeltetik az 1996 itthoni akció (Világ kenyerei sűljetek 1996
május 1., Isten perverz hangszere), ahol a társadalmi kultúrkritikai attitűd
éppúgy drasztikus-dramatizált megjelenítéshez kapcsolódik, miként a
személyes létezés végességéhez kapcsolódó önhittség átértékelése.
S ezt programot építik tovább a Torontóban, Quebecben és más
fesztiválokon megjelentett narrációk. A meghibásodott angyali hajtóművel
történő araszolás (több méteres guruló állványhoz rögzített performer egy
hatalmas műpénisszel kiegészítve szeretne eljutni a kijeleölt célhoz), s az
angyali asszimilációk változatai különböző formákban mutatják a személyes
sorsként megélt vállalkozás lehetőségeit. A történés önmagát értelmező
jelenségének megmutatásától az erotikus és szakrális motívumok felmutatásán
át (Angyali asszimilció II.) az angyali története átértelmmezéséig
ívelhetnek asszociációink. Az angyalszárny, a gép szobor motívumai, a
vérvétel, vérfestés aktusai már jellegzetes kellékei voltak az évtized
elején komponált akcióinak is. Most azonban a misztikus kapcsolatfelvételt
és a szimbolikus értelmezés kanonizált formáit, mintegy kiteljesíti,
radikalizálja az angyalokkal történő konkrét erotikus akció és a géppvilág
kiszolgáltatotsságának megjelenítése (angyalbabákat erősít péniszére, majd a
gépszobor péniszcsövét végbelébe erőlteti). Ezekre és az angyali létmód
változó motívumaira épültek még később is akciók (Utolsó 1996, Mese és
Angyali Áldozatvállalás 1887.), mintegy hangsúlyozva a mindenkori it-lét
megismételhetetlenségét és szituációkhoz kötötségünk dinamikáját
Azért is jellegzetesek ezek a hagsúlyozatan radikális önmegsemmisítést és
önkiteljesítést egyszerre megmutató alkotások, mert arra hívják föl
figyelmünket, hogy performeri egzisztencialitás efemer idejének láthatóvá,
érezhetővé tétele az önmagában lévő célnélküli célszerűség művészi
diktátuma. S ennek a végpontjaként értelmezhető az a projekt is, ami 1997
decemberében kerül megvalósításra Önbőrárverés címmel a budapesti Duna
Galériában.
"Jöjjön el a Duna Galériába - olvashatjuk a "kiállítás" meghívójában -,
nézze meg a saját bőrömre készített műveimet, szeressen bele ritka
műkincsekbe!" A bőrbe tetováltatott BMZ művekre, amelyeket kioperálnak és
kiállítanak, s amelyre az interneten is licitálni lehet, azt az
egzisztenciális és kulturális prostitúciót nagyítják fel, ami olyannyira
jellemző korunk konzumkultúrájára. Minden tárggyá, dologgá tehető, minden
érték jellemezhető és megszerezhető a pénz és hatalom médiumainak
segítségével - hangzik a rejtett posztfilozófiai, ökonómiai-politikai
szlogen. Ám ennek kimondása, megjelenítése talán ráébreszthet egyre
többünket, hogy valamikor kapcsolatban voltunk az angyalokkal, s hogy emberi
létmódunk magunkhoz mért teljessége csak ezeknek az aktív
visszaemlékezéseknek a keretében képzelhető el.