Dr. Rózsa György
(probib@vax.mtak.hu)
MTA Könyvtár "Pro Bibliotheca..." Alapítvány
(http://www.oszk.hu/kiadvany/iras/11rgy.html)
Írás tegnap és holnap, I. évf. 1. sz., (1997. augusztus)
GUTENBERG NEM VONUL NYUGDÍJBA
- A kulturális örökség és a digitalizált kultúra kapcsolatáról - [1]
Közleményemben a digitális kultúrával, mint történeti és társadalmi
jelenséggel foglalkozom a kulturális örökséggel összefüggésben, és
szerepével a modernizációban. Talán érdemes e kapcsolat néhány összefüggését
elemezni, mivel ez bizonyos mértékben előrevetíti a tudományos információ,
ideértve természetesen a könyvtárak jövőbeni fejlesztési perspektíváját.
Mindenek előtt egy megjegyzés arról a sajátosságról, ami a magyar
fejlődésre jellemző. Ez a területileg és népességében, de kultúrájában nem
kis ország kiváltképp az utóbbi két évszázadban történelmi-hatalmi okokból,
hol erre, hol arra vetette külföldre a tekintetét. De volt a
tekintetvetésnek irodalmi vetülete is. A nagy francia forradalomtól
elragadtatott magyar költő, Batsányi János híres sorait ma is idézik:
"vigyázó szemetek Párizsra vessétek". Azonban a nem költői ösztönzésekre
következett Bécs, Berlin majd Moszkva, amelyekre a tekintetek irányultak. Ha
a történelemmel szabad egy kicsit tréfálkozni azt mondhatnám, hogy a sok
ide-oda tekintéstől akár bandzsává válhatott volna az ország. Kulturálisan a
legtöbbet a költő párizsi ajánlata jelentette. A 19. századi
felvilágosodásban keletkeztek köztudottan a legjelentősebb nemzeti
kulturális teljesítmények és intézmények. Olyanok, mint a magyar
nyelvújítás, a Nemzeti Múzeum és Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia és
Könyvtára, a Nemzeti Színház és mások. Jó lenne most már egyoldalúan semerre
sem fordítani tekintetünket külföldre. Talán az Európai Unióra volna még
leginkább célszerű (mert az nem egyetlen ország), de ezt is illúziók nélkül.
Egy következő ugyancsak történeti, művelődéstörténeti megjegyzésem akár
Rabbi Akiba szavaira utalna, aki szerint "nincsen új a nap alatt".
Természetesen a digitalizálás egy teljesen új távlatokat nyitó
csúcstechnológia kifejezése. Ennek egyik legfőbb vívmánya - ha nem a legfőbb
- a virtuális könyvtár, azaz a világ könyvtárainak, az emberiség
ismereteinek összessége. E század fordulóján azonban a Mundaneum formájában
már jelentkezett a világ-ismerettár gondolata Belgiumban Paul Otlet és la
Fontaine szocialista szenátor kezdeményezéseként. Ez az addigi
legjelentősebb program a világ ismerettárára, mintegy 15 millió
katalóguscédulát eredményezett számos országból a 20-as évekig bibliográfia
formájában. E történeti előzménye a virtuális könyvtárnak azonban megfelelő
kommunikációs technológia hiányában nem tehette hozzáférhetővé ezt az óriási
bibliográfiai ismeretanyagot. A Mundaneum nem profit-orientált, utópista
vállalkozás volt, művelődéstörténeti relikviaként ugyan ma is létezik, de
hatékonyság szempontjából nem válhatott az INTERNET világkommunikációs
előzményévé. A világkönyvtár gondolati csírában azonban megvolt.
Magyar, de egyben digitális kulturális vonatkozású információ a Nemzeti
Kulturális Alap akciója. Az NKA egyik legfőbb pályázati alapú finanszírozója
a kulturális tevékenységeknek. A művelődési miniszter határozata folytán egy
ad hoc jellegű "digitális kultúra fejlesztési" kuratórium jött létre.
Hipotézisként elfogadható, mit is értsünk digitális kultúrán. Legalább két
dolgot. Egyfelől, a meglévő legértékesebb írásos anyagok digitális
rögzítését és közreadását, vagyis konzerválását és széleskörű
hozzáférhetőségét kódexeknek, inkunábulomoknak, jelentős nyomtatványoknak,
tehát mindenekelőtt értékmegőrző funkciót lát el. Ezzel összefüggésben
utalok az UNESCO Világemlékezet programjára. Másfelől, a szellemi
kreativitás új megjelenési lehetőségeinek, formáinak kialakulását segíti
elő, kulturális innovációs funkciót lát el. E két kulturális alapfunkció
kiegészítője, szerves része a digitalizálás tudományos-műszaki és üzleti
lényegének. Ez utóbbiak miatt jött létre!
Ami a kultúra tartalmát illeti: az az egyén és a társadalom, a nemzetek
életének meghatározó dimenziója. Egyben azt is jelenti, hogy a gazdasági
növekedés egyik legfőbb - ha nem a legfőbb - eszköze. A kultúrába mindenek
előtt az oktatás, a tudomány, a művészetek tartoznak, de ugyancsak e
kategóriába a hagyományok, a magatartásformák, családi és szexuális
szokások, ízlések, étkezési szórakozási és higiénés beidegződések, a
tolerancia, nemzeti közösségi és egyéni rituálék valamint modellek. Mindezek
együttese nyújtja azt amit kultúrának nevezünk és ami a maga összetett
voltában döntően meghatározza a munkához való viszonyt is a profit és a
gazdasági kényszer mellett. Ebből következik a kultúra közgazdasági tényező
jellege is. E megközelítésben a kultúra valóban az ember legösszetettebb és
legmagasabb rendű megnyilvánulása. Nem részleteiben, hanem egészét tekintve.
Mindebben közvetítőként közvetlenül, vagy áttételesen közreműködik az
ismeretterjesztés, a médiumok, az elektronikus eszközök és kitüntetetten a
művelődési intézményrendszer, múzeumok, könyvtárak, színházak, zenetermek.
Külön elemzést igényel, hogy a gyakorlatban milyen szerepe van a kultúrának
a fejlődő országokban. A beruházásoknál például a néprajzi, a pszichológiai,
a vallástörténeti előzetes vizsgálatok rendkívüli módon befolyásolják a
helyi munkaerő toborzását és teljesítményét. A legfejlettebb technika és
gazdasági elemzés sem pótolhatják e vizsgálódásokat.
Az előzőekben kifejtettek kapcsolják össze a kulturális örökséget a
modernizációval. A gazdaságtörténet több példát is nyújt arra vonatkozóan,
hogy a tőkeáramlás és a beruházások színvonala nem egyenlő a
modernizációval. A bármi áron történő modernizációs törekvések akár jobb-,
akár baloldali diktatúrák által is képesek a gazdasági elmaradottság
csökkentésére. Ennek ára azonban rendkívüli emberi áldozatokkal jár, nyugati
és keleti példák tetszés szerint választhatók (tömeges munkanélküliség, a
bűnözés növekedése, az életszínvonal csökkenése, a szociális bizonytalanság
és hasonló társadalmi negatívumok).
E jelenségek strukturális válságokkal járnak együtt. Ilyesmik időről-
időre technikai korszakváltások nyomán keletkeznek. Ekkor a gazdaság egy
összekapcsolódó találmányi lánc útján új technikai alapokra kerül. A korábbi
technikai rendszert egy új váltja fel és ez nagyjából kiforgatja a
tengelyéből a korábbi technikán alapult gazdaságot, következésképp a
társadalmat. A 20. század második felében e váltás az elektronizációs
forradalom és a hozzákapcsolódó kommunikációs technológia. Alapvetően új
technikán alapuló korszak alakul ki a legfejlettebb országokban, ami egyben
a termelékenység olyan növekedését eredményezi, hogy a termelésben
foglalkoztatottak aránya radikálisan lecsökken, akár 50 százalék alá kerül.
Növekszik viszont a szolgáltatásokban résztvevők száma és leegyszerűsítve:
ezt a jelenséget jelölik információs társadalomnak. Az információs
társadalom részben létrehozója, részben terméke az információs
autósztrádának és ebbe a keretbe helyezhető el a digitális kultúra is, mint
a kultúrált modernizáció egyik lehetősége. Az új technikára, adott esetben
az informatikára és az ehhez kapcsolódó kommunikációs technológiára való
áttérés humanizált formája kívánatos (de lehetséges-e?). Ezért az áttérési
folyamat nem tartozhat csak a nagy multinacionális cégek profit-orientált
tartományába. A közhatalomnak, kormánynak is szerepet kell vállalnia ebben.
Enélkül az elektronizációs forradalommal és a hozzá kapcsolódó előbb
említett negatívumok miatt a társadalmi béke veszélybe kerülhet. Sem nyelvi,
sem korlátok nélküli elektronikus eszköz-monopólium ne alakulhasson ki.
Társadalmilag és kulturálisan döntő jelentőségű annak felismerése és
elfogadása, hogy a kulturális örökség és a digitalizálás nem riválisok,
tehát nem a vagy-vagy hanem az is-is, az együttélést jelentik. Az egyensúly
tudományos, kulturális, gazdasági tevékenységi ágazatonként változik, de
uniformizálódás és monopolhelyzet nélkül történjék. Végül a kulturális
örökség három elemét emelem ki a digitalizálással összefüggésben. A kultúra
digitalizálásnak akkor van történetileg morális és lélektani létjogosultsága
az üzleti, a tudományos-műszaki motivációk mellett, ha e három elemet
kedvezően befolyásolja:
a.) a nemzeti nyelv,
b.) a közvetlen emberi kommunikáció (ide értve a barátság, a szeretet és a
szerelem hármasát),
c.) a munka kultúrája.
Közleményemet egy Pasteurről szóló anekdotával fejezem be. Az idős tudós
munkatársai felfigyeltek arra a szokására, hogy ebéd után meghatározott
helyen jó nagyokat sétálva valamit mormol. Annyira tisztelték azonban, hogy
nem kérdezték meg tőle, mit mormol szüntelenül járkálás közben. A rejtély
akkor derült ki, amikor egy kistermetű új munkatárs került az intézetbe,
akit a függöny mögött elbújtattak, hogy ugyan lesse már ki, mit ismételget
szüntelenül Pasteur. A megfejtés rövid volt: "il faut travailler", vagyis az
embernek dolgoznia kell. Változatlanul ez lehet mindnyájunk számára a jövő
és belépési jelszó a 21. századba.
JEGYZET
[1] A közlemény alapjául a szerzőnek 1996 decemberében megjelent kötete
szolgált "Kulturális örökség és információs társadalom", amihez Fejtő
Ferenc (Párizs) írt előszót. (Budapest, 1995, Argumentum, 82 old.)
A kötet természetesen utal az átvett és idézett gondolatokra,
forrásokra, mint Berend T. Iván (Los Angeles), Klein György (Stockholm)
és másokra. A közlemény variánsa, átdolgozása egy 1996 szeptemberében
megrendezett francia-magyar kollokviumon (PATE-INRA "IST" Colloque)
tartott előadásnak.