Gerlóczy Ferenc
VIRTUÁLIS UTÓPIA
(Elektronikus könyvtárak)
(In: HVG, 1996. 06. 29., 26. szám, 65-66. o.)
Legyen az egész magyar és világirodalom mindenki számára egységesen
hozzáférhető az interneten. Meg kell teremteni egy olyan globális
elektronikus könyvtári rendszert, amelynek segítségével - legalábbis
számítógépe képernyőjén - bárki bárhol bármikor bármely művet elolvashat. A
korántsem utópisztikus ötletet egy magyar író újdonságként vetette fel
nemrég a sajtóban, miközben világszerte - sőt Magyarországon is - már
léteznek ilyen, a vágyott állapotra legalábbis törekvő, úgynevezett
virtuális könyvtárak.
"Kitaláltam - írta a könyvhét alkalmából a magyar könyvszakma
nyomorúságos helyzetét ecsetelő cikkében Spiró György író -: az egész magyar
irodalmat sürgősen fel kellene lőni az internetre, Anonymusnál kezdve és a
mai húszévesek zsengéivel végezve. Lehet, hogy ez több százezer, netalán
egy-két millió oldal, de mi az egy közepes szervernek manapság. Aztán töltse
le magának ebből akárki azt, amire éppen szüksége vagy kedve van. Kezdtem is
tájékozódni, vajon hogyan lehetne ezt megcsinálni. Hiszen nem nagy munka:
néhány amúgy is munka nélküli hivatásos gépíró pár hét alatt lemezre írhatja
a magyar irodalom legjavát, aztán azt átviszik egy szerverre, és azontúl
bárki bárhol a világon elérheti szinte ingyen, éljen bár Új-Zélandon vagy
Apajpusztán, ha van számítógépe, és be van kapcsolva a rendszerbe." A fenti
sorokat többen is zokon vették az írótól. No, nem a nyomtatott könyvek
kiadói, még csak nem is a számítógépes csatlakozásról ma még csupán álmodók,
hanem azok, akik már évek óta dolgoznak rajta, hogy a magyar irodalmat az
internetre "fellőjék". Panaszos leveleikben, melyeknek egy része az
iNTerneTTo elektronikus folyóiratban olvasható, egyértelműen cáfolják, hogy
e "fellövés" pár heti munka volna csak. A "Spiró-vitában" egyesek azt is az
író szemére vetik, hogy saját ötleteként adott elő valamit, ami Magyar
Elektronikus Könyvtár (MEK) néven már tavaly ősz óta létezik.
A kulturális szférát és a könyvtárakat ért megszorítások mellett örömmel
számolhatunk be egy olyan könyvtárról - fogalmazott a megalapításkor
Moldován István, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem könyvtárosa, a
MEK egyik életre keltője -, amelybe "nem kell beiratkoznunk, nem kell
olvasójegyet felmutatnunk a bejáratnál üldögélő nénikének, sőt, se a
nénikét, se a bejáratot nem találjuk benne". A hivatalosan tavaly
novemberben megnyílt bibliotéka egyelőre nem látszik veszélyeztetni a
Széchényi vezető helyét, idővel mégis a nemzeti könyvtár komoly riválisa
lehet. A két könyvtár feladata ugyanis hasonló: a magyar nyelvű, illetve
vonatkozású könyvek, folyóiratok, dokumentumok gyűjtése. Ám míg a Széchényi
Könyvtár többnyire papírra nyomtatott szövegeket gyűjt, s folyamatosan növi
ki raktárait, a MEK állománya alig foglal helyet - s azt sem az igazi, hanem
az úgynevezett kibertérben teszi.
"A világban számos projekt létezik, amely elektronikus szövegek gyűjtését
és terjesztését tűzte ki célul. Nem ismerek azonban olyan vállalkozást,
amely egy ilyet országos szinten valósított volna meg" - mondta a már
idézett Moldován István, aki szerint a megvalósuló elektronikus könyvtár
nemzeti jellege így kezdettől fogva biztosítva volna. Az elektronikus
állomány egyelőre önkéntes alapon gyűlik, egyrészt a nyomtatásban már
megjelent, majd újból számítógépre vitt anyagokból - amilyen a klasszikus
irodalmi művek jó része -, másrészt olyanokból, amelyek eleve fényszedéssel,
illetve számítógépes szövegszerkesztővel készültek. Az állomány gyarapítása
a jelenlegi felállásban áldozatkész "polcgazdák" feladata, akik egy-egy
kutatási területen belül meghatározott időre magukra vállalják az
anyaggyűjtést és a szervezést.
A MEK a szakemberek szerint különösen azért állhat nagy jövő előtt, mert
eleve átugrotta a könyvtárak amúgy is elkerülhetetlen - bár számos okból
csak vontatottan haladó - elektronizálásának egy hosszú fázisát. A világ
nagy könyvtárai - köztük az Egyesült Államok nemzeti könyvtára, a
feltehetően a világ legnagyobb gyűjteményével rendelkező washingtoni Library
of Congress - az internetet többnyire arra használják, hogy katalógusaikat a
hálózatra teszik, ahol azok éjjel-nappal böngészhetők, a világ bármely
pontjáról. Egy másik elterjedt gyakorlat éppen ellenkezőleg, arra ösztönöz,
hogy a könyvtár épületéből legyen böngészhető a világ. Ezt tette olvasóinak
lehetővé például a New York-i Public Library, amely néhány hónapja 300, az
internetre csatlakozó komputert állított központi olvasótermébe. A könyvtári
könyveket azonban mindkét esetben a könyvtárakban kell olvasni, esetleg
onnan kikölcsönözni, a technológia legfeljebb abban segít, hogy megmondja,
melyik könyvet melyik könyvtárban keressük. De vajon elérhetetlen utópia-e
egy olyan bibliotéka, amelynek az internetre "fellőtt" katalógusában egy-egy
tételre rákattintva máris magát a kívánt művet hívhatjuk le a
számítógépünkre?
Az utóbbi egy-másfél évben világszerte egyre-másra alakulnak - illetve a
korábbi tempónál lényegesen gyorsabb ütemű fejlesztésre kapcsoltak - az
ilyen on-line, vagyis a hálózaton élőben olvasható anyagú virtuális
könyvtárak. Az egyik legnagyobb, az elektronikus könyvészet Illinois
állambeli professzora, Michael Hart által alapított Project Gutenberg
eredeti célja az, hogy 2001 végére egy tízezer kötetes alapkönyvtár álljon
az emberiség rendelkezésére a legkeresettebb, közkinccsé lett művekből. A
Gutenberg-terv mintegy 500 embert foglalkoztat, akik begépelnek vagy
szkennerrel bevisznek szövegeket, hibákat javítanak, utánajárnak a szerzői
jogi ügyeknek, és segítenek további önkénteseket találni - vagyis ugyanazt
csinálják, mint a MEK szervezői. A feldolgozás azonban olyan gyorsan halad,
hogy a kérdéses időpontra a vártnál valószínűleg lényegesen nagyobb
virtuális közkönyvtárban böngészhetnek majd a földlakók.
Bár a Project Gutenberg mellett több más kezdeményezés is létezik, mégis
célszerűbbnek látszik egyes számot használni, hiszen az elektronikus
világkönyvtár egyes részei egymással is bármikor összekapcsolódhatnak. Saját
gyűjteményén túl a MEK is kínál kapcsolódást a nagyobb bel- és külföldi
szövegarchívumokhoz, internetes keresőrendszerekhez. Ami egyszer
elektronikusan tárolva van, az elvben bárki számára bárhol és bármikor
elérhető. A kérdés csupán az, hogyan.
A korlátlan elérhetőséget a gyakorlatban két fő akadály hátráltatja. Az
egyik: nem elég, hogy a művek "rajta vannak az interneten", meg is kell
találni őket. Éppen a megtalálás elősegítése, katalógusrendszerek
kidolgozása az elektronikus könyvtárak feladata. A másik akadály szerzői
jogi természetű. Az amerikai precedensjog értelmében a hálózaton olvasható
könyvek copyrightjával kapcsolatban egy 1991-es amerikai perben elhangzott
bírói állásfoglalás számít irányadónak. Eszerint "a copyright elsődleges
célja nem az, hogy jutalmazza a szerző munkáját, hanem hogy elősegítse a
tudomány és a hasznos művészetek fejlődését. Ezért a copyright biztosítja az
alkotónak a jogot az eredeti művében kifejezett gondolataihoz, de ugyanakkor
arra bátorít másokat, hogy szabadon építkezzenek a műben található ötletekre
és információkra. Ez a következmény sem nem tisztességtelen, sem nem
szerencsétlen. Pontosan ez az az oldala a copyrightnak, amivel segíti a
tudomány és a művészetek fejlődését."
Hiába terjed azonban ez az új szemlélet, némi utánajárással bizonyítható,
hogy mind a világ nagy elektronikus archívumaiban, mind a Magyar
Elektronikus Könyvtárban főleg kétfajta műtípust gyűjtenek korlátlanul. Az
egyik csoportban a klasszikusok találhatók - Konfuciustól Shakespeare-ig,
Arisztotelésztől Petőfiig. Ők ugyanis nem kérnek jogdíjat. A másik csoportba
azok a művek tartoznak, amelyeket eleve azzal a szándékkal hoztak létre,
hogy elektronikusan (is) megmaradjanak: ide tartozik minden CD-romon, floppy
disken, illetve a hálózaton elektronikusan közzétett anyag, a 2000, a
Jelenkor és más irodalmi folyóiratok elektronikus változatától a
legkülönfélébb számítástechnikai és hálózati tárgyú írásokig.
Szerzői jog - a közhiedelemmel ellentétben - a kibertérben éppúgy
létezik, mint a Gutenberg-galaxisban. Ha nem így lenne, akkor a virtuális
könyvtárak állományában a jelenleginél lényegesen nagyobb súllyal
szerepelnének azok a mai szerzők, akik továbbra is műveik jogdíjaiból
szeretnének megélni. Ám az is kétségtelen: a szerzői jog érvényesülését az
interneten még annál is nehezebb garantálni, mint megakadályozni a floppy
diskek, hanglemezek, kazetták, videoszalagok illetéktelen másolását. A mai
szerzők lassan, de határozottan növekvő hányada ezért - saját jól felfogott
érdekében - akkor is törekszik a hálózaton való megjelenésre, ha azért a
gyakorlatban külön juttatást nem kap. Persze megteheti azt is, hogy másképp
rendelkezik, s nem engedélyezi művei elektronikus tárolását, illetve
terjesztését - ám ha így tesz, mindenképpen szembekerül a korszellemmel, és
elveszít sok millió potenciális olvasót.