Mai Nap, 1992. 09. 21.
Végre megszólalt Zemplényi közvetlen munkatársa is! *
Engedelmeskedtek a szakmai vezetés óhajainak
Balogh Gábor visszautasítja a vádakat
Szinte minden érintett elmondta már véleményét a Zemplényi-ügyben. Ám -
érdekes módon - éppen Balogh Gábor, az úszószövetség volt főigazgatója,
Zemplényi György egyik legközvetlenebb munkatársa hallgatott. Pedig, mint
kiderült, nem bujkált a sajtó elől, sőt amikor megkerestem, azzal kezdte:
nincsenek kényes kérdések.
- Hosszú ideig azért nem tudott hatékonyan dolgozni utódja, Jakóné Szalma
Borbála, mert ön nem adta át neki az aktákat. Miért?
- Valóban, betegségem miatt a tervezettnél kicsit későbben tudtam csak
sort keríteni az átadásra, de a múlt hét végén elkészült a jegyzőkönyv, s
remélem, most már valóban minden tisztázódik - mondta az egykori főigazgató.
- Igyekeztem a legkényesebbnek látszó pénzügyi kérdésekben is világos képet
adni, mert nyugodtan kijelenthetem, bármit is vizsgálnak, a vezetésem alatt
állt szövetség, egykori munkatársaim és jómagam is tisztán kerülünk ki az
ügyből.
- Ön szerint tehát a pénzügyek feltétlenül tisztázhatók. Lássunk hát
néhányat a legzavarosabbak közül. Mi a helyzet például a szakosztályoknak
járó eredményességi támogatással, amelyet sokan reklamálnak?
- Erre nem nekem kellene válaszolnom, hiszen a szövetség időben megtette
javaslatát az elosztásra. Az OTSH negyedévi bontásban küldi el a pénzt,
lehet, hogy a hivatal csúszott, de az is előfordulhatott, hogy az
egyesületekben közös kalapba került a pénz, s az úszók nem tudtak róla.
- Ehhez a pénzhez hozzáférhetett Zemplényi úr?
- Nem, az teljesen kizárt. Az OTSH ezeket az összegeket mindig
közvetlenül az egyesületnek utalja át. Ez biztosan nem ment át Zemplényi
kezén.
- Más pénzek viszont - amelyeknek aztán nyomuk veszett - biztosan
átmentek, annak ellenére, hogy a szövetség alapszabálya szerint minden
húszezer forinton felüli összeg kifizetésére elnökségi határozat kellett,
illetve kellett volna.
- Meglehetősen visszatetsző dolog most erre hivatkozni. Amikor a
"Zemplényi-érában" - elsősorban a "szakma" nyomására - szinte egyik napról a
másikra kellett repülőjegyeket szerezni, utazásokat előkészíteni, akkor
senki sem zúgolódott, és senki sem kiabált elnökségi határozat után.
Gondolja el, mi lett volna, ha azért nem szállhatnak repülőre az úszók, mert
hiányzott egy elnökségi határozat.
- Igen, de az edzőtáboroknak, versenyeknek jó előre ismert az időpontjuk.
Miért kellett mégis így kapkodniuk?
- Talán Zemplényi munkastílusa miatt. Ő mint a szövetség pénzügyeinek
első számú intézője szinte mindig az utolsó pillanatban rendelte el a
"teljes mozgósítást", azt, hogy álljon rendelkezésére az állami pénz.
- De hát a szövetség mostani vezetése szerint aláírási joga sem volt a
menedzsernek, sem a bankban, sem az OTSH-ban.
- Dehogynem volt, méghozzá első helyen - ezt a banki kartonon ellenőrizni
lehet. Az OTSH-ba ugyan nem küldtek papírt Zemplényi kinevezéséről, de a
jogi főosztály vezetője szerint hasonló esetekben ezt más szövetségektől sem
követelték meg. Zemplényi képviseleti joga, hogy úgy mondjam, köztudott
volt. Megjegyzem, belépésem után ezeket a jogokat én is megkaptam. Zemplényi
egyébként sokszor hangsúlyozta, hogy minden pénzügyi kérdésben egyeztetett a
szakmai vezetéssel, elsősorban persze Széchy Tamással. De hát enélkül - ezt
magam is megerősíthetem - semmit sem tehetett volna.
- Mint mondta, az állami pénz mindig rendelkezésre állt. De akkor hogyan
tudta elhitetni a menedzser úr, hogy saját zsebéből finanszírozza az
utazásokat, edzőtáborokat?
- Mert az állami pénz nagyon kevés volt a szakma extra igényeinek
kiszolgálásához, a különbözetet neki kellett fizetnie. Legalábbis ez volt a
vesszőparipája. Persze az OTSH támogatásából aligha futotta volna az egyes
vezetők által megkövetelt osztályon felüli repülőjegyre, amely esetenként
több mint félmillió forintba került. Az úszók sem panaszkodhattak: a legjobb
körülmények között készülhettek - az persze már más kérdés, hogy Zemplényi
úr rendszerint elfelejtette kifizetni a számlákat.
- A szövetség pedig birkózhat a több tízmilliós adóssággal. Ezért
különösen furcsa, hogy olpimpiai felkészülési pénz gyanánt tavaly nyáron
egymást jutalmazták: Zemplényi százezrét Balogh Gábor, Baloghét Zemplényi
írta alá.
- Nemcsak Zemplényiét. A többiekét is én írtam alá. A magamét meg persze,
hogy nem én szignáltam. Egyébként a szövetségi vezetésnek - elsősorban
Széchy Tamásnak - a javaslata alapján kaptam én is pénzt. Hiszi, nem hiszi,
nem akartam elfogadni, de rábeszéltek, hogy nekem is jár. Ön vagy más
visszaadta volna?
- Apropó: aláírás. Ön tavaly július elseje óta dolgozott mint a szövetség
főigazgatója, s még hetekkel később is aláírt volt OTSH-beli főnöke,
Lochmayer György helyett - saját magának szóló levelet is. Ez azért egy
kicsit furcsa, nem?
- De az. De furcsa volt a helyzet is tavaly júliusban: Lochmayer úrnak az
Universiadéra kellett utaznia, ezért az OTSH elnöke engedélyezte, hogy
helyettesítsem. Tényleg volt olyan levél, amelyet magamnak írtam alá, de a
szükség, az ügymenet gyorsasága így kívánta. Ha nem tettem volna meg, az
úszókat érte volna kár...
- Az ön neve szerepel azon az Adidas-szal folytatott levelezésen is,
amely alapján úgy tűnik, elküldték a cégnek a szabadidőruhákért járó, az
OTSH-tól kapott nyolcvannyolcezer forintot, de az valahogyan nem érkezett be
annak a pénztárába...
- Nem, mert eltűnt a banki inkasszó során. Sajnos sokszor álltak sorba a
hitelezőink, a bank pedig nem azt nézte, hogy mire kellett volna fizetnie,
hanem kielégítette a sorban elől állónak a követelését.
- A hitelezők - mint kiderül - már akkor sorban álltak, a pénzherdálás
kicsiben és nagyban mégis egyformán jól ment. Előbbire jó példa volt, hogy
az ldea Tours Kupára Zemplényi "felöltöztette" az általa szedett-vedettnek
tartott bírókat - a szövetség számlájára...
- Amikor megrendelte a ruhákat a Hungarotextől, még nem lehetett tudni,
hogy a számla majd az úszókhoz érkezik. Az ilyen ügyletekbe nekem semmilyen
beleszólásom nem volt.
- Egyesek szerint nem volt véletlen, hogy tavaly eltünt a szövetség
bélyegzője.
- Nem hát, mert ellopták. Tavaly ugyanis, amikor az úszó Európa-
bajnokságot követő ünnepségre igyekeztem, feltörték a kocsimat, s az
irataimmal együtt ellopták. Azonnal feljelentést tettem, de a rendőrség
eredménytelenül zárta le az ismeretlen tettes ellen lefolytatott nyomozást.
- Egy Audi 80-asról meg az a szóbeszéd járja, hogy Zemplényitől kapta, s
miután ő megszökött, egyzerűen elhagyta a kényelmetlenné vált autót, amit
aztán sokan megbámultak a szövetségek székházánál, a Dózsa György úton.
- Az emberi rosszindulat és korlátoltság, úgy látszik, nem ismer
határokat. Azt a tízesztendős kocsit tavaly novemberben 330 ezer forintért
vettem, s azért állt védett helyen a Dózsa György úton, mert a lakásom
közelében igen gyakoriak voltak az autófeltörések és lopások. Azt is
elmondhatom, nem volt valami jó vétel, igyekszem is mihamarabb eladni,
remélem, ez már nem ad okot újabb ostoba találgatásokra.
- Azt viszont sokan találgatták, miért éppen ön lett a szövetség
főgazgatója, s miért vállalta a megbizatást.
- Azért én lettem, mert felkértek rá, s azért vállaltam, mert
megtiszteltetésnek vettem, hogy olimpia előtt egy sikersportágban
dolgozhatok. Tudtam persze azt is, hogy nem lesz könnyű dolgom - de nem ezt
a befejezést vártam. Azt hiszem, egy parányit én is hozzátettem az úszók
sikereihez, de mindig igyekeztem a háttérben maradni, tudásomat,
tapasztalatomat, kapcsolataimat a sportág érdekében mozgósítani. Most
néhányan mégis suttognak a hátam mögött, ami igen elszomorít.
- Talán azért, mert úgy vélik, ön volt Zemplényi előretolt helyőrsége...
- Ez nevetséges, én sem láttam bele a kártyáiba, fogalmam sem volt róla,
mik zajlanak a színfalak mögött. Amikor beléptem, még konszolidáltak voltak
az anyagi viszonyok, ám az olimpia közeledtével egyre jobban lehetett
érezni, hogy baj van, de azt hittük, hogy csak az üzleti életben gyakorta
előforduló hullámvölgybe került Zemplényi úr. Hát, tévedtünk.
- Ön az egyik legközvetlenebb munkatársa volt. Öntől elbúcsúzott?
- Két nappal a hazautazás előtt találkoztunk az olimpiai faluban, ahol
néhány, a csapattal kapcsolatos kérdést beszéltünk meg. Hát, nem volt valami
jó hangulatban. Azt mondta, a Costa Bravára megy elintézni valamit, aztán
néhány nap múlva már Pesten lesz, és nem lesz semmi baj, ha szeptember
végéig ki tudja húzni...
Ládonyi László