Kurír, 1992. 08. 24.
Mégis, kinek az Ideája volt?
Levelet kapott szerkesztőségünk, Korda István okleveles belsőépítész volt
a faxon küldött írás feladója. A néhány sorban azt sérerelmezi, hogy lapunk
augusztus 19-i számában a Zemplényi-ügy kapcsán "személyét hamis
megvilágításban állítottuk be". Felhívtuk telefonon, és a beszélgetésből sok
mindenre fény derült. Korda úr olyan dolgokat mondott el, amelyek egyrészt a
már így is kusza úszóágat érthetetlenebbé teszik a kívülállónak, másrészt
viszont megismerhettünk egy olyan embert, aki nem a múltját akarja
megtagadni, tiszta dolgokra vágyik, és eléggé értetlenül áll közéletünk
mostani dolgai előtt.
- Miért tiltakozik, hogy a neve a lapunk hasábjára került, hiszen végtére
is ön volt a vállalat vezetője, sőt Zemplényit is ön vitte oda?
- Ez igaz, valóban az Idea igazgatója voltam, sőt nem is rövid ideig;
nyolc-kilenc éven keresztül vezettem a vállalatot, és ha visszalapoznak a
naptárban, az is kiderül, nem ez az időszak volt a cég legsikertelenebb
időszaka. Sőt! Ezért háborodtam fel, hogy engem is kapcsolatba hoztak a
Zemplényi-üggyel. Ráadásul hajánál fogva előrángatott, demagóg
bizonyítékokkal bélyegeztek meg, mondván KISZ-es ejtőernyős voltam és nem
szakember. Ezt határozottan visszautasítom.
- Én nem ismerem önt, ezek szerint nem a KISZ-ből került az Ideához?
- Soha nem tagadtam, hogy az iflúsági szervezetnél is dolgoztam. De a
dolog másik oldalát senki nem nézte, miszerint okleveles belsőépítész
vagyok, nyelveket beszélek. Engem soha nem ideológiai alapon támadtak meg,
azt még elviseltem volna, hanem inkább így, ahogy most. Ha én hozzá nem értő
"ejtőernyős" lettem volna, akkor már az én vezetésem alatt tönkremegy a
vállalat. De kérdem: tönkre tud-e tenni egy ember egyes-egyedül egy céget? A
helyettesei, a környezete, a felettesei nélkül? Ha én annyira nem értek a
szakmámhoz, akkor a távozásom után miért nem vált sikeressé a cég? Nem azon
múlik-e a siker, hogy milyen körülmények között, feltételrendszerben működik
a vállalat? A művészet egyébként sem nyereségorientált. Ezért is kellettek a
vállalkozások, például annak idején jónak tűnt az utazási iroda.
- Amelynek élére Korda István vitte Zeniplényi Györgyöt.
- Odavittem, és ezt nem is szégyellem. Barcelona előtt még a
kormánypolitikusok sem gondoltak arra, hogy ez lesz a dolog vége. És én sem,
aki barátjának hittem magam. Rövid időt dolgoztunk együtt, mintegy fél évet
de számomra azt bizonyította, hogy tehetséges, jó érzekű üzletember. Lehet,
hogy naiv ember vagyok, és nem láttam, nem éreztem a változást, de 1988-ban
azért még nem voltak olyan allűrjei, mint mostanában, sőt autója sem volt.
- De úgy tudom, a nagyvonalúsága már abban az időben is párját
ritkította. A vállalat munkatársait is ingyen üdültette. Nem tűnt ez fel?
- Valóban voltak a Costa Braván vállalati dolgozók, de nemcsak ők,
művészek és nevelőotthoni gyerekek is. Megnézhetik a könyveléseket, soha nem
a válla1at pénzéből fizette ezeket az utakat. Mi azt gondoltuk, tényleg jó
üzletember, és kigazdálkodja az egyéb vállalkozásaiból. Külföldről jött haza
gazdag ember hírében állt, bár hangsúlyozom, akkoriban még testőrei sem
voltak. Könnyen lehet, ha annak idején az Ideánál jelentkezik hasonló
igényekkel, feltűnik, hogy valami nincs rendben. De olyannyira lehengerlő és
magabiztos volt, hogy mindenkit meg tudott győzni a környezetében.
Mostanában már egyre inkább elfoglalt menedzserként és elnökként még a régi
ismerőseivel is csak rövid, néhany perces beszélgetéseket váltott, mondván
annyira elfoglalt. De nagyon sokan is bíztak benne, nálam politikailag és
gazdaságilag fontosabb emberek is. Az az én pechem, hogy most szintén
futhatok a pénzem után, nincs állásom, és az is gondot jelent, hogyan
fizetem majd ki a villanyszámlát. Mégsem minősítem Zemplényit, megteszi ezt
majd a bírósag, ha egyáltalán odakerül a dolog. Én öt fillért nem tettem el
magamnak soha, ezért nem is értettem, hogyan kerülök ebbe az egészbe. Voltam
fél évet Dél-Afrikában, amikor úgy éreztem, elüldöztek itthonról, de nem
tudtam "megszökni", hazajöttem, mert magyarnak érzem magam. Mostanában meg,
különösen az önök újságcikke óta; egyre többször gondolok arra, hogy ebben
az országban mindenkit el lehet taposni, mindenkit meg lehet bélyegezni, ha
valaha, az úgynevezett régi rendszerben állami beosztásban volt. Jó ez
nekünk? Kell ez nekünk? Miért mond le mindenki a szakemberekről? Ilyen
alapon a fél országot ki lehetne csinálni! Én azt hiszem, mostanában nem
erre van szükségünk, és ezért is jelentkeztem.
Katona Horváth János
***
Az interjú szövegét - kérésének megfelelően - Korda Istvánnak telefonon
visszaolvastuk, ám nem sokkal lapzártánk előtt az üggyel kapcsolatban újabb
részlet birtokába jutottunk:
Informátoraink szerint nem fedel meg a valóságnak, hogy az Idea
Iparművészeti Vállalat sikeres lett volna a Korda-korszakban, és hogy az
igazgatónak semmi köze ne lett volna a csődhöz. Korda Istvánt 1989
novemberében mozdították el igazgatói állásából, s éppen azért, mert a cég
csődbe jutott. Igaz, a vállalat csak 1990. március 31-ével szűnt meg, de az
ilyen drasztikus felszámolási eljárás hosszadalmas. Az előző hónapok az
előkészületekkel teltek, így azzal, hogy a tulajdonosnál, a Művészeti
Alapnál egymást követték az állami szervek ellenőrzései, miközben az alap
megpróbálta menteni a menthetőt. Az Iparművészeti Vállalat jogutód nélkül
szűnt meg, tehát privatizálni sem lehetett. Az történt, hogy a tulajdonos a
birtokában maradt üzleteket, üzemeket, egyéb tőkerészeket bevitte újonnan
alapított kft.-kbe. Úgy hírlik, hogy a cég megszűnésekor a többmilló
eladhatatlan raktárkészlet tetemes részét a Korda által tervezett bútorok
tették ki. Értesüléseink szerint Korda egyszemélyi vezetőként nemigen tűrt
beleszólást a döntésekbe, így azokra a vezetőkre sem igen hallgatott, akik
figyelmeztetni próbálták. Végül talán (?) elfogadható egy sportszövetség
vagy a politikusok mentegetőzése: nem tűnt fel nekik Zemplényi furcsa
viselkedése. Na de annak a gazdasági szakembernek, aki közvetlen főnöke
volt? Korda "élete egyik nagy fogásának" nevezte egy igazgatósági ülésen
Zemplényi "odacsábitását", tőle várta, hogy megmenti a már akkor nehéz
helyzetben vergődö vállalatot.
S. I.
Ha...
Elképzelhető, hogy majd egyszer, ha lesz rá pénzem és lehetőségem,
kijelentem valahol Spanyolországban, nem jövök haza egy darabig, egy kicsit
kipihenem magam. Nem lehetek azonban annyira fáradt és kimerült, hogy
legalább egy embernek el ne mondanám, hova utazom (tovább). Legfeljebb, ha
el akarok tűnni.
Vannak, akik úgy vélik, az úszóválogatott menedzsere, Zemplényi György
pénzszerző túrán sütteti a hasát; azaz azon dolgozik, hogy összegyűjtse a
pénzt, amivel hitelezőinek tartozik. Meglehet, de ezt talán közölnie kellene
velük.
Mindazonáltal Zemplényi eltűnése nem csak az ő ügye. Nem érdemes abba
belemélyedni, vajon üzletfelei mennyit tudtak az ő zavaros életéről pénz és
egyebek dolgában; nyilvánvaló, akadnak jó néhányan, akiknek nem az olimpia
idején, a sikerek csúcsán jutott eszükbe, milyen alak is ez a Zemplényi?
Tényleg milyen is lehet? Nem ismerem, de vannak sejtéseim. Ez az első
ránézésre jelentéktelen, gátlásos, furcsa életvitelű figura sokáig volt
jóságos nagybácsi, mint kiderült, gazdag unokaöccsök pénzéből is. Nagyon el
tudom képzelni, semmi más nem áll a dolgok mögött, mint hogy fel akart
tűnni, híres akart lenni. Elgondolkodtató persze, miért lehet egy ilyen
ember mindenható úr egy sportágban, ahol - ha pénzügyeibe nem is, de
magánéletének érdekes szféráiba beleláttak... Mindemellett úgy gondolom,
magánemberként és támogatottként különböző megfontolások létezhetnek. Ám
hivatalosan valami nem stimmelt. Miként történhet például, hogy ilyen -
szinte intézményesült, nagy hatalmú - menedzser távozásáról nem tudunk
semmit? Nem, nem az olimpia utániról beszélek, hanem a júliusiról, amikor
állítólag megszűnt minden hivatalos kapcsolat az úszószövetség és Zemplényi
között. Ez különben azért is furcsa, mert Budapestről úgy tűnt, teljes jogú
vezetőként és nem hajdani szponzorként volt jelen Barcelonában.
Nagy kérdés, a hatóságokhoz vajon mikor érkezett a Zemplényit érintő első
feljelentés? A történtekbő1 ugyanis az sejlik, hogy ezúttal iszonyú gyorsak
voltak a nyomozó hatóságok. Az olimpia idején intézkedtek, mint a sicc! Vagy
talán már előtte megalapozódott a feltevés, hogy Zemplényi módfelett sáros?
Ezt erősíti a volt menedzser hirtelen támadt pihenési vágya. Olyan szegény
lenne, hogy nem volt módja visszajönni - legalább az ő dicsőségére is
szolgáló ünneplésre? Aligha. Nyilván tudta, hogy mi várja idehaza. A kérdés
egyelőre nyitott: ha már az olimpia előtt meglehetősen alapos gyanúval éltek
Zemplényivel szemben a hatóságok, miért hagyták, hogy Barcelonába utazzék?
B. Gy.