Pesti Hírlap, 1992. 10. 06.
Döntött a rendőrség
Költözik a Zemplényi-akta
Azok a magányszemélyek, pénzintézetek, akik, illetve amelyek jelentős
összeget kölcsönöztek Zemplényi Györgynek, október elsején felsóhajtottak: e
nap reggelén ugyanis Bodrácska János, a BRFK vezetője bejelentette, hogy a
szélhámos New York ban már megfelelő helyen van ahhoz, hogy kiadatását kérni
lehessen az amerikai hatóságoktól.
A bejelentés, mint később kiderült, kicsit korainak bizonyult. Talán
ennek következtében a rendőrség vezetői e hó másodikán úgy döntöttek, hogy a
Zemplényi-ügyet az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága saját hatáskörébe vonja. Suha
György szóvivő tegnap tájékoztatta a távirati iroda munkatársát a
változásról, ám részletekbe nem kívánt bocsátkozni.
Az Esti Hírlap telefonon érdeklődött Kacziba Antal vezérőrnagynál, az
ORFK bűnügyi főigazgatójánál, hogy avassa be olvasóinkat a döntés hátterébe.
A tábornok udvariasan, de határozottan kitért a kérés elől, mondván, hogy a
Zemplényi-história amúgy is túlságosan nagy hullámokat kavart a honi
sajtóban. A hírzárlat ezek szerint változatlanul érvényben van.
Nyilvánvalónak látszik, hogy a több százmillió forintos csalással
gyanúsított Zemplényi György után változatlan erővel folyik a vizsgálat, és
a rendőrség mindent elkövet annak érdekében, hogy mielőbb kézre kerítse.
Információink szerint, a rendőrök jó nyomon vannak, ám éppen egy valódi
eredmény elérésének érdekében nem látszik célszerűnek kitálalni a
részleteket.
Az már bizonyos: ha Zemplényi lakat alá kerül, akkor a honi rendőrség
egyik legnagyobb fogását könyvelhetjük el.