Dimenzió #11

eLeVeN

(irodalom, gazdaság, számitástechnika, filozófia)

                                                 Népszabadság, 1992. 09. 02.

                     Senki sem tudja, hol van Zemplényi

                    A sportmenedzser becsapta a BM-et is

   Zemplényi  György,  a  magyar  úszók  menedzsere,  akit  immár több, mint
hatszázmilliós  sikkasztás  alapos  gyanúja  miatt az Interpol is köröz, 2,6
millió   forinttal   a  Belügyminisztériumot  is  megrövidítette  -  közölte
szerkesztőségünkkel  a  tárca  illetékese. A rendőrség ugyanakkor még mindig
nem találja a Barcelonából ismeretlen helyre távozott Zemplényit.

   Az  Interpol  Magyar  Nemzeti  Irodája  egyetlen  tagállamtól  sem kapott
értesitést Zemplényi hollétéről. Az ORFK illetékesei ugyanakkor nem kívánták
kommentálni  azokat a lapértesüléseket, melyek szerint a sportmenedzser Dél-
Afrikában   tartózkodna.   Egy   magát   megnevezni  nem  kívánó  rendőrségi
tisztviselő  érdeklődésünkre  azt  mondta:  sem  hivatalos, sem félhivatalos
értesítést  nem  kaptak  egyetlen  magyar  külképviselettől  sem arról, hogy
Zemplényi esetleg valamelyik, az Interpol szervezetébe nem tartozó országban
tartózkodna.

   Megbízható  források  úgy  tájékoztatták  a  Népszabadságot,  a rendőrség
egyelőre  nem tervezi, hogy a sajtó értesülései nyomán közvetlen érdeklődjön
a    fel-felröppenő    hírekben    megjelölt    országokban    lévő   magyar
külképviseletektől.  Annak  ellenére,  hogy  szakemberek szerint a menedzser
ügyelhetett  arra,  hogy  olyan országba meneküljön, ahonnan garantáltan nem
adják vissza a magyar bűnüldözőknek.

   A   nyomozás   Zemplényi   távollétében   tovább   folytatódik.   A  BRFK
illetékeseinél  újabb  és  újabb károsultak jelentkeznek. Az ügy kirobbanása
óta  például  a  Belügyminisztérium  gazdasági  ügyekért  felelős  helyettes
államtitkára  is  revizort küldött a Budapesti Rendészeti Sportegyesülethez.
Az  ellenőr  megállapította, hogy Zemplényi két tételben összesen 2,6 millió
forintot vett fel (1,7 milliót edzőtáborra, aminek felhasználására Egerszegi
János volt jogosult, 900 ezer forintot pedig sporteszközkölcsönzésre). S bár
az  edzőtábornak  az ellenőrzéskor már vége volt, a menedzser késlekedett az
elszámolással,  s  külön felszólításra is már csak a számlák másolatát tudta
bemutatni;   a   900   ezer  forintos  tételről  pedig  októberig  kell(ene)
elszámolnia.

   A  rendőrség  nagy  körültekintéssel  veszi fel a feljelentéseket. Néhány
esetben  felmerült  ugyanis  a  gyanú, hogy a panaszos eltúlozza a menedzser
tartozását; azaz, kihasználva, hogy Zemplényi nem tudja cáfolni a feljelentő
állításait, néhány millióval megtoldja a valós kölcsön összegét.

                                                           Fekete Gy. Attila
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.