Bajzafi Ferenc
A TIZENEGYES SZOBA
A hirtelen támadt záport nem lehetett esőnek nevezni. Mintha minden egyes
cseppjét láthatatlan, gigantikus kéz verte volna a földhöz. A levegőt
izgatottá korbácsolta az égből alázúduló vízözön.
Az ólomszürke mennybolt homályában dörögve szülték egymást az ég
villámai, ázott kutyaként kushadtak a házak a járda túloldalán, homályossá
szorította őket nedves markával a természet s mintha kacsintott volna:
"Félsz, ember?"
A levágódó cseppek öklömnyi buborékokat vertek az aszfaltot mosó
patakokba. Szétpattanva, újjászületve kápráztatták a szemet, mintha vízzé
vált volna és örvénylene a föld.
Richard résnyire tekerte az autó ablakát és az esőmosta üveg fölött
farkasszemet nézett a szálloda portájával. A zápor zebrafüggönyén sercegve
küszködtek át a dacos neonbetűk. "Hotel". Bárcsak kiszállhatna már!
Csöppnyi óceánok súrolták a kocsi oldalát, megnyúlva siklottak le a
lakkon, útjukat széttördelték az újabb cseppek.
Richard várt, begubózott a kényszerű magányba és az özönvíz száraz kis
szigetén maga mellé húzta két bőröndjét. Felnyitotta az egyiket,
cigarettapapírt választott, a púderdobozból füvet szórt bele és megnyalta a
papír szélét. Aztán kattant a bőrönd fedele, villant a láng. Richard
nyújtózkodott, a jótékony füst megnyugtatta zsigereit és eszébe jutott Mary
és a kicsi Tom. Mit keres ő itt?
Agyába tompán, sejtelmesen jutott el a gondolat miközben az autóba zárt
levegőt titkok és sohasem tapasztalt érzések sejtése szántotta át.
Jó a fű. Máskor is használ, megnyugtat, most az volna a dolga hogy
feledtesse Maryt és a kis Tomot de nem megy. Átkozott fű!
Elnyomta a csutkát s mintha gombot nyomott volna le az eső elállt.
Rekeszizma összerándult de száján nem látszott nevetés. A fű hatása kószált
ereiben de Richard összeszedte magát és csak annyi telt tőle: "hmm".
A záporáztatta flaszterre koppantotta bőröndjeit és meggondolatlanul
becsapta a kocsi ajtaját. Mintha agyának rejtett nyílása csapódott volna.
Összerándult és beballagott a szálloda ajtaján. Egyik csomagját jócskán
beleverte egy játékautomata oldalába (úristen, hogy lehet ez ilyen rossz
helyen!). Szétpillantott a szokványosab berendezett hallon: üvegasztalok,
süppedő fotelek, reklámok. Szőnyeg nincs.
Egy tányérsapkás figura vonszolta oda magát, nyúlt volna a bőröndökért
aztán mégsem tette.
- Kellemes napot, uram - és mentegetőzve hozzátette: - Esik.
- Esett - jegyezte meg Richard. Nekitámaszkodott a pultnak. Esztergált,
barna. Nyers. Mint minden odakint, állapította meg Richard. Rávert a
csengőre.
Egy kopott öltözékű keverék bukkant elő hirtelen mintha valaki kilökte
volna az oldalajtón.
- Nincs szobánk, uram - tömte koszos öklét ásító szájába. - Hacsak nem ön
Mr. Broderick. Várja fent a felesége. Hehe.
Richard félbódultan nézte a fagolyón lógó kulcsokat, esküdni mert volna
hogy már alszik is.
- Nem vagyok Broderick. Nyolcszáz mérföldet hajtottam és szoba kell.
A keverék vihogott és suttogóra fogta a hangját.
- Mondja, a magáé mekkora? Felajánlanám a saját szobámat ha...
Richard a derékszíjához nyúlt. A keverék szeme kimeredt mintha hat helyre
nézne egyszerre. Richard kivette és a pultra helyezte a hatlövetűt.
- Ekkora. Szoba kell és kaja.
A keverék óvatosan csöngetett és az ósdi falépcsőn lekopogott a fiatal
boy.
- Már beálltam a kocsijával. - Ráhunyorított a pult mögött tétovázó
keverékre. - Öné a 11-es ugye?
A keverék suta mozdulatot tett s mintha zsinóron húzták volna a kezét,
nyúlt a 11-es kulcs felé. A kulcs nem volt a helyén.
- A zárban hagytam - közölte a fiú. - Jöjjön uram!
Átvészelték a rozoga lépcsőket s máris egy barna, piszkos ajtó előtt
álltak. Rajta réztáblán a 11-es. Szűk, rozzant folyosó volt, átlengte a
konyhaszag, a pálmák vízért kornyadoztak, a tapéta mintha önkezével
kapaszkodott volna a falhoz. A boy megnyomta a csengőt.
- A kulcs? - eszmélt fel döbbenten Richard.
- Belül - szólt nyugodtan a boy.
A fiúnak magas, csapott homloka volt és tömpe orra, a szája olyan száj
amilyet még Richard sohasem látott. Hatalmas, széles száj volt kifordult
ajakkal, erre mondják, ha nem volna füle, körbeszaladna a fején. És a
természetellenesen sápadt arcon ez a száj szinte külön életet élt és rosszra
készült.
Richard arra gondolt hogy Tom is milyen sápadt volt az utóbbi időben de
nyílt az ajtó.
Egy ősz boszorka kukkantott ki a résen és a boy felvette Richard
csomagjait.
- Na, nem! - rémült meg Richard.
- Na, igen - dünnyögött a fiú és a vénséghez fordult. - Ugye megbocsát?
Az úr a 12- esben lakna. Meglep hogy itt találjuk.
- Hát akkor menjen oda! Mi közöm hozzá! - hadonászott az öreg hölgy,
Richard érezte a márkás whisky illatát.
- De ez a 12-es, asszonyom.
Az öregasszony rápillantott az ajtószámra és egy pillanatra
megzavarodott.
- Igen... a fenébe. Úgy látszik... - Egy perc alatt megjelent egy fehér
bőrönddel, a kézitáskából kikandikált az üveg kupakja. - Valóban - motyogta
zavartan és lepakolt a szomszéd ajtó elé.
A boy belépett Richard két bőröndjével, hagyta hogy Richard csukja be az
ajtót. Az ajtón világosan ott állt: 11-es. a szomszédból óriási perpatvar
hallatszott.
A szélesszájú eltette az ötven centet és kisurrant. Richard úgy érezte
hogy testének része az ágy, úgy hevert rá mintha elvesztett tagját nyerte
volna vissza váratlanul. De nem volt mellette Mary. Mary elment és elvitte
Tomot is.
Richard elaludt. Álmában esett az eső, parányi óceánok csattantak a
földre és kerengtek a buborékok mintha örvénylene a föld. Az égből jött
vízözönben ott állt a kis Tom, fülig ért a szája, kifordultak az ajkai, ha
nem volna füle...
- A vacsora, uram. - Richard felriadt. A tálca fölött ott vibrált az a
sápadt arc, a hatalmas száj mintha elnyelni készült volna a tálcát
mindenestől.
- Köszönöm de talán előbb... - jutott eszébe a fű.
- Sodortam egyet - mondta a boy. - A púderesdobozban volt. - És
átnyújtotta a füvet. Már égett. A szélesszájú az ágy mellett állt, a tálca a
kezében, Richard mélyet szippantott amikor kopogtak.
- Ne engedje be! - ijedt meg Richard és az ősz boszorkányra gondolt.
Minden eshetőségre készen keze ügyébe helyezte a nehéz tálcát. A boy
kisurrant. A nyíló ajtóban halk motyogás hallatszott aztán a szoba ajtajában
megjelent a kis Tom.
Richard elnyomta a szivarcsutkát, keze remegett, a fejét hatalmas erő
szorította mintha össze akarta volna roppantani egy vad, gigantikus száj.
A fiú közel jött, az ágy szélére kuporodott, koszosak voltak a körmei,
mint rendesen.
- Apa - mondta, mint mindig. - Azt szeretném mondani... - Pillantása a
hatlövetűre esett, huncutul, játékosan billentett kicsi ujjával. - Nincs
benne! - Selypített.
Richardnak a torkát szorongatta már a szörnyű száj.
- Micsoda?
- Hát golyó!
Richard gyomrában összerándult valami, kezét a hasára nyomta hogy szűnjön
benne a sziklányi nyomorúság. Nézte a fiát.
- Azt szeretném mondani... - kezdte újra a fiú.
- Mondd! - nyögött Richard.