Bohár András
"MESTERGONDOLATAINK TISZAVIRÁGÉLETE"
- Határ Győző: Álomjáró emberiség -
(In: Bárka, 1996. 6. szám)
"Bámulatos, mennyire meggyőzőerejüket, fényüket, delejüket veszthetik
valaha-dédelgetett mestergondolatok; s hol csupán szerencsétlen
szimplifikatórikus fogásnak, hol egyszerűen félrefogásnak hatnak." S hogy
mennyire ez a csodálkozás és megfontolt belátás vezeti szezőnk tollát, azt
jelen gyűjteményével is igazolja. Az Özön közöny vagy Filozófiai zárlatok
összegző munkái kapcsán már szembesülhettünk annak a bölcseleti attitűdnek
magyar nyelven felhangzó változatával, ami az egyetemes kétkedések és
sarkigazságok megkérdőjelezése során vezette az érzékeny olvasót a lét és a
róla szóló filozófiai beszéd világában.
S azt is láthattuk sajátos literaturatörténete, poétikaértelmezése és
társadalmi valóságot poentírozó kötetei kapcsán - Fontos ember, Intra Muros
"H. Gy." Irodalomtörténete, Rólunk szól a történet - , hogy a művészet
felöli világmegértés és a szociális konstrukciók bírálatában éppoly
otthonos, mint a filozófia rejtelmeiben, hogy már az életmű esztétikai
hozadékairól ne is szóljunk, mint a Heliáne vagy a Golghelóghi, ahol
ugyanezek a kérdések fogalmazódtak meg csak más nyelvi kódrendszer
közvetítésével.
Nincsenek tabutémák csak a filozofálás semmittevése: a létállandó
keresése, a léthogyan vizsgálása - mondhatjuk mi is Határ Győző útmutatását
követve. Az hogy szíve szerint mindenki bankrabló lenne, vagy hogy a
gyönyörelv akár akarjuk, akár nem érvényesíti önnönmaga törekvéseit: jól
jellemzi szezőnk tematizációinak "határpontjait". Mert ezeknek az
alapfelismeréseknek a középpontba állításával választ kaphatunk az iszlám
világforradalom igéretének mozgatórugóira, korunk kultúrvandalizmisának
természetére s reményeink önmagukat is megcsaló változékony alakzataira.
S nem véletlen, hogy adott életszakaszban a létfontosságú és életbevágó
kérdések ironikus vetületei kerülnek minduntalan előtérbe. Mert ugyan
folyamatosan összegez az ember, véleményt formál, alakítási kísérletekbe
bocsájtkozik szűkebb vagy tágabb világához kapcsolódva, ám mégis jól
láthatóak a törésvonal mentén előkerülő cserépdarabok, szilánkok s más egyéb
szövegforgácsok kapcsán, hogy az összegzésnek is, mint véges embervoltunknak
is van pereme. Ha erre a peremre érkezünk, akkor már valami mást is
megpillanthatunk, s emlékmontázsaink felidézésével újraértékelhetjük
folyamatos úton levésünket.
Határ Győző is ezt teszi. Már nem a "multiverzum közönyének"
szisztematikus ontológiai, ismeretelméleti problémáit feszegeti, mint
mondjuk az Özön közöny nagyszabású összefoglalójában, hanem ennek a tudásnak
és megérzésnek a hordalékait gyűjti egybe. Bölcseleti beállítódásaink
"csalfényeit", "csalnyomait", így természetes magától értetődőséggel követik
"társas állat" voltunkból adódó politikai görbetükörrajzok a zsarnokság
polifonikus természetéről, másolataink mibenlétéről és a költői szabadság
értelmezhetőségéről szóló elmélkedések. A másként látás és másként szólás
értelemezhetősége a tét. Ám ugyanakkor a mindenkor jelenlévő önazonosság
megörzése alapkövetelmény. S ez érvényes a személyesség vonatkozásában
éppúgy miként a nyelv és nemzet kérdéskörével összefüggésben.
S ezt csak aláhúzzák Határ magyar mondatai a magyar szellemről, amely
több mint görbetükör. Mert sem a kipellengérezés, sem a felnagyítás nem
célja oknyomozásainak. Pusztán csak annyi, hogy honi nyelven is feltehetők
hasonló kérdések, mint mondjuk az intellektuális nemzet vagy a filozofáló
nemzet alapdielemmája: "Az hogy a magyarnak nincs filozófiája/filozófusa,
nem szellemi fölényét mutatja - nem a "gyakorlatias" szellem szupremáciáját
mihaszna "elvontságok-elvonatkoztatások" felett, sem nem azt, hogy a magyar
szellem a maga kardinális negyszerűségében az olyan semmire kellő
lappáliáknak, mint amilyen a filozófia, mindenestül fölötte áll. Azhogy a
magyarnak se filozófusa, se filozófiája nincs, annak a jele, hogy - minden
magahányó kelletése, magamutogató műveltségfitogtatása ellenére - a magyar:
nem intellektuális nemzet. Szenvedélykitöréseinek él; szenvelgéseit éli ki
tengerrekesztő lírája duzzadásában; nyálas-katolikus örök kamaszokat megtesz
apostoloknak, "karizmatikus" alkoholistákat áldozárpapjainak."
Mégha szigorú is Határ kritikai perspektívája, akkor is annak
tanubizonyságául szolgál minden mondata, hogy intellektuális és egyben
erkölcsi kötelezettségünk, hogy minden egyes dolgot, jelenséget a maga
összefüggésrendszerében következetesen meggondoljunk. S ez éppoly fontos a
pszeudo-filozófiák, pót-vallások tekintetében, mint a "magyar irodalmi
rovarhatározó" rendszertani elégtelenségének és szüköséggének bírálata
kapcsán. Mert Határ annak a szabadgondolkodásnak az elkötelezettje, amely
sokszor úgy tűnik kiveszőfélben lévő "állatfaja" honi kulturális életünknek.
Az érdek nélküli, azaz az önérdekeire és mások érdekeire is egyaránt figyelő
vizsgálódások, diskurzusok csak tágíthatják a bután önmagába feledkező
szellemi szférát. Amely természetszerűleg nemcsak önnön jelenségeit,
értékeit nem ütközteti nyíltan, de más társadalmi alrendszerek kapcsolódási
pontjait is inkább kikerülni mint feltárni igyekszik: "jól vigyázz, hogy ne
légy senki "szemefénye", mert akkor öt-rossz neked. Körülötted a
majsztramok, a filiszterek, a lélekrablók, a gyalogsátánok, a fejedet-
satuba-fogók már a bölcsődnél azzal fenyegetnek, hogy felcsapnak
"tehetségkutatónak". Még fel se cseperedtél és már beletoszítanak valamelyik
iskátulyába, s azontúl jaj neked, ha nem váltod be a hozzád fűzött
reményeket."
S Határ saját éleútja, a töredékek új összefüggésben történő
felvillantása azt példázza, hogy mindenképp ki kell kerülni az eleve
elrendelt szükségszerűségek fogságából:legalábbis földi létünk azon
lehetőségszférájában, amelynek alakíthatósága ránk bízatott. Ezt
poentírozzák ki az olyan "miniteóriák" mint például a dominó-elméletek, ahol
"valamely abszolut előfeltevés fosóhomokját az Argumentum Inconcussum
gránit-masszívumának nézik". S természetszerűleg, ha ez a jelzett
"fosóhomok" elindul, magával sodorja az előfeltevések valamennyi változatát,
s ha nem vigyázunk bennünket is betemet.
Megfontolásra érdemes Határnak azon kérdése is, amely az európai zsidó-
keresztény kultúrkör isten- és emberfogalmához kapcsolódik. Mit tehet a
vallás biológiai szoftverével a templomba járó állat, akinek már se temploma
nincs, se hite, s párbeszédbe sem elegyedik már istennel. Az egyik változat
szerint a platóni "negatív-ideatanhoz" fűződő filozófiai kommentárok
befejeztével születhet újra annak a tevékeny pozitív embernek az előképe,
aki majdan megbirkózik a globális és kommunikációs kor által egyre inkább
nyilvánvaló váló problémák tömkelegével. Azonban az is látható, miként
Nietzche "halott istene "kapcsán, hogy tulajdonképpen egy különlegesen és
mélyen lakozó transzcendens létélmény húzódik meg a radikális tagadás
formájában, s hogy Határ végletekig feszített negatív theodicea-tana is
hasonló értelmezét is implikálhat:
felmondásban a gondviselésünk
amilyen csapnivaló isteneink
ezt jól eszünkbe kellene vésnünk
ha netán szerződtetnénk egyet megint
higyjük bár ezrével - vagy csak a Górét
ki Mindenható és Főfelelős
s imádja bár agyonmosott aprónép
a tapasztalat rövid és velős:
ránkszívja magát mint a folyondár
vért-s életet ád néki a hüle
jobban járunk ez ördögi-kontár
nélkül százszor jobban - őnélküle
jó hogy nem ő-kőbölcsője ringat
s hogy ön- és közszámítónak kaput
ahánya jön: messiásainknak
kössük a talpancsára útilaput
ezt jól eszünkbe kellene vésnünk
ha netán szeződtetnénk egyet megint
felmondásban a gondviselésünk
amilyen csapnivalók isteneink
(Theodicea)
Azzal, hogy két párhuzamos levezetés kapcsán (istenelmélet/lélekelmélet)
és még a poézis szövegeződésében is érzékelteti Határ az istenkérdés
meggondolandó horinzontját és következmények jelentőségét: magára az emberre
irányítja mindannyiunk figyelmét. S talán írói hitvallása is ehhez köthető
vagy ettől oldható el legbátrabban: "Miért irok/miért írtam? Mi tartja
bennem a lelket. Írtam, mert amaz arisztotelészi impratívusz a
megőrzés/átadás, a közlés megszállottságát bocsátotta rám: kiírtam magamból,
ki kellettt írnom elmém integrált kapcsolódásának az élet ősingerére, a
létingerre adott legfelsőbb reflexválaszát; magyarán: írtam, mert lealuvásom
előtt el kellett mondanom, mit érzékelek "létnek" testbelsőmben és elmém
"epidemiszén"; el azt, hogy mit-és hogyan interpretálom létérzékelésemet." S
ha mi is követjük Határ Győző létérzékelésének interpretációit, a könyvek
sokaságát, akkor felébredhetünk alvajárásunkból, s ha egyre többen követik
példánkat, akkor egyre többen ébrednek fel abból a bizonyos alvajárásukból,
amely észlelést, gondolkodást és erkölcsi érzéket egyaránt tévutakra terel.