Bohár András
AZ (ELMÚLÁS) KÉPI-NYELVI REKVIZÍTUMAI
- fax kiállítás Kaposváron 1996 novemberében -
(célok, horizontok)
Két esztendővel ezelőtt került megrendezésre először Kaposvárott
"Fénymásolás és népművészet" címmel az a fax kiállítás, amelynek
programjában a műfaj demokratizmusának komplex művészeti kérdéseire
kíséreltek meg választ adni a résztvevők. Az hogy mindezek milyen
esztétikai, művészetszociológiai és alkotástipológiai problémákat hozták
mozgásba az egzisztenciálfilozófiai szépség és igazság egybelátásától
(Heidegger, 1950.) az alkotói-befogadói egybejátszások underground-avantgárd
magatartásformáján át az autonóm eszközhasználat dinamikájáig, azt már más
irásaimban rögzítettem. (Bohár 1994., 1995.)
Jelen írás az előzőekhez kapcsolódva, azt kísérli meg bemutatni, milyen
képalkotási-világértelmezési beállítódások jellemezték az elektronikus úton
továbított lét-lenyomatokat. S itt a tárlat ideájából és megvalósulási
módjából adódóan több terrénumot átfogó zárójel kitétele is szükségessé
válik.
Elsőként a klasszikus mail-art jelenkori változatára történő utalássor
jelzései kerülnek "törlésjel" alá. Hisz honi művészeti-kommunikációs
formáinknak azon köztes jelenségeit reprezentálják a munkák, amelyek már túl
vannak az underground második nyilvánosságának szimbolikus kísértésein, a
"másképp-tovább-nem-adható" üzenetek művészeti formák által kódolt
közvetítésén, s magára az esztétikai minőségekre koncentrálnak. Ez
jelentékeny mozzanat, mert az esztétikai és morális-politikai
értékpreferenciák egybeolvadása és az elkülönítésre tett kísérletek nem
pusztán a befogadói oldal részéről voltak problematikusak, de az alkotói
beállítódásokatat is sokszor nem éppen kellő irányban befolyásolták.
A fax-poétika interaktív lehetőségei is értelmezést és magyarázatot
igényelnek, mivel a lehetséges interaktivitás műfaji esélyei jelen esetben
az idea-reflexió kölcsönhatásban érvényesülnek. Amely értelmezhető statikus
beállítódású formaként is, de ha a fax képek önmagukat megsemmisítő
jellegzetességeire gondolunk (eltűnnek, elhalványodnak, intenzitásukat
vesztik), akkor egy újfajta esztétikai narráció körvonalazódása is
megelőlegezhető. Ez kötődik egyfelől technikai világunkba ágyazott
jelenvalólétünk megkerülhetetlenségéhez, adottságához, másrészt annak
felismeréséhez, hogy az időbeli folyamatok keretében realizálódó tér-
távolság csőkkenések nem jelentik végesséről, elmúlásról való
megfeledkezést. Ez kölönösen igaz, ha a műalkotás eredeti
intencionáltságának újbóli birtokbavétele a cél. azaz véges emberlétünk,
elmúlásunk képi rekvizíutmainak színrevitele.
Mivel itt nem pusztán arról van szó , amit Virilio nagyon pontosan
érzékeltetett "az eltűnés esztétikájának" metaforikus terminusával és
elemzéseivel, hogy a valóság átváltozása a néző szeme előtt megy végbe, s új
dimenzió lép színre, az erőteljes láttatás kerül centrális helyzetbe, ezzel
mintegy kiszorítva a tapintás és anyaggal való érintkezés mimetikus
jellegzetességeit (Virilio 1992.). Hanem arról is, hogy a tér, idő és
helyváltoztaás dinamikája, mozgóképek segítségével közvetített változatai a
filmtől a videó. komputer és internet világáig mára már behálózzák
mindennapjainkat, s így a reflexivitás kézzelfogható jelenlétének bemutatása
a perdöntő. S méginkább ez a feladat, ha a művészeti projekt keretében, a
fax- gép hengeréről gördülnek le a papírlapok, érzékeltetve azt: mi is az az
ars poetica, és miképpen közvetíthető.
(onto-logikai variációk)
Ha a fax-képek jelentésudvarát egybevetjük századunk
egszisztenciálfilozófiai és kultúrkritikai reflexióival, akkor termékeny
összehasonlítás lehetőségét vetíthetjük ki mind a kultúra és civilizáció
egymásra ráfelelő összefüggéseinek tekintetében (Spengler 1994.), mind a
techné és a technika negatív mítoszának kontrasztját szem előtt tartva
(Heidegger 1962.)
A világváros és vidék (Provinz) ellentéte ugyan valóban meglévő és
befolyásoló tényezője régiónknak (lásd Bp. és a az ország többi részének
kapcsolatát), azonban éppen a technika által kínált lehetőségek lennének
hivatottak csökkenteni a távolságot Miként az organikus nép kulturális
metaforája és a vele szemben megjelenő szervetlen tömeg, a hasznosságnak, a
pénz attraktívumának, uralmának korlátlan jelenléte a látszatdemokráciáktól,
a technika által megerősített művészet- és filozófia haláláig, a
vallástalanságig, a sport- és divatőrületig egyaránt azokat a kritikus
pontokat mozgósítják, amelyek jelentékeny szerepet játszanak létkérdéseink
és mindennapjaink logikájának felfedésekor.
Ha ebben a kontextusban figyelünk az alkotásokra, s a fax-képek onto-
logikájának elsődleges jelentésárnyalataira összpontosítunk, akkor
szembetünő az a provokatív, önmagát megjelenítő szövegeződés, ami
következőképpen haangzik:"OLYAN ÉRZÉKENYEN REAGÁLOK ÖNMAGAMRA, MINT AHOGY A
FAX REAGÁL ERRE AZ ÉRZÉKENY FELÜLETRE. (Tóth Gábor). Az egyszerű fekete
papírlapra Ars Poetica címmel felvitt konkrét fax-költemény a jelenség
lényegiségére apellál. Arra, hogy a közvetítő eszköz saját természetére
szükséges figyelnünk, s ez magába foglalhatja minden lényeges kérdés
megfogalmazásának lehetőségét, adott esetben az önkifejezés, önmegvalósítás
magától értetődő múlékonyságát, de-struktív lényegiségét. Az én-kép és élet-
kép struktúrák közvetíthetősége (Káplán Géza, Budaházy Tibor) már a konkrét
jelentéstematázációk körébe utalja az ön-művészeti kísérletet. Ahogy a
kulturális metaforák megidézései is azt célozzák meg, hogy milyen archaikus
térbeli emlékképek felidézése nyújthat élménytöbbletet (Bátai Sándor), s
mindez milyen személyes kötődések formaproblémáit hozhatja közelbe (Klencsár
Gábor, Sándor Edit, Máté Gyula). Mindezt árnyalják azok az emblematikus,
szimbolikus utalások, amelyek nemcsak az egyén és kultúra közvetlen
kölcsönhatását fogalmazzák újra, de az időben változó lényegiségek
természetére is rákérdeznek, mint a jelölő és jelzett kapcsolata (Urbán
Tibor) vagy az érosz lényegi azonossága és különbözősége (Bohár András).
A fax önmagát megmutató művészi instrumentuma így bepillantást enged a
létegymásrakövetkezések természetébe, s különösképpen mindezek
kultúrkritikai aspektusaiba. Kérdésessé teszi ezáltal, ha csak pillanatokra
is, a technika áll-ványszerűségének, rajtunk kívüliségének
szükségszerűségét. (Heidegger, 1962.).
(nyelvi-poétikai lelemények)
Ha a klasszikus mai art koncepciója felől közelítünk, akkor is érezhető
az aktivitás kétféle irányultsága. Elsőként említhetjük az eszköz, jelen
esetben a fax, zárójelbe tételét vagy egyszerűen magától értetődő jellegének
megmutatkozását. Egészen attól, hogy a mail art ebben a közegbe is él, s a
"művész, mint szorgos méhecske" köröket ír le segítségével, eljutatva
nullpontjait és "H" jeleit (Perneczky Géza) egészen addíg a természetes
gesztusig, hogy a "művészet jelenségei" követhetőek ennek a médiumnak a
segítségével is, de éppen felcserélhetőek is a követési módok a hagyományos
formákkal, éppen csak ötlet és idő kérdése az egész (fenyvesi Tóth Árpád).
Ez megjelenik a kor adottságaira figyelő konkrét rámutatások keretében,
"akár tegnap, akár ma" (Ézsiás István), valamint önreflexív vallomások
továbbításakor - "Nem kérek kínai pamlagot! stb. - (Nyakas Tünde). De olyan
figyelemfelhívó/elterelő képi-nyelvi képződmények is fax-hengerre kerültek,
amelyek a Gutenberg galaxis lineáris rendjének dekonstrukcióját
szorgalmazzák (Nagy Pál), a szintetikus betű-jel gondolkodás megjelenítését
kísértik meg (Jean Ette Poets) vagy az ember centrum szerepének, önismétlő
azonosságának formaproblémáit poentírozzák (Vass Tibor). Miként a
tradicionális képi és nyelvi örökségek egymásra vetülései is formát öltöttek
Róma emlékkivágataiban (Géczi János) és a popkultúra naív, ám egyre mélyülő
értelmezési horizontjának kivetítésekor (Sós Evelin).
Azonban olyan jellegzetességeket is felmutattak az alkotók, amellyel
ráirányíthatták a figyelmet a kommunikációs formáink eredendő
sérülékenységére, torzulásaira. A fax hengerbe helyezett papír mozgását
akadályozva a jelentés mozgását és a megértési feltételek kikutathatóságának
problematikáját is érzékeltették a vizuális művészet reprezentánsai
különböző lettrista, konkretista és gesztusköltészeti összefüggések
tekintetében (ifj. Tsúszó Sándor, Szombathy Bálint, Csernik Attila).
S míg az onto-logikai variációk kapcsán a létreflexiók és kultúrkritikai
kivetülések egymásrafeleléseit emeltük ki, addíg a nyelvi-poétikai
ihletettségű fax-képek érzékeltetik korunk technikai médiumaira olyannyira
jellemző differencialitást és konvergenciát (Gottfrioed Boehm 1993.). A
differencia révén - olvashatjuk szerzőnk képhermeneutikáról szóló
tanulmányában - a kép elhárítja a nyelv uralmát, amely kudarcot vallott
azzal kísérletével, hogy a képiséget, mint önmaga elidegenített formáját
magához visszavonja. Ez a tagadás nemcsak a médiumok között teremt
szakadékot, hanem annyiban fordulatot is jelent, amennyiben a kép
kifejezőerejének teret biztosít. S mindehhez még azt is hozzátehetjük, hogy
a képi kifejezőerőnek fax által közvetített verbális nyelvi-poétikai
jelentéstelítettségei, illetve azok dekonstrukciói ismételten ráirányítják
figyelmünket a mindenkor megújuló művészi nyelv korunkban is érvényes
minőségeire.
(folyamatorientáltság, ön-megjelenítés)
Érdemes megfontolás tárgyává tennünk azt a figyelemre méltó gondolatsort,
amit Armin Wildermuth tett közzé az esztétikáról, mint a filozófia és
művészeti gyakorlat közöttiség megtestesítőjéről. Mert így egyrészt saját
értelmezésünk logikájára is egy új aspektusból tekinthetünk, másrészt
rákérdezhetünk az esztétikum primer formájának megjelenési módjára a
folyamatorientáltság és ön-megjelenítés tematizáltságával összefüggésben.
Hiba volna - olvashatjuk Wildermuth tanulmányában - az esetlegest, az
élményszerűt, a pillanatnyit és váratlant az esztétikum primer formájaként
feltüntetni. Mindez sokkal inkább maga az állandó, amelyet mint közvetlent
kell feltárnunk. A pillantnyi csupán egy különös előtérbe lépése,
dramatizálása annak a konstans-eredetinek, amelyben létezünk és amelyben a
világfonalat fonjuk. S ez azzal a belátással jár Baumgartenhez és Leibnizhez
kötődve, hogy az ember világvonatkozása lényegében érzéki megismerés és
folytonos világalkotás. (Wildermuth 1995.). Így azt is mondhatjuk,
kapcsolódva az előző gondolatmenthez, hogy a fax-képek folyamatorientált
produktumait a megjelenést kísérő magyarázatmintákkal ütköztetve
értelmezzük, s így tekintünk arra a "valami-mint-valami-van" komplexumára, a
jel-utalás végtelen fluxusára, arra a megjelenőre, amely létezik, ám mégis
láthatatlan marad.
A folyamatok szimbolikus megszakíthatóságának felmutatása (Tooth Gábor
Andor), alak és táj egymásbaolvadása, a létformák egymást kioltó játéka
(Tari István, Steinhübel Zoltán, Pál Csaba), születés és elmúlás
kezdőpontjainak jövőbe mutató formasorozatai (Mocsári Mária), az
alakformálások politikai protest-jei (Szlaukó László) együttesen jelezték a
láthatatlanban, a folyamatban jelentkező lényegiség állandó és változó
értékeit. Mindezt mintegy komplementer egységként követték az ős-káoszra
utaló jelképiség motívumai (Kádár Katalin), az archaikus-mitikus világkép
újraidézései (Bodrossy Márk) és az ön- és világmegjelenítés individuális
irányait reprezentáló alak- és világformálás kollázsképei (K. Kabai Lóránt,
Csatlós Eszter).
S ha azzal indítottuk az írás gondolatmenetét, hogy a tematikai reflexiók
eltérő jellegzetességeit kívánjuk regisztrálni az onto-logikai és
kultúrkritikai jellegzeteségeket, a nyelvi-poétikai és folyamatorientált
megjelenési módokat számba véve, akkor mindezek egybevetéseként azzal
zárhatjuk fax-sorainkat, hogy az (elmúlás) képi-nyelvi rekvizítumai
egyenlőre érkeznek, élnek, lélekzenek, azaz fakulnak fax-papírjaink, de
legalább utalnak arra, hogy valami létezőt, egészet kellene reprezentálniuk.
Irodalom
Boehm, Gottfried: A kép hermeneutikájához. In: Atheneum 1993. 4. füzet
Bohár András: Antropológiai és etika vázlatok. 1993. Keraban Kiadó Bp.
A fénymásolás művészetéről. 1994.Árgus 4. sz.
A művészet mint kommunikációs forma. 1995. Somogy 2. sz.
Heidegger, Martin: Holzwege. 1950. Die Technik und die Kehre. 1962.
Spengler, Oswald: A nyugat alkonya. 1994. Európa Könyvkiadó, Bp.
Virilio, Paul: Az eltünés esztétikája. 1992. Balassi Kiadó-BAE
Tartóshullám, Bp.
Wildermuth, Armin: Esztétika - a filozófia és a művészeti gyakorlat között.
1995. Atheneum 1. füzet