Bódi Ildikó
A KÖPKÖDŐ KOBRA
1.
A köpködő kobra unottan siklott a siklóktól hemzsegő keskeny
sziklautakon. A kirívóan csinos és fiatal kígyólányokat megbámulta,
néhányukra rámosolygott. A többiekre ügyet sem vetett. Azok előtt viszont,
akiken látszott, hogy hajlandók lennének szóbaelegyedni vele, azok előtt
megpödörte hetyke bajszát.
Ő is, mint a többi koros kígyótársa, a zsenge nemzedéket kedvelte.
Azokat, akik még tapasztalatlanok voltak. A vele egykorú hölgyeket már nem
lehetett átlátszó, minden nő fülébe suttogható, rongyossá koptatott bókokkal
elszédíteni. A serdülő nemzedék azonban izgalmasnak találta őt. Mellettük
tündökölhetett és igazi férfinak érezhette magát, annak ellenére, hogy már
régóta elfeledte, milyennek kell lennie egy igazi férfinak. Az sem
csökkentette diadalérzetét, hogy tudta: ezek a fiatalok csak azért fogadják
udvarlásait, mert legyezi a hiúságukat, hogy alig bújtak elő a tojásaikból
és máris egy felnőtt kígyó udvarolja körül őket.
A kobra - ellentétben szokásával - most nem foglalkozott a lányokkal.
Fontosabb gondolatok kötötték le. A Sátánra gondolt, meg arra, hogy éveken
át keményen dolgozott, tanulmányozta az emberek megrontásának módozatait, de
a legmerészebb álmában sem merte azt képzelni, hogy ennek jutalmául egy
napon a Sátán találkozóra hívja.
Már besötétedett. Egyre több kígyó nyüzsgött az utcákon. A köpködő kobra
most a megköthető előnyös üzletekre sem gondolt. Határozottan haladt a
külváros felé, ahol már teremtett lélek sem jár és ahol majd találkozik a
világi gonoszság irányítójával. Eszébe jutott a felesége. Sejtette, hogy
ezidőtájt néz másodszor a faliórára, egyre növekvő dühvel, mert ő, a férje
megint késik.
Persze, hogy nem szólt neki! Az asszonyokban nem lehet megbízni! Vagy nem
hitte volna el, vagy szétkürtöli e fontos és megtisztelő találkozást a
szomszédoknak. Nem érdekelte őt most sem az asszony, sem a tény, hogy néhány
nap múltán itt a fészekkészítés ideje és asszonya majd lerakja tojásait.
Alig hagyta el a város fényeit, a zsivajt, egyszercsak ott állt előtte.
Hatalmas patáival csaknem rálépett, a feje pedig olyan volt, mint az övé.
A kobra megtorpant. Nagyon lassan - nem árt az óvatosság! - felemelte
testét a talajról, hogy jobban szemügyre vehesse a fölötte magasodó,
gonoszan villogó szemeket.
- Hát itt vagy!? - dörögte a Sátán gúnyosan. - Régóta figyellek! Makacsul
sóvárogtál utánam. Bosszantó volt, nem mondom!
A kobrát elöntötte a méreg e gúnyos szavak hallatán. Ösztönösen közte és
a Sátán közti távolságot kezdte méregetni. Azon töprengett, hogy vajon mérge
- ha most kilövellné - elérné-e a Sátán szemét. De eszes volt és hamar
rádöbbent, hogy a Sátánnal nem szabad kikezdenie, mert annak is kobra-feje
van, és ki tudja? Talán mérge sem más.
- Te nyomorult porbancsúszó! Te semmirekellő! - kiáltott le a Sátán. -
Mit meg nem engednél magadnak?! Még hogy vak legyek?... De azért tetszel
nekem! Látom, igazam volt, amikor úgy véltem, kellő gyűlölet és gonoszság
lakik szíved helyén!
- Kösszönöm, hogy felfigyeltél rám! - hálálkodott a kobra. - Remélni
sszem mertem, hogy egy napon majd méltányolod igyekezzzetemet. Engedd meg,
hogy sszolgád legyek!
- Megengedem! - vihogott a Sátán. Ezért hívtalak! De azt megmondom, hogy
ettől a pillanattól kezdve feltételek nélkül engedelmeskedned kell nekem!
- Rendelkezzz velem! - hajlongott a kobra.
- Szükségem van a gonosz lelkedre! Csak egy hónapra. Túlságosan nagy most
a nyugalom, és sok a jóság az emberek között. Igazán kellene már egy kis
felfordulás! Jó tervem van!
- A le... hel... kem? - hebegte a kobra. - De hogy képzzzeled?
- Nem kell berezelni! Nem a halálodat akarom! Hozok én a te lelked
helyett egy emberit. A tiédet meg egy emberi testbe helyezem.
- Én...? Engem? - hüledezett a kobra. - De hogyan tudnék én úgy élni,
mint egy ember? Túl sszokat kérssz tőlem!
- Elhalgass, átkozott! Ne merészelj ellenkezni! - üvöltötte a Sátán. -
Eltaposlak! Egyébként jobb sorod lesz, mint most, ezt garantálom!
A kobra jobbank látta, ha nem makacskodik. Úgy gondolta, valahogy majd
csak elviseli azt a néhány hetet, és ha mindent megtesz, a Sátán bizonyára
gazdagon megjutalmazza.... A Sátán gúnyos röhögése térítette vissza a
valóságba.
- Látod! Ezt már szeretem! No, várj itt egy csöppet! - szólt le nyájasan
és a következő pillanatban hűlt helye volt.
A kobra még néhány percig ágaskodva állt és csak azután ereszkedett a
talajra. Ha nem fárad el oly nagyon, azt hitte volna, az egész csak egy
rossz álom. Nem képzelte, hogy a Sátán ilyen óriási dolgot követel majd
tőle. Mert ugyebár az is más, ha azt parancsolja, hogy törje össze a kígyók
tojásait, vagy gyilkoljon állatokat, esetleg méreggel fröcsköljön le
embereket! De hogy a lelkét cserélje ki!...? És mit fog szólni az asszony,
ha észreveszi? És mi lesz, ha az emberek jönnek rá? Nem töprenghetett
tovább, mert a Sátán visszatért. Száz kezet növesztett, mert csak így tudta
biztosan tartania kétségbeesetten hadakozó emberi lelket.
Szó nélkül kivette a kobra lelkét s az élettelenné váló kígyótestbe
belegyömöszölte a vergődő emberit.
2.
A kobra jobban dolgozott új, szokatlan környezetében, mint ahogy azt maga
vagy a Sátán előre elképzelte. Teljesen elvakította széptevéseivel, ügyesen
előadott hazugságaival az embereket. A város rendőrei nem győzték begyűjteni
a rendbontó fiatalokat sem, amíg a kobra a városban élt. De ezek csak az
első lépések voltak. Három hét leforgása alatt két gyártulajdonost is
koldusbotra juttatott, mindkettő bedőlt Nick hamis információinak. A siker
csúcspontja az volt, amikor mindkettő önkezével vetett véget életének. A
mosószergyáros főbelőtte, a hajógyáros meg felakasztotta magát.
Nick a nőket is sorra elcsábította, akiknek emiatt ment tönkre a
házasságuk, életük. Nick felesége pedig az idegösszeomlás határán állt.
A Sátán lubickolt a gyönyörben. Rettenetesen élvezte a káoszt. A napok
azonban gyorsan futottak és egyre közeledett az a határidő, amikor vissza
kellett volna cserélnie a lelkeket. A kobra többször is kérlelte, hagyjanak
mindent úgy, ahogy van, de a gonosznak óriási ötlete támadt.
A következő éjszaka, anélkül, hogy azt előre közölte volna a kobrával,
visszacserélte a lelkeket.
3.
A cserét követő reggelen Nick a szokottnál is fáradtabban ébredt. Fájt a
karja, zsibbadt volt a lába. Végtelen űrt érzett a testében és a lelke is
mintha egy stadionban kóborolt volna...
Nehezen tápászkodott fel az ágyról, maga után húzva lábára tekeredett,
izzadságtól nedves lepedőjét. A fürdőszobában a kád szélére ült és maga sem
értette az okát, de elsírta magát.
A Sátán a térdét csapkodva vihogott.
Nicknek úgy fájt a háta és a melle, mintha tűvel szurkálták volna össze.
Égett a teste, sajgott a lelke, amikor csöngettek. Szorongó szívvel, kiürült
elmével, összetapadt gyomorral nyitott ajtót.
Abby Duella állt az ajtó előtt. Dirk Duella, a hajógyáros leánya. Nem
szólt. Nicknek nem volt annyi ideje sem, hogy megijedjen. Abby azonnal lőtt,
és Nick golyóval a szívében rogyott össze.
4.
- Roppantul élveztem ezeket a heteket - mondta a Sátán, de a kobra hiába
tekergett, nem látott senkit maga körül. - Azért jöttem, hogy köszönetet
mondjak és megjutalmazzalak. Igazán büszke lehetsz magadra!
- Nem értelek - szólt a kobra. - Ha ennyire élvezzzted, miért nem hagytál
az ember tessztében, bőrében? Akkor még többet issz tehettem volna!
A kobra csalódottan sóhajtott és elnyúlt a földön.
- Vigyázzz! - kiáltott ekkor váratlanul a kobra felesége, aki a tojásain
összetekeredve a közelben feküdt.
A kobrának azonban már nem maradt ideje a menekülésre.
Egyiptom szent madara, az Ibisz, hosszú koplalás után végre jóllakott.