Ambrus Attila József:
Kérdezz Simon!
Simon gyermek volt még,
Nézte milyen az ég,
Szerette a földet,
Vetette a füvet,
Falujából ki sem lépett,
S nem ismert más népet,
Csak övéit szerette,
S vágyait kereste,
Álmodott sok virágot,
Nem ismerte a világot.
Tavaszodott és Simon,
Gondolkodott sok dolgon.
A nagyokat kérdezte:
Mi a világ értelme?
Válaszuk csak annyi volt,
Jaj, egyszer majd megtudod!
Simonnak ez nem volt elég,
Kérdezett és választ remélt.
Ó Simon ne kérdezz semmit,
Erre nem válaszol senki!
Simonnak ez nem volt elég,
Kérdezett és választ remélt.
Kiszaladt a rétre,
A nyulat kérdezte:
Mi a világ értelme?
A nyúl azt válaszolta:
Jaj, Simon ne légy buta!
Kerüld el a kutyát,
Vadászt és a rókát!
Simonnak ez nem volt elég,
Kérdezett és választ remélt.
Simon tovább kószált,
Mig talált egy rókát.
A rókát kérdezte:
Mi a világ értelme?
A róka erre így felelt:
Ki a télen jól telelt,
Tavasz közeledtére
Legyen nagy szerencséje!
Tyúkot fogjon, nyulacskát,
Kövér lúdat, halacskát!
Simonnak ez nem volt elég,
Kérdezett és választ remélt.
Ráunt Simon a mezőre,
Útját fogta az erdőbe.
Az első fát kérdezte:
Mi a világ értelme?
A fa ezt válaszolta:
Teremjen sok vadalma.
Oduimban madár lakjon,
Vidám énekük harsogjon!
Ne lássak fejszét,
Az élet így szép.
Simonnak ez nem volt elég,
Kérdezett és választ remélt.
Simon búsan ment haza,
Mert a választ nem tudta.
Valaki Simonra kiált,
Egy kisfiú elébe állt.
Vigyorogva kérdezte:
Mi a világ értelme?
Fejéhez kapott Simon,
Válasza volt: Nem tudom!
A fiúnak ez nem volt elég,
Kérdezett és választ remélt.