Csupor Béla
SZEMÉT DOLGOK
- Állj már meg! - sziszegte Astor összeszorított fogakkal, és a maximális
értékig fokozta a hajtóművek teljesítményét. Hiába. A központi számítógép
adatai szerint a Titán-3 vontatóegység spirális pályán sodródott valami felé
a rakományával együtt. Valami megmagyarázhatatlan dolog felé, ami oly erővel
vonzotta magához az űrhajót, hogy még a több tízezer gigatonnás tolóerejű
hajtóművek sem voltak képesek ellenállni neki.
- A francba! - mordult fel Astor, és újra ellenőrizte az adatokat. Semmi
jelét sem mutatták annak, hogy valami változott volna.
- Gravitációs csapda - közölte a komputer, miután letörölte a
végetérhetetlennek tűnő adatoszlopokat a képernyőről. - Javaslom a konténer
leválasztását.
- Abból nem eszel, testvér! - morogta Astor. - Majd csak kitalálok
valamit.
Tudta, nem veszítheti el a rakományt. Egész életére elvágná vele magát a
szakmában. Egy társaságnál sem kellene ilyen múlttal, mert hogy a United
Scavenger Co.-től kirúgnák, az holtbiztos. Még a lába sem érné a földet, úgy
repülne, és örülhetne, ha nem akasztanának a nyakába egy jó szaftos
kárpótlási pert. Mindent elveszíthetne. Túlságosan sok mindent.
Áh, jobb erre nem is gondolni! Nem. Az a húszmillió tonnányi szemét ott
kinn abban a konténerben szépen a vontatópapucsokon marad.
Hogy így is legyen odament a biztosítékszekrényhez, kicsavarta a
rögzítőszerkezetek biztosítékait és zsebre vágta őket. Így a számítógép nem
oldhatja ki a rögzítőket. Persze, ha nagyon akarna, a gép másképpen is meg
tudná szabadítani a vontatót a rakománytól, de az nem következhet be. Nem
szabad hagyni, hogy addig elfajuljon a dolog!
Újra lekérte az adatokat. A reaktorok kezdtek vészesen felmelegedni.
- Nyugalom! - biztatta magát, és kicsit megpiszkálta a hűtőrendszer
vezérlőprogramját. Hátradőlt, és megmarkolva a pilótaülés könyöklőit szinte
együtt erőlködött az egyre jobban süvöltő hajtóművekkel.
- Figyelem! - villant fel hirtelen egy vörös felirat a központi
terminálon. - ÜZEMZAVAR. A HAJTÓMŰVEKET LETILTOM.
Egy halk kattanás után a hajtóművek fokozatosan elhalkuló dübörgés
kíséretében leálltak. Valahol felüvöltött egy sziréna, az irányítóteremben
kialudt a világítás, és mindenfelé vörös lámpák kezdtek el villogni.
- Vészhelyzet! - reccsent egy fémesen csikorgó hang. - a
konténerleválasztást megkezdem. Ötven másodperc múlva katapultálás.
... ötven... negyvenkilenc...
- Lerobbantja! - vágott bele a felismerés Astorba. - lerobbantja! Nem
tudja lekapcsolni a papucsokat, hát lerobbantja.
Előrevágódott, és őrülten zongorázni kezdett a billentyűzeten. A
programot próbálta leállítani, de nem ment. A vészvezérlés minden területet
blokkolt.
...negyvenhárom... negyvenkettő... negyvenegy...
Astor letépte magáról a hevedereket, és az irányítóterem másik végében
álló szekrénykéhez rohant, ami az elektromos rendszer kézi főmegszakítóját
rejtette magában. Kikapcsolja a komputert, és kézi vezérléssel kiviszi innen
ezt a nyamvadék teknőt!
... harminckettő... harmincegy... harminc...
A szekrény nem nyílt. Ütötte, rúgta, vágta, marta, de nem nyílt. Hogy
rohadna meg!
... huszonöt... huszonnégy... huszonhárom...
Körbepördült. Meglátta az egyik porraloltót. Felkapta, és azzal esett
neki a zárnak.
... tizenkettő...
PUFF!!!
... TIZENEGY...
PUFF!!!
... TÍZ
PUFF!!!
A porraloltó oldala hirtelen felhasadt, és fehér kulimásszal terítette be
Astort.
... KILENC... NYOLC... HÉT...
Visszarohant az irányítókonzolhoz, és újra a géppel próbálkozott. Semmi
eredmény. A számítógép továbbra sem fogadott el semmilyen parancsot.
- A francba! - vágott rá ököllel a billentyűzetre.
... ÖT...
- Kilit! - üvöltött fel Astor tehetetlenségében. - Kilit, gyere már!
... HÁROM...
- Kilit!
... KETTŐ...
- Hol vagy te barom, hogy az ég rogyjon rád!
... EGY...
- Kilit, gye...
... KATAPULTÁLÁS
Valami iszonyatos erő felkapta Astort, és átlódította az irányítótermen.
A padló felágaskodott, és az arcába vágódott. Elsötétült előtte minden.
Mintha valahonnan nagyon messziről hallotta volna az újra működésbe lépő
hajtóművek zaját, aztán elájult.
* * *
- Hé! - rázta meg valaki a vállát. Kinyitotta a szemét. Homályosan Kilit
arcát látta maga előtt.
- Mi van a konténerrel? - nyögte alig hallhatóan.
- Elszállt - mondta a másik, és a hóna alá nyúlt, hogy felsegítse.
- Hagyj! - tolta félre a kezét Astor, nehézkesen feltápászkodott, és
odabotorkált az egyik ablakhoz.
- A kurva életbe! - vágott dühösen a párkányra, amikor meglátta a pörögve
távolodó konténert a kajánul hunyorgó csillagok között.
- Elmondanád, mi történt? - lépett mellé Kilit.
- Te pedig elmondanád, hol a fészkes fenében voltál? - támadt neki Astor.
- Aludtam.
- Aludt! Az egész kóceráj a feje tetején áll, ez meg döglik.
- Igen aludtam. Mit kell ezen annyit csodálkozni? Pihenőidőm van, vagy
nem?
Astor dühösen legyintett, és eltámolygott az ablaktól.
- Fogalmam sincs, hogyan történhetett - rogyott bele az egyik
ülésbe. - Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a hajó eltér a kijelölt
útiránytól.
- Rosszul navigáltál - lépett oda a pulthoz Kilit, és nyomogatni kezdte a
gombokat.
- Hozzá sem nyúltam az irányzóhoz! - csattant fel a másik. - Fogalmam
sincs, hogy történhetett meg. A komputer utoljára gravitációs csapdát
jelzett, de hogy a fészkes fenében lehetne itt gravitációs csapda, he?
Amilyen ereje volt, még egy csillag is lehetett volna, de látsz itt te
egyetlen csillagot is? A legközelebbi is fényévekre van tőlünk, kisapám.
- Nem csillag volt - mondta Kilit, miközben ujjával követte a monitoron
lefutó adatsorokat -, hanem egy fekete lyuk. Szépen nekivitted a hajót egy
lyuknak.
- Mi? - hördült fel Astor. - Az lehetetlen.
Feltápászkodott, és odatántorgott a másik mellé.
- Pedig így van. Ez a lyuk messze kívül esik az előírt útvonaltól. Csak
úgy keveredhettünk ide, hogy belebarmoltál az irányzóba. Hibáztál haver, ez
minden. Lám, ez még a nagy Astorral is előfordulhat!
A másik nem válaszolt. Újra és újra lekérte az adatokat, bár az már az
első látásra kiderült, a másiknak igaza van. A hajót elkapta egy fekete
lyuk.
- Most örülsz? - förmedt rá.
- Nem tagadom, jól esik látni, hogy te sem vagy tökéletes - vigyorodott
el Kilit.
- Mindamellett még annak is örülsz, hogy te leszel majd az új főpilóta,
mi?
- Hát, az még odébb van - csücsörítette össze a száját Kilit -, de most,
hogy hibáztál, nos így már minden megtörténhet. Átveszem a szolgálatot.
Eredj a kabinodba, majd szólok, ha kellesz!
- Mi? - hördült fel a másik.
- A szabályzat, öregem - mondta Kilit. - Neked kellene tudni a legjobban,
mit ír elő a szabályzat.
Elfordult a leforrázva álló Astortól, és úgy tett, mintha nagyon
érdekelné az a grafikon, amely épp akkor jelent meg a monitor képernyőjén.
* * *
Jó tíz perc múlva Astor a kabinjában feküdt, és a feje alá tett kezekkel
a plafont bámulta. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy történhetett meg. Nem
nyúlt a programhoz, ez holtbiztos. Talán a számítógép hibázott, jutott
eszébe, de azonnal el is vetette az ötletet. A Titánok fedélzeti rendszerei
sok mindenről híresek voltak, de arról éppen nem, hogy valaha is hibáztak
volna.
Kilit lett volna? Annak nyoma lenne a fedélzeti naplóban. A számítógép
minden eseményt automatikusan lejegyez. Lehetetlen, hogy ne vette volna
észre, ha Kilit hozzányúlt az útvonalprogramhoz.
Pedig csak ő tehette.
Sosem látta azelőtt Kilitet, csupán az indulás előtt közölték vele, hogy
ő lesz az útitársa. A fődiszpécser bizalmasan megsúgta neki, hogy Kilit
személyesen kérte magát erre az útra. Már akkor gyanús volt neki. Megfordult
a fejében, vajon nem azt akarja-e Kilit, de úgy döntött, résen lesz.
Figyelte a másikat, örökké ellenőrizte, de a gyanakvása szinte teljesen
eloszlott, amikor az út során azt látta, hogy Kilit rendesen és
lelkiismeretesen végzi a munkáját.
Az alattomos kígyó! Már akkor készült valamire. Csak tudná, hogy
csinálta!
Megéhezett. Felkelt, és elindult hogy egyen valamit. A konyhába ment a
mentőkabin mellett vitt el az útja. Maga sem tudta hogy miért, de pár lépés
után megállt, visszament, és töprengve nézni kezdte a kerek bebúvónyílást.
Hiába! Nem jött rá, mitől támadt az az érzése, hogy valami nincs rendben a
kabinnal.
Még akkor is ez járt a fejében, amikor a konyhában ülve várta, hogy az
automata séf elkészítse az ételt. Hirtelen rövid sípolás riasztotta fel.
Odalépett az automatához, s egyszedrre világosság gyúlt az agyában.
Hát persze! A mentőkabin ellenőrzőpaneljén is ugyan az a piros lámpa
világított, mint az automatán. A töltésjelző! Azt jelzi, hogy nemrégiben
használta valaki, és most tölti újra az akkumlátorait. Minden rendszer
akkumlátorokról működött, hogy egy esetleges áramfejlesztő hiba esetén a
legénység ne maradjon működésképtelen gépek nélkül.
Visszarohant a mentőkabinhoz. A lámpácska már nem világított, de
határozottan emlékezett rá, hogy az előbb égett. Feltépte a fedelet, és
benyomakodott a szűk nyíláson. Odabenn megdöbbentő kép fogadta. A kicsinyke
kabin zsúfolásig tömve volt élelmiszercsomagokkal. Többszöröse volt az
előírt készenléti mennyiségnek.
- Astor! - reccsent meg a karjára szerelt kommunikációs készülék. -
Hallasz, Astor?
- Mi van? - emelte a szájához a csuklóját.
- A komputer sérülést jelez az egyik papucsnál. Valószínűleg a
robbanástól megrepedt a burkolat.
- És?
- Ki kéne menned - jött a válasz néhány másodpercig tartó csend után.
- Ha hülye lennék! - vágta rá Astor. - Nem te mondtad az előbb, hogy
átvetted a parancsnokságot? Intézd el magad! Épp aludni készülök.
Mást is akart még mondani, de meggondolta magát. Visszamászott a
folyosóra, és Kilit kabinjához sietett.
Odabenn hatalmas volt a rumli. A szekrények tárva-nyitva, szanaszét
dobált ruhák, és egy túlélőcsomag volt a megvetett ágyra dobva.
- Egy fenéket aludtál te, apuskám! - hördült fel, és kifordult a
szobából.
A saját kabinjába ment. Leült az ágyra, és megpróbálta összeszedni a
gondolatait.
- Van egy hangospostája, uram! - riasztotta fel a számítógép hangja. -
Meg akarja hallgatni?
- Ki küldte? - mordult fel kedvetlenül.
- A felesége, és a gyerekei. Egy fél órája érkezett. Lejátsszam?
- Játszad - bólintott fáradtan, és hanyattfeküdt az ágyon.
- Szia drágám! - csendült fel vidáman a felesége hangja a hangszóróból. -
Hogy vagy? Mi nagyon jól. Képzeld, most jöttünk vissza Európából. Befizettem
magunkat és a gyerekeket egy körútra. Remélem, nem baj! Sokba került, de
ezért a fuvarért amúgy is sok pénzt fogsz kapni, nem?
- Apu, apu! - harsant fel hirtelen a két kisfiú hangja, aztán egy kis
veszekedés támadt, majd újra a felesége hangja hallatszott.
- A fiúk is beszélni akarnak veled, drágám. Adom őket.
- Szia, apu! Tök jó buli volt. Olyan dolgokat láttunk! A Desney park nem
volt olyan jó, mint itthon, de a többi csodálatos volt. Képzeld, láttunk egy
igazi lovagvárat. Neu.. Neu... Na, anyu, hogy is hívták azt a várat. (Egy
pillanatnyi szünet, aztán diadalittas ordítás.) - Ez az, Neuschwanstein.
Mint a mesékben, apa. Olyan szép volt, mint egy mesebeli vár.
Újabb dulakodás, majd egy másik hangocska.
- És Ted Velencében beleesett a csatornába. Olyan motya, hogy csak na!
- Nem is igaz! Te löktél bele. Anyu! Mond meg apunak, hogy Kid lökött
bele!
Újra az asszony hangja.
- Vásott két kölyök, de nagyon élvezték. Itthon amúgy semmi újság. Esik
az eső. Sokat esik, de nem baj. Az a lényeg, hogy itt lehetünk. Na, le is
járt az idő. Szia, csókolunk, és várunk haza. Nagyon vigyázz! Ted, Kid,
köszönjetek apátoknak!
Astor fülében sokáig ott csengett a két fiú vidám ordibálása. Aztán
döntött. Felállt, és a hídra sietett.
Kilit már nem volt ott. Leült a pilótaszékbe, átprogramozott néhány
rendszert, aztán hátradőlt, és várt. Nem kellett sokáig.
- Astor! - reccsent a kommunikációs készülék, majd halk dörmögés
hallatszott: - Mi a fene lett ezzel? Az előbb még semmi baja sem volt.
Astor! Hallasz engem? Hé, alszol?
Astor keserűen elvigyorodott az irányítóteremben.
- Astor! Ébredj már, te barom!
- Mi van? - szólalt meg odabenn a másik.
- Na végre! - megkönnyebbült sóhaj a túloldalon. - Nem nyílik ez az
átkozott zsilipkapu. Elég régen kínlódom már vele. Fogytán vannak a
szkafanderem telepei. Megnéznéd, mi a fene történt!
Astor elégedetten elvigyorodott, majd azt mondta:
- Túl sok minden romlik el ezen a hajón mostanában, nem gondolod?
- Mire akarsz célozni? - kérdezte óvatosan a másik némi szünet után.
- Semmire - vonta meg a vállát unottan Astor -, csak történnek furcsa
dolgok, amik megdöbbentik az embert.
- Na ne szórakozz itt velem! - csattant a másik hangja. - Nyisd ki már
ezt a rohadt kaput!
- Mihelyt elmagyaráztad nekem, hova akartál iszkolni olyan sietősen a
mentőegységgel.
Döbbent csönd.
- Na? - vigyorodott el Astor. - Csak nem megfagytál, haver?
- Mit beszélsz? - szólalt meg Kilit. Érezhetően remegett a hangja egy
kicsit.
- Nagyon is jól tudod, hogy mit beszélek. Persze te csak értetlenkedj
nyugodtan! Majd kifogynak egyszer azok a telepek!
A készülékből hosszú percekig nem hallatszott más csak Kilit fojtott
lihegése.
- Te dög! - sziszegte végül.
- Köszönöm a becézést, ragyogó mesterem volt! Most pedig ki vele, honnan
tudtad előre, hogy a hajó neki fog menni egy fekete lyuknak!
- Ha kinyitod a zsilipet!
- Nem kisfiam! Előbb beszélj. Különben nem nekem sürgős, hanem neked. Ja,
és még valami! Szeretném, ha nem próbálnál meg átrázni, különben véletlenül
megnyomom a külső páncél demagnetizáló gombját, és végignézem, hogy repülsz
el a francba, ha már a csizmád talpa nem tapad hozzá. Szóval, honnan tudtad?
- Nem tudtam! Amikor meghallottam a visszaszámlálást bebújtam a kabinba,
és vártam.
- Hazudsz! - mondta nyugodtan Astor. - Viszlát!
- Várj! - kiáltott fel kétségbeesetten a másik. - Rendben. Én
programoztam át az útirányt. Ha akarod elismétlem, hogy felvegyed szalagra,
de engedj be végre! Kezd gyengülni a fűtésem.
- Óh - sóhajtott fel a másik -, akkor még rengeteg időnk van. Szóval
átállítottad az irányzót, mielőtt átvettem volna tőled a szolgálatot?
- Igen.
- Egyet azért mégsem értek, öregfiú! - gyújtott rá Astor egy cigarettára.
- Hogy csináltad, hogy nem maradt nyoma a fedélzeti naplóban? Hogy tudtad
kitörölni?
- Tudtam a kódot. Beengedsz végre?
- Honnan tudtad?
- Kaptam a központban. Az istenedet, engedj már be végre! Nem érted, hogy
megfagyok?
- Huhogj! - vigyorodott el Astor. - Leheld be a sisakod, akkor nem lesz
olyan hideg!
- Nyalj be! - jött a válasz.
Astor arcvonásai hirtelen megkeményedtek:
- Szóval a központban kaptad. Kitől?
- A főnöktől. Egyenesen a főnöktől. Az volt a feladatom, hogy golyózzalak
ki a főpilótai székből, semmi más.
- S te kerültél volna a helyembe, mi?
Semmi válasz. Astor eltaposta a csikket, majd előredőlt, és beindította a
zsilipkamra légkompresszorát.
- Miért tetted? - kérdezte közben.
- Élni akartam - jött a szárazon válasz. - Élni, mint ahogy te élsz. A
Földön, nem pedig egy aszteroida belsejében. Szerettem volna, ha az én
kölykeim is tudnák, mi az a napfelkelte, játszani a fűben, fürödni egy
tóban. Nektek ott a Földön, mindez megvan. Titeket nem vesznek folyton körül
hideg fémfalak, nem kell takarékoskodnotok a vízzel, a levegővel. Én egy
aszteroidában lakom, Astor! Te kiválasztott vagy, és én is az akartam lenni.
Azt ígérték, én leszek a főpilóta, ha kiütlek a nyeregből, s mindazt a
kiváltságot megkapom, ami neked is járt.
- Engedj be! - fejezte be Kilit.
- A kódot! - vetette oda Astor, és ellenőrizte a zsilipkamra légnyomását.
- Mit? - kérdezett vissza fáradtan a másik.
- A rendszer nyitókódját. De gyorsan, mert nincs időm tökölni!
* * *
- Jól van! - jegyezte le a számokat és a két betűt, majd még egyszer
ellenőrizte a légnyomást. A mutató tíz atmoszférát jelzett a zsilipkamrában.
- Kinyitod? - hallatszott Kilit hangja erőtlenül a hangszóróból.
- Ki - bólintott Astor, és rácsapott a zsilipkapu kioldógombjára. A
kitóduló légnyomás puskagolyóként repítette el Kilitet az űrhajótól. Astor
felállt, és odament az ablakhoz.
- Sajnálom, haver - dörmögte, miközben a szétvetett végtagokkal pörgő
társát figyelte, hogy lesz egyre kisebb távolodva az űrhajótól. - Tudod, az
én kölykeim nem bírnák ki egy olyan helyen, ahol a tieid élnek. Azok
legalább már megszokták.
Megvárta, amíg Kilit egy kicsinyke ponttá nem zsugorodik az ijedten
pislákoló csillagok között, aztán nekilátott, és a kód segítségével átírta a
fedélzeti naplót. A rakomány elvesztését Kilit szolgálati idejére
rögzítette.
Közben Hartorra gondolt. Arra, hogyan üvöltözött, amikor rájött, hogy egy
szinte teljesen üres oxigénpalackú szkafanderben ment ki megjavítani az
egyik rejtélyes körülmények között elromlott manőverezőfúvókát.
Hartor volt a U.S.Co. főpilótája Astor előtt.