Kéri János:
Egy napom a kórházban
Egy nagy sárga épület
első emeletén
szorongva fekszem
az egyes ágyon.
Reggel négy óra van,
az épület kihalt,
a betegek
még pihennek.
A nővér villanyt kapcsol,
az egyik beteg
fürdetését kezdi,
mert fekvőbeteg.
Majd újra csend lesz,
elszundítok,
de aludni nem tudok,
mert újra zajt hallok.
Elindul az élet
kezdődik a takarítás,
a székek elindulnak,
az ágyról leszállni nem lehet.
Lassan felszárad a kő,
elindulok, hogy magamat
frissé tegyem,
és várjam a nap kezdetét.
Gyógyszerosztás,
reggeli, majd
Infúzió bekötés.
Az anyag lassan folyik.
A szoba csendes,
csak hárman vagyunk,
halk zeneszó mellett
fekve pihengetek.
A vizit után
gyorsan megy az idő
rövid séta után
már ebédhez hívnak.
A nap legboldogabb
perce következik
a beteglátogatás,
már nagyon várom.
Eljött az idő, nagy volt az öröm
Drága feleségem és kislányom
siettek hozzám.
Az idő hamar eltelt, alig vettük észre
és máris vége lett.
Még itt voltak, éppen készülődtek,
amikor a "morcos" Edina nővér
megjelent egy fecskendővel, még
fel sem ocsúdtam, amikor már
a kezem kérte, hogy vért kell
vennie, hát volt is nagy ijedtség.
A vénám nem találta, ezért
hol ide-hol oda bökdöste a tűt, majd
egyszer megindult. Még ki sem
tudtam kisérni drága látogatóim,
máris jött és pakolást rakott rám.
A nyakamon van, így ülni kell 1 órát,
majd leveszi, és még ki sem fújom
magam, a vacsorához szólítanak.
A vacsora után 8 órakor még vért
vesznek, és az esti gyógyszerosztás
után lassan pihenőre térek.
Dunaújváros, 1995. április 29.