Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

                                Bohár András

                            EZ EGY MÁS(IK) VILÁG?

                    MAURER DÓRA ÉS SZEGEDY-MASZÁK ZOLTÁN

                 kiállítása a Kiscelli Múzeum Templomterében
                      1996. november 22. - december 14.

                            (In: Balkon 1996/12.)


               (a cet gyomrában: térszervezés, interaktivitás)

   A  kiállításon  bemutatott  "nem  látni a végét" (52 perc) experimentális
video CD nagyszabású kétpólusó kísérlete az egymásra következő természeti és
személyes   történéseket   tette   láthatóvá:   a  füvek  rezdüléseit  és  a
világvégéről  szóló  hétköznapi  narrációkat  felidézve.  Ez  a  közös munka
hangolódást  adott az interaktív installációkhoz (Szegedy-Maszák), az S-8-as
videóanyag   végtelenített   naplementéihez,  tér-festményeihez,  a  táj-kép
imitációikhoz  ,  objektképekhez  ("görbült  sík,  szárnyas,"  "görbült sík,
homorú;"  "hajnalban,  délben, alkonyatkor" - hommage á Monet), és a "kamra"
diasorozat személyes élet-kép-vetítéseihez (Maurer).

   Alapvető  fontosságú,  hisz maga a kiállítóterem kínálja, hogy az alkotók
milyen  térszervezési  megondolásokat  követve építik fel a tárlatot. A "nem
látni   a   végét"   kisérleti   munkája   egy   élet   és  történet-sorozat
reprodukcióját, dokumentálását hivatott betölteni. Mintha a belépő még kívűl
lenne,   hisz  látja  a  tájakat,  embereket,  monológokat  és  dialógusokat
hallgathat,  de már beljebb haladva, a templom aurája keríti hatalmába, azaz
annak a bizonyos cet gyomrának a belseje...

   A  szemközti  hátsó  falon  Maurer  Dóra  nagyméretű  képe,  fehér-piros-
éjszakaikék-szürke-zöld fényekkel váltakozó szimbolikus "Monet" laudáció: az
ellenpólus  jellegzetességére  irányítja  figyelmünket.  Művészet és valóság
kapcsolatának  változó  természete,  csalás  és  megcsalatás egymásba játszó
intenciói  bűvkörében:  már  otthon  érzi  magát  a  kép szemlélője, mert az
egymásra  következő  fénynyalábok  egy idő után ismerőssé válnak, akárcsak a
kinti  világ  évszak-  és napszakváltozásai. S ezt már csak, kiegészítheti a
"kamra"   diasorozata,   a   befőttek   természetes  vizuális  attraktívumát
megmutatva.  Az  otthonosság,  természetességének felidézése végképp foglyul
ejti a látogatót, a véletlenül vagy szükségszerűségek által idekényszerített
halandót.

   S  ezt  az  itt-létet  jelzésszerűn  átformálják  a görbült-tér absztrakt
struktúrái.  A tájképfestők állványzatára helyezett képek tudatos illúziókat
hoznak  látóterünkbe:  a  szántóföldek geometrikus egymásrakövetkezéseitől a
természet   sokszínűségéig,  a  valóság  mimetikus  elemeinek  jelentőségéig
ívelhetnek  asszociációink.  Miként a másik oldalon, a főhajó elején, a "nem
látni  a  szélét"  "jegenye-stilizációra"  emlékeztető  munkája,  a  középen
felfutó  struktúrákkal  és  a két szélén lévő fehér felülettel, a nyitódást,
kapcsolódást  érzékiesíti.  Ezzel kötődik is a végtelenített S-8-as tér-táj-
festményhez,  amelyek  felfüggesztése  emlékeztethet a légi alkalmatosságról
történő rögzítés egyszeriségére (Maurer).

   S  hogy mennyire egybekapcsolódtak a térszervezés ideái az interaktivitás
lehetőségeivel,  azt  kiválóan  érzékeltetik  az  S-8-as  videó után, majd a
szemközti  falon  elhelyezett számítógépes monológ-dialóg játékok, amelyek a
közös    munka    ("nem   látni   a   végét")   tetszőlegesen   kiválasztott
hangprezentációinak   újrajátszási   lehetőségét  adják  meg.  Ezzel  azt  a
befogadási   esélyt   is  megsoksokszorozzák,  amelyet  a  lineárisan  folyó
alaptörténet adhat. Hisz a számos variáció által kiválasztható, montírozható
beszéd-foszlányok,  egymásra-beszélések  nem pusztán megerősíthetik az egyes
jelentésekhez   fűződő   értelmezéseket,   de  újabb  kapcsolódási  pontokra
hívhatják   föl  figyelmünket:  mind  a  videóval,  mind  az  objektképekkel
öszefüggésben (Szegedy-Maszák).

   S  a  kör  itt  is  teljes,  Mert  a templom belső terében, az interaktív
monológ-dialóg   játékokat  természetes  magától  értetődőséggel  követik  a
személyes  élményeket  lassan  sugárzó,  kerti-epizódok  videótörténései, az
intim  szféra  rejtelmeibe  való  beavatódás  (Maurer).  Ezzel a kötödést is
látható   és   hallható   közelségbe   hozza  a  munka.  Így  az  embereket,
életsorsokat,  személyes világlátásokat dokumentáló kísérletek-rögzítések, s
a  görbült  tér természetes vizuális grammatikája már nem a newtoni, hanem a
bólyai-féle horizontok tükrében mutat valami mást.

   A  kísérletet,  a  megközelítést,  a bemutató jellegzetes formavilágát és
ideakoncepcióját  leíró  panoráma  végére  érkeztünk.  Azonban a tárlat honi
gyakorlatunkban  nem  éppen  szokványos  megnyitója más kérdéseket is életre
hívott.


                 (rekonstrukció 1 - higgyünk a művészetben!)

   A  közös  munka  lehetőségét  eminensen  jelezték  az  alkotások.  Hisz a
kiinduló  idea,  "a nem látni a végét" videomunka két művész egymásrahangolt
és  egymást  kiegészítő  tevékenységéhez kötődik. Az alkotás individuális és
önmagába   záródó  folyamatának  a  nyolcvanas  évekre  olyannyira  jellemző
beállítódása  már a kezdő impulzus során zárójelbe tehető. S ezt csak tovább
mélyítik  az  élményfeltárásra  és  az  élet  teljességére  törekvő bemutató
szándékok,     amelyek     mind    az    egzisztenciamotívumok    mindennapi
jellegzetességeinek  rögzítésében,  mind  a  viszontválaszok lehetőségét adó
befogadói   aktusokban   felfedezhetőek.   Így   a  tényleges,  élő-művészet
dinamikája ölthettet alakot a tárlat és a megnyitó eseményeikor.

   Meghatóan  közvetlen  hangulat  fogta át megnyitó rendezvényét. Kezdve az
ételkészítés   műhelyfogásainak  kileshetőségét  biztosító  köz-reműködőktől
(Kalocsai  Enikő,  Varga  Gabriella,  Bekő  Judit,  Reischö  Szilvia,  Radák
Eszter),  akik  a  sajtsalátától  a saját fejet formázó birsalmakompozícióig
minden   leleményüket   beladták  ebbe  a  különös  művészetbe;  egészen  az
eseményeket  (event-ek)  köz-vetítő  szín-relépőkig  (Weisz  Octavian, Varga
György,  Ádám  József,  Erdei  Gábor,  Cserni  Márton,  Radák Eszter, Erdődy
József,  Nagy  Kriszta).  Ez  a  társulat,  nemcsak a természetes anyagcsere
inpout-jait  látta  el  figyelemre  méltó  információval,  de  ötleteket  is
láthattunk a feketét fehérre és fehéret feketére festő gesztuskészítő-nomád-
festőiség   értelmezésére,   a   magatartásművészet  ismétlő-önazonosságának
beteljesítésére,   a   mozgáskkordinációs   zavarok   kiküszöbölésére  és  a
táplálkozástudomány  új fejleményeinek kapcsolatára, valamint arra "szín- és
szag-esztézia"  jelenkori  összefonódását  bemutatni hivatott kísérletsorra,
amely  feltételezhetőleg  hatással lehet a klasszikus fluxus szöveg olvasási
és megértési intenzitására.

   A  tárlat,  elsődleges  befogadói  olvasata, a művészet új esélyeit hozta
ismét  közelbe.  A  közösségi aktivitás élővé tétele az "események" kapcsán,
valamint  a  tudatos  és  komplex  témaválasztás  arról  tudósított, hogy az
esztétikum  szférája  a  mitikus  világegész  megjeleníthetőségére, jelenből
startoló   átváltoztatására   éppúgy   lehetőséget   ad,  mint  a  személyes
odafordulásokra, egyedi kísérletek által kimunkálható megértési technikákra.
A  helyszín  térszervező  elemeinek  intenzív igénybevétele, a hétköznapiból
ismét    szakrálissá   avatott   tér   fénybeállításai:   elmélyítették   és
újraformálták   a   misztikus,   világutazó,   világon-túlra  utazó  emberek
élményátéléseit.  Ami  nemcsak  azzal  evidenciaélménnyel  járt, hogy a non-
komform  élettörténetek újramondásait hihetővé, követhetővé tette - legalább
pillanatokra  -,  de a saját élettapasztalatok újraértelmezéseit is mozgásba
hozta.


                  (rekonstrukció 2 - ez egy más(ik) világ?)

   Azonban  az  is nyilvánvaló lehet - jelen sorok szerzőjét is ideszámítva,
aki  mind a megnyitón, mind azt követően meglátogatta a templomteret -, hogy
nem  pusztán  felszíni különbözőség ragadható meg egy bemutató kezdőeseménye
és a hétköznapi nyitvatartás valósága között.

   Akkor,  egy  pillanatra, úgy tűnhetett, hogy létezik egy más(ik) világ, a
szakrális   tér   és   közösségi   egybetartozás  élménye  felidézhető.  Ezt
érzékeltette   a  koncepció  témaválasztása  is,  az  elvonulás,  kivonulás,
természetközeliség   rousseaui  ötletének  újraértelmezésével,  a  hatvanas-
hetvenes  évek  hippy  eszméinek sajátos rekonstrukcióival,az "új-geometria"
művészi   adaptációival.   Nem   az   kérhető   számon  a  komplex-műalkotás
létrehozóitól,  hogy  ők  mennyiben  változtatták meg tényleges és virtuális
alanyaiknak,   közösségeiknek   szemléletét,  s  hogy  a  művészet  erkölcsi
intencionáltságának  mennyiben  feleltek  meg,  hisz  nem  ez volt a céljuk:
pusztán  a  felmutatás és mintaadás. Az előbbi maradéktalanul sikerült, hisz
olyan  többszintű,  érzékekre és asszociációs lehetőségekre adtak alkalmat a
munkák,    amelyek    maximálisan    kielégíthetik   a   nyitott   műalkotás
jellegzetességét.

   Az  hogy  a  mintaadás  nem valósult meg a maga teljességében annak a két
okát  említhetjük. Egyrészt a korszituációból adódó mindennapiság élményből,
amelynek  keretében  csak  egy  intézményesen  elkülönült  fenomén  lehet  a
műalkotás:  kivételes  pillanatok  terméke,  valósága,  s  nem  szervesülhet
hétköznapi  rutincselekvéseink  közegébe.  Ehhez  adódik  még  az elvágyódás
szakrális  terének paradoxitása, hogy a szükséglet a transzcendica különböző
formatartalmai  iránt felsejlik még, de a megjelenés már csak relikvia, tűnő
emlékkép - hisz kiállítóterem lett a templomból is...

   Másrészt  az is megfogalmazódhat bennünk, hogy kérdések tehetők fel a lét
és   létezés   egészét  meg  -és  elhaladni  akaró  egzisztenciatechnikákkal
kapcsolatban.   Ha   gyenge   állítás   keretében   kívánnánk  megfogalmazni
mondandónkat,  akkor  az eképp szólna: nem bizonyos, hogy van másik világ, s
az  is  csak  feltételezhető,  de  nem  bizonyítható - ez jóval túlterjed az
emberi  ítélőképesség határain -, hogy a transzcendencia világon-túli-világa
létező valóság.

   Az  azonban  mindenképp jelentékeny kísérlet, s a bekapcsolódás kísértése
számunkra  is,  hogy  a  lehetséges  világok érzéki valóságát egybe foghatja
művészet  által határolt tér és emberi tevékenység reprezentációja, mint azt
bizonította  ezzel  a bemutatóval is Maurer Dóra és Szegedy-Maszák Zoltán. A
többi  már  ránk  tartozik,  hogy  meddíg  maradunk a Cethal gyomrában, hogy
miképpen   időzünk   örökös  újrakezdéseink  folyamatában,  s  hogy  rajtunk
túlmutató  végességünk  feletti  meditációink  milyen  pályát  futnak  be az
elkövetkezendőkben.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.