Ambrus Attila József
A SZÁMÍTÓGÉP IS EMBER...
Sötét volt... hosszú néma csend... Érezte, hogy viszik valahová...
félt... nagyon félt... már régóta nem érzett ilyet. Érezte, hogy lassan
megáll az autó... Még mindig nem látott semmit... Félt... kemény kezek
megragadták... kíméletlenül kirángatták a sötétből... a csend őrjítővé
vált... mozdulni sem tudott... Aztán atyáskodó kezek végigtapogatták... majd
nyugalom áradt végig rajta... Érezte, hogy ereje nőttön nő, már nem volt
olyan sötét, mint azelőtt. Aztán hirtelen homályos foltokat látott... majd
egészen kitisztult a tudata. Óriási zaj és nyüzsgés vette körül...
Mikor már egészen magához tért, akkor körülnézett. Egy nagy teremben
volt, sok idegen társaságában. Kicsit megrémült, mert néhányan annyira
gyorsan futkostak körülötte, hogy attól tartott, még kibillentik
egyensúlyából. Aztán meglátta ismerősét, aki közvetlenül szemben ült vele...
- Na, picinyem, akkor lássuk a medvét! - szólalt meg az ismerős hang - és
ő már nagyon nyugodtnak érezte magát.
Csiklandós érzete támadt, majd úgy érezte, hogy azonnal énekelnie kell.
Nem uralkodott tovább magán, rákezdett kedvenc nótájára. Először halkan,
aztán egyre hangosabban, nem szégyellte magát. Észrevette, hogy egyre több
idegen húzódik közelébe, árgus szemekkel figyelve őt és dallamait.
Pár perc elteltével aztán elhallgatott, erre érdeklődő közönsége lassan-
lassan elbotorkált előle. Nem várt tapsot produkciójáért, de azért jól esett
volna neki. Nagyot sóhajtott, aztán kíváncsian a szomszéd asztal felé
pillantott. Valami iszonyatos zene-bona hangjai döngölték érzékszerveit...
Kissé ideges lett tőle... de nem tudott semmit csinálni... igazán nem is
érdekelte a dolog. Kedves ismerősét kereste a tömegben.
Barátja pár lépéssel arrébb, három-négy idegennel hevesen gesztikulálva
próbált a zajos perpatvarban hangot érteni.
Úgy látta, róla beszélnek, s ez büszkeséggel töltötte el. Tudta, érezte,
hogy ilyen az igaz barátság. Büszke volt magára és barátjára, látta hogy
mások milyen fancsali képpel bámulnak rá, miközben elhaladnak mellette.
Próbált úgy tenni, mintha nem érdekelné. Néhányan még meg is tapogatták. Ez
kissé idegesítette, de már ismerte ezt a korosztályt, tudta hogy az ilyen
korú fiúk ebben élik ki magukat.
Mivel barátja nem tudott elszakadni alkalmi ismerőseitől, ez kissé
bántotta, de nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget, hiszen
szerencsére ez csak ritkán fordult elő. Mivel kicsit már unatkozott, ezért
kezdetben azzal múlatta az időt, hogy a nagy üvegtáblán kifelé bámult, ez
azonban nem volt valami jó időtöltés, ezért ezt hamar megunta. Jobban
érdekelte, hogy a szomszédai miért üvöltöznek annyira valakivel, azonban
hiába nyujtózkodott, semmit sem látott, csak nagy robajokat hallott és
kisérteties zenét, néha valaki felüvöltött:
- A fenébe... nem igaz, hogy nem tudom megcsinálni... az a rohadt rejtett
ajtó...
Jókat kuncogott magában... "Minek keresi valaki a rejtett ajtókat, amikor
van az épületnek igazi bejárata is?" - gondolta magában... aztán hirtelen
égő fájdalmat érzett... "Úristen" - üvöltötte magába fojtva és próbált
uralkodni magán... érezte, hogy testén végigfolyik a tűz. Ordítani szeretett
volna, de nem tudott, mert hirtelen minden elsötétült előtte.
* * *
Mikor végre magához tért, már nem érzett fájdalmat. Mikor kitiszult
előtte minden, akkor barátja izzadt homlokát pillantotta meg, az nagyon
feldúlt állapotban törölgette őt, s közben hangosan ordított valakivel:
- Öcsém, normális vagy te... menj a francba az üdítőddel együtt, te
barom... meg ne lássalak itt, mert agyonváglak!
A háttérben néhányan hangosan helyeseltek, mások meg kárörvendve
kuncogtak. Ő nagyot sóhajtott, még mindig remegett az ijedtségtől, de
nyugtatóan hatott rá barátja gondoskodása.
- Jól van picikém, ugye nagyon megijedtél, ne félj nem hagylak itt
mégegyszer ilyen hosszú időre.
Ez a néhány szó olyan jól esett neki, olyan büszke volt magára és
barátjára, azonban már nagyon fáradtnak érezte magát szeretett volna kicsit
pihenni...
Érezte a simogató kezeket, csendesen átadta magát a kényelemnek, örült,
hogy szeretik, aztán hirtelen fojtogató érzése támadt... a simogató kezek
túl tapintatlanná váltak, tolakodóvá, aztán hirtelen rádöbbent, hogy egy
idegen kéz fogdossa. Érzett már hasonlót, de ezek a tapogató kezek túl
nyirkosak voltak, ezek félelemmel töltötték el, ezek nem a "csodálat" kezei
voltak. Borzalmasan zavarta a tolakodó ember zilált, felajzott lélegzése.
Érezte a támadó izgatott testének büdös izzadtságcseppjeit. Tudta, hogy a
háta mögött ólálkodik az, aki ilyen aljas módon taperolja őt, egyre gyorsuló
ütemben.
Mielőtt még "felsikolthatott" volna, hirtelen egy denevérembert látott
meg. Úgy meghökkent, hogy szinte észre sem vette, hogy már nem hallja a
nehéz alkoholszagú lélegzést a háta mögül. "Megfutamodott a támadó?" -
kérdezte magától - aztán eszébe jutott, hogy denevéremberek csak a mesében
vannak. Hirtelen összezavarodott. "Biztosan csak játszanak" - gondolta
miközben meglátta hogy Hófehérkét üldözi egy vámpír-ruhás fiú.
Pár óra múlva már nem csodálkozott semmin, túl fáradt volt, már nem volt
kedve nézelődni sem. Csak pihent és pihent. Közben hallotta, amint az
emeleti teremből egy erős hang ismételgeti:
- A 64k-s intró 3. versenyszáma következik.
Aztán elaludt.
* * *
Nem tudta, hogy meddig szunyókált, azonban mikor feleszmélt, sokan
pakolásztak körülötte. Barátja kacsintott felé, majd megszólalt:
- Na picinyem, most már húzunk hazafelé.
Nagyot sóhajtott, aztán megadóan várta, hogy minden elsötétüljön
körülötte.
Sötét volt... hosszú néma csend... Érezte, hogy viszik valahová... nem
félt... Tudta, hogy hazamennek. Érezte a hűsítő reggeli légáramlatot. Még
hallotta barátja hangját, aki búcsúzkodott a haverjaitól:
- Szevasztok srácok, találkozunk jövőre... ugyanitt...
Hallotta a kocsiajtó csapódását. Amint elindult az autó érezte, hogy egy
kis kemény papír egy biztostűvel átszúrva lassan lecsúszik mellette a
szatyor aljába. Mivel mozdulni sem bírt, hiába próbálta elolvasni a papíron
lévő feliratot. Egy zökkenőnél azonban sikerült.
"AntIQ Party" olvasta össze lassan a betűket. Nem értette, de hogy ne
unatkozzon magában dúdolni kezdett:
- AntIQ Party tra-la-la, AntIQ Parti Tra-la-la...
Boldog volt. Jól érezte magát hátul az autó csomagtartójában...