Zimányi Magdolna
(mzimanyi@sunserv.kfki.hu)
INTERNET A MAGYAR SAJTÓ TÜKRÉBEN
http://www.atomki.hu/debrecen/debszem
(In: Debreceni Szemle IV. évf. 2. szám (Új folyam) 1996. június)
Az Internet 1991-ben a sajtó által szinte észre sem véve jelent meg
Magyarországon. Ezen önmagában nem lehet csodálkozni, hiszen akkor, és még
jó ideig az Internet csak néhány akadémiai kutatóintézet, és egyetem
szívügye, szenvedélye volt. Építése, előbbre vitele, tartalommal való
megtöltése néhányszáz embert foglalkoztatott csupán. Itthon és az országon
kívül a kutatók, oktatók, könyvtárosok között viszonylag hamar létrejött az
a lelkes, kezdeményező gárda, amely korán felismerte az Internet
jelentőségét, ráérzett arra, hogy mit jelent az Internet munkájuk
könnyítésében, a nemzetközi kapcsolatok építésében, a kutatások nemzetközi
áramában való részvételben. Sokukat az is segítette a felismerésben, hogy
külföldi útjaikon, tanulmányaik során, nemzetközi együttműködésekben
közvetlenül is megtapasztalhatták, hogy ma konferenciát szervezni,
természettudományi területen publikálni, nemzetközi együttműködésben részt
venni, a legfrissebb szakmai információkhoz hozzájutni, kapcsolatokat
tartani, könyvtárat építeni csak úgy lehetséges, ha az ember rajta van a
hálózaton.
Mindez azonban többé-kevésbé ennek a - eleinte néhány száz, hamarosan
néhány ezer - kutatónak, egyetemi, főiskolai oktatónak, diáknak,
könyvtárosnak az ügye maradt. Az elmúlt néhány évben végbement lendületes
fejlődés időszakában a költségvetés is jelentős összegekkel támogatta ezt a
fejlődést: a Magyar Tudományos Akadémia, a Művelődésügyi Minisztérium, az
Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, és az Országos Tudományos Kutatási
Alap által biztosított keretekből működő Információs Infrastruktúra
Fejlesztési Program, a Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap, valamint
az OTKA és OMFB külön pályázati támogatásaival rövid néhány év alatt
kiépülhetett az országos Internet gerinchálózat, a HBONE, amely ma már a
budapesti és vidéki egyetemek, főiskolák, kutatóintézetek nagy részét
összeköti, kormányzati, államigazgatási intézmények, nagyobb és kisebb
könyvtárak kapcsolódnak hozzá.
Az elmúlt egy-másfél esztendő számottevő változást hozott a magyar
Internet hálózatban és a magyar sajtóban is. Nagyobb számban megjelentek,
piacra léptek a magyarországi Internet szolgáltatók. Ezek és az általuk
működtetett információforrások egyre erőteljesebben hívják fel magukra a
figyelmet. Vásárokon, kiállításokon, hirdetéseikkel jelen vannak, így nem
meglepő. hogy a magyar sajtóban is szaporodnak az Internetről szóló
híradások. Újságok is vannak már, amelyek impresszumukban E-mail címet is
feltüntetnek, újságok, rádió- és tévéállomások valamilyen módon
(elektronikus újság, levelezési lista, World Wide Web) hírt adnak magukról
az Interneten. Éppen ezen cikk írása közben vett nagy lendületet ez a
folyamat, a múlt héten hirdette meg World Wide Web szolgáltatását a Magyar
Rádió, valamint több napilap is.
Bár most már talán arra is megérett az idő, hogy valaki egy elemző
tanulmányban, vagy disszertációban dolgozza fel, milyen tükröt tartott és
tart a magyar sajtó az Internet elé, erre a részletes elemzésre nem
vállalkozhatom. Mindazon cikkek alapján azonban, amelyek kezembe kerültek -
némelyik úgy, hogy szakmabeli kollégák kritikusan, esetleg éppen kissé
háborogva felhívták rá a figyelmet - úgy gondolom, hogy megfogalmazhatok
bizonyos, gyakorinak mondható problémákat. Gondolataimat szeretném a sajtó
munkatársainak, valamint a magyarországi számítógéphálózat fejlesztésében,
építésében tevékenykedő kollégáknak is figyelmébe ajánlani.
Célom elsősorban nem az, hogy a sajtót hevesen megbíráljam, kipécézzem az
általam kifogásolt, helytelennek tartott cikkeket. Sokkal inkább az, hogy a
sajtó munkatársainak figyelmét felhívjam néhány olyan szempontra, amelyet
szem előtt tartva reálisabb képet festhetnek az Internetről. Jelenségeket,
megközelítési módokat szeretnék szemügyre venni, abban a reményben, hogy az
elmondottakat a sajtó munkatársai fel tudják használni. Talán a hálózati
szakma képviselői is elgondolkozhatnak azon: mit tehetnénk mi magunk azért,
hogy a sajtóban megjelenő kép reálisabb legyen, jobban tájékoztassa az
olvasóközönséget. Mivel célom nem egyes lapok, egyes újságírók
kipellengérezése, ezért nem adom meg az előforduló idézetek lelőhely
adatait. Ha azonban valaki felismeri a bírált cikket, netán a sajtóterméket
is, melyben az megjelent, az valószínűleg nem a véletlen műve...
Nem szeretném magamra haragítani a sajtó igen tisztelt munkatársait,
ezért előrebocsátom: a legnagyobb tisztelettel vagyok azok iránt az
újságírók iránt, akik gondos utánjárással szerzik be cikkeikhez az adatokat
és ahhoz is veszik a fáradságot, hogy a megírt cikket hozzáértő személlyel,
interjú esetén netán magával a nyilatkozóval ellenőriztessék. Nagy örömömre
szolgál az is, hogy egyes lapok szerkesztői gárdája, kiadója felismerte,
milyen nagy jelentősége van annak, ha a lap a papíron való kiadás mellett a
hálózaton is elérhetővé válik. Mert, szerencsére, ilyen újságírók, ilyen
lapok is vannak. Bocsáttassék meg nekem, ha a következőkben elsősorban nem
róluk szólok.
A következőképpen próbálom a kérdést megközelíteni: elképzelem, hogy egy
marslakó a Földre látogat, és mielőtt megmerítkezne a földi életben,
előtanulmányokat akar végezni. Ezért legelőször is beül egy könyvtárba, s
ott végigolvassa az elmúlt közel ötéves időszak magyar napi- és hetilapjait.
Kérdés, hogy vendégünknek ennek alapján vajon milyen képe is alakulna ki az
Internetről, annak magyarországi térhódításáról.
Először is: marslakónknak a cikkek nagy része alapján - tisztelet a kevés
számú kivételnek - elsősorban az a benyomása alakulhat ki, hogy az Internet
az valami olyasmi, ami külföldön, főképpen Amerikában és Németországban,
stb. található (leginkább ebben a két országban, legalábbis történni főleg
itt szoktak a dolgok). Érdekes módon a francia, angol, skandináv
Internetről, vagy éppen távolabbi országokban történő eseményekről jóval
kevesebb szó esik a magyar sajtóban. Arról pedig, hogy a velünk szomszédos
országokban is van-e Internet, és ha igen, hol és milyen, szinte sohasem
lehet olvasni. (Hirtelenjében csak egyetlen olyan, általam olvasott
összeállításra emlékszem vissza, amely egy napilapban összehasonlító
táblázattal érzékeltette az Internet elterjedését a különböző európai
országokban.) Ha nem hangoznék frivol módon, azt is mondhatnám, hogy az
újságokból nézve az Internet gyakran valamiféle úri huncutságnak látszik,
amellyel főként a nálunk gazdagabb és boldogabb országok foglalkoznak. Egy-
egy nyugati ország izgalmas Internet-eseményeiről szóló beszámoló a
legritkább esetben egészül ki egy-két olyan mondattal, amely az
elmondottakat valamiféleképen összehasonlítaná a hazai viszonyokkal,
valamilyen módon hazai perspektívába állítaná azokat. Amelyből például
kiderülne, hogy miközben az Egyesült Államok-beli, német stb. Internet-
felhasználókat, hatóságokat az ismertetett probléma foglalkoztatja, addig az
adott probléma
1. nálunk fel sem merül, mert mi még fejletlenebbek, vagy ellenkezőleg,
okosabbak, szerencsésebbek vagyunk, már tanultunk mások hibáiból (nem
kívánt törlendő);
2. nálunk is felmerül, de mi így és így kezeljük (ugyanúgy, mint az
amerikaiak, németek, avagy egészen másképen);
3. nálunk ez a probléma ma még nem merül fel, de várható, hogy fel fog
merülni, és valakinek - kormánynak, parlamentnek, egyetemeknek, a
Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Programnak, Internet
szolgáltatóknak, rendőrségnek, pénzügyminisztériumnak (nem kívánt
ismét törlendő) - előbb-utóbb foglalkoznia kell vele.
Így tehát marslakónk - és a magyar újságok nyájas olvasója - az
Internettel foglalkozó cikkek jó része alapján még abban sem lehet teljesen
bizonyos, hogy Magyarországon egyáltalán van-e Internet.
Nézzük ezután, hogy milyen képet kap a külhonban zajló eseményekről
marslakónk: melyek is az ott előforduló, a hálózat fejlesztőit,
felhasználóit foglalkoztató problémák? Itt többnyire az alábbi problémákkal
találkozunk:
1. a hálózatokba rossz szándékú emberek betörnek. Ha betörnek, elsősorban
bankokba, ahol pénzügyi tranzakciókat hajtanak végre, és megkárosítják
a bankot. Időnként - bár jóval ritkábban - arról is szó esik, hogy
valahová katonai célú információkért, ipari, tudományos kutatási
információkért törnek be. Még ritkábban kapunk hírt arról, hogy
esetleg software lopása céljából törnek be valahová;
2. a hálózatokon pornográf anyagokat terjesztenek: különösen veszélyes az
a pornográfia, melyhez gyermekek is hozzáférhetnek. Már megtörtént és
nagy port vert fel az első néhány, Interneten keresztül való
gyermekcsábítás, gyermekszöktetés. Házasságot törni is lehet az
Interneten, vagy legalábbis a házasságtörés fontosabb előkészületeit
megtenni: az éber férj azonban beleolvas felesége elektronikus
levelezésébe, és a dolog vége válóper lesz. Erről is beszámol a sajtó.
(Az már csak természetes, hogy csak egy feleség lehet olyan csacska,
hogy elektronikus leveleit a férje által is olvasható mágneslemezen
tárolja...) Ami a gyermekek veszélyeztetését illeti: ez ellen a
hatóságok megpróbálnak küzdeni rendeletekkel, tilalmakkal, az Internet
szolgáltatók felelősségre vonásával;
3. ha azonban a hatóságok beavatkoznak, akkor a hálózati
szólásszabadságért küzdők magasabb hatalmakhoz, bíróságokhoz,
képviselőkhöz, az Egyesült Államok elnökéhez, a nyilvánossághoz
fordulnak, tiltakoznak a hálózati cenzúra ellen, perelnek, aláírást
gyűjtenek a szólásszabadság védelmére;
4. kuriózumok az Interneten. Ide sorolnám például azt a cikket is,
amelyben az újságíró arról cikkezik, hogy mivel is foglalkoznak a "nők
az Interneten", és ebben kizárólag azt találja említésre méltónak,
hogy a nők a filodendron neveléséről leveleznek, gyermeknevelési
gondjaikat tárgyalják meg, és ételrecepteket csereberélnek a
hálózaton. Azt, hogy már nem a tizenkilencedik században élünk, és a
nők számára nem okvetlenül zárul le a világ a "Kinder, Küche, Kirche"
horizontjánál, az ismertetésben mindössze az jelzi, hogy az Interneten
megtárgyalt női problémák között a hasonneműek iránt érzett vonzalom
is szerepet kap...
A képzeletbeli marslakó az Internettel foglalkozó cikkek számottevő
részében szinte kizárólag a fenti problémakörökkel találkozik.
Ha pedig a marslakó leül a televízió elé, és megnéz egy Internettel
foglalkozó műsort, ez legtöbbször azt a benyomást erősítheti benne, hogy az
Internet valamilyen titokzatos, misztikus dolog. A képernyőn nem földi
lények, hanem titokzatos fények, egymásba áttűnő képek, különleges alakzatok
úszkálnak: többnyire nem követhető, hogy mindez milyen jelentést hordoz.
Lehet, hogy a kozmikus rejtélyességnek ez a világa egy marslakó számára akár
otthonos közegnek is tűnik: arra azonban ezek az igen hatásos képek kevéssé
alkalmasak, hogy benyomást adjanak a földi életről, és ezen belül arról,
hogy a földlakók mire is használják az Internetet.
A sajtót olvasva a marslakó előbb-utóbb azért rábukkan olyan cikkekre is,
amelyek az Internet hazai térhódításáról számolnak be. (Ezt örömmel kell
üdvözölnöm, hiszen az előzőekben éppen azt kifogásoltam, hogy erről a
kérdésről esik kevés szó a sajtóban.) Ha azonban az újságolvasó, tévénéző
marslakó a cikkek alapján akar elindulni és megkeresni az azokban említett
információforrásokat, nem mindig lenne könnyű feladata. Marslakónk ugyanis
például olyan tájékoztatásokat olvashat, amelyek leírják, hogy az európai
nagyvárosok polgármestereinek találkozóján bejelentették: Budapesten lesz az
európai fővárosok "internetes központja". Ez igen örvendetes hír, csakhogy
olvasásakor egy sor kérdés merül fel az emberben: milyen információkat fog
tartalmazni ez az Internet központ? Milyen formában? Ki férhet hozzájuk?
Csak a városi vezetők, vagy egy részükhöz az egyszerű köznép is? Mindezekre
a kérdésekre a tudósítás már adós marad a válasszal. És nem ad választ a
legfontosabb kérdésre sem: hogy ha elérhető az illető információs központ,
hol és hogyan érhető el? Azaz: milyen URL (vagyis Uniform Resource Locator)
adattal lehet rá hivatkozni, hogyan találhatjuk meg, hogy milyen gépen,
annak melyik könyvtárában érhetők el az információk, és milyen protokoll,
azaz az Interneten használatos melyik elérési mód segítségével)? Például
bemutatom azt az URL-et, amellyel munkahelyemnek, a KFKI kutatóintézetek
csillebérci telephelyének World Wide Web címlapját érhetjük el:
http://www.kfki.hu/index.html
Ez azt jelenti, hogy a kérdéses információ a www.kfki.hu című gépen -
ezen cím alapján a gépet egy másik, az Internetbe ugyancsak bekapcsolt gép
meg tudja találni és össze tud kapcsolódni vele -, az index.html nevű file-
ban található, és azt az ún. HTTP (HyperText Transfer Protocol) segítségével
lehet áthozni a hálózaton.
Azok az újságcikkek azonban, amelyek egy információforrást ismertetnek,
ehhez ritkán teszik hozzá az eléréshez szükséges URL adatot. S ha mégis,
akkor sok esetben hibás az adat, hiányzik, vagy éppen tévesen szerepel egy-
egy karakter. Ajánlanám az újságíró kollégáknak, figyeljenek ebben is a
Newsweek-re: ott egy érdekes új információforrás leírása mellett mindig
megtalálják annak URL-jét is.
Visszatérve az európai fővárosok "internetes központjá"-ról szóló
híradásra: az információ hiányosságán kívül még az is ronthatja icipicit a
kedvünket, ha az eseményről beszámoló cikkben azt is olvashatjuk, hogy az
örvendetes esemény "annak a kommunikációs csatornának segítségével" jött
létre, "melyet a Városházán dolgoztak ki". Kommunikációs csatornára ugyan
feltétlenül szükség van, és az is bizonyos, hogy a Városházán komoly
fejlesztő tevékenység folyt egy ilyen eredmény eléréséhez, de a mondat
egészében mégsem állja meg a helyét. A tisztelt újságíró kolléga a hallott
szakkifejezéseket nem egészen összeillő módon kapcsolta egymáshoz, és végül
azt a fáradságot sem vette, hogy szakértővel - esetleg éppen saját
interjúalanyával - átolvastassa, ellenőriztesse írását.
Tájékozódni kívánna a marslakó arról is, hogy melyek az Internet
térhódításának egyes állomásai. Kik is építik, milyen információforrásokat
építenek, kik használják, kiknek a munkája nyomán terjed az Internet. A
sajtó által bemutatott kép gyakran furcsán egyoldalúnak tűnik. Például arról
az eseményről, melyről a szakmabeliek azt tudják, hogy egy nagy országos cég
megjelent az Internet szolgáltatók között, a szegény marslakó egyes
újságokban azt olvashatja, hogy a szóban forgó nagy cég "az Internet
szolgáltató", és a cég tevékenysége révén most már X. megyébe is eljut "az
Internet". Azt pedig csak a beavatottak tudják, hogy X. megyébe nem most
jutott el az Internet, ott van már két esztendeje. Ugyan nem a nagy cég
kezdte meg ott az Internet szolgáltatást, hiszen az csak most kezd ezzel
foglalkozni, hanem az egyetemeket, főiskolákat, kutatóintézeteket összekötő,
a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program támogatásával
létrejött HBONE hálózat érkezett el oda két évvel ezelőtt, és azóta
főiskolai oktatók és hallgatók, kutatóintézeti kutatók, sőt középiskolai
tanárok és diákok használhatják az elektronikus levelezést és az Internet
más szolgáltatásait. Az a kollégánk pedig, aki már két éve dolgozik Internet
hálózatmenedzserként az ottani főiskolán, most eltöprenghet azon, hogy ha
megyéjébe csak "most jut el az Internet", akkor ő vajon mivel is
foglalkozott mostanáig. Az újdonság helyesen úgy hangzanék tehát, hogy most
már a nagy cég is ajánlja szolgáltatásait azoknak, akik az adott megyében az
Internetre akarnak kapcsolódni: elsősorban a vállalkozásoknak és
magánszemélyeknek.
Marslakó barátunk szeretne az újságcikkekből minél többet megtudni az
Internet szolgáltatásairól, működéséről. Itt, sajnos, többnyire megint csak
két véglet valamelyikével találkozhat - gyakran egyugyanazon cikken belül.
Fentebb mutattunk már példát arra, amikor a félig, vagy annyira sem értett
szakkifejezéseket rosszul összekapcsolva olyan mondatokat sikerül
összehozni, amelyeken a hozzáértő csak mosolyogni, vagy bosszankodni tud.
Máskor a nyájas olvasóra a szakkifejezések valóságos áradata zuhog. Szerepel
a cikkben az X.25-től kezdve a TCP/IP-n és az ATM-en keresztül az ISDN-ig
szinte minden rövidítés, mely a szakmában gyakrabban előfordul. Marslakónk
örömmel olvassa, reméli, hogy végre meg fogja tudni, mit is jelentenek ezek
a bűvös rövidítések. Mire a cikk végére ér, lehervad arcáról a mosoly:
egyetlen rövidítést sem követett magyarázat. Így a cikk információértéke
vajmi csekély az ő, vagy általában a közönség számára.
Marslakó barátunk a könyvtárban üldögélve fél füllel hallja valakitől,
hogy az írott sajtó, a látható, hallható médiumok lassacskán saját magukat
is kezdik a hálózaton megjeleníteni. Keresgélni kezdi az erre vonatkozó
információkat, de csalódás éri: a lapok arra még többnyire nem gondolnak,
hogy nem elég, ha információik a hálózaton elérhetők: ezt nézőik, hallgatóik
tudomására is kell hozniuk. Ritka, példaszerű kivétel az a napilap, amely a
napokban elindított saját Web-szolgáltatásáról címoldalán értesítette
olvasóit.
A TV-be is belekukkant földöntúli vendégünk, és éppen egy diákoknak szóló
műsort lát, amelyben a műsorvezető elmondja, hogy a kitűzött feladatok
megoldását elektronikus levélben is be lehet küldeni. "Nagyszerű, ide is
elérkezett az Internet!" örül meg a vendég és fülelni kezd, hogy ha ő is be
akarna szállni a feladatmegoldó versenybe, hová is kellene küldenie a
megoldást. Elszomorodik azonban, amikor a műsor végén a kedves bemondónő a
képernyőn mosolyogva közli: az E-mail cím, melyre a feladatokat be lehet
küldeni, megtalálható a Rádióújságban. Most indulhatok vissza a könyvtárba
újságért, gondolja a marslakó, hiszen nincs a keze ügyében a Rádióújság. És
őszintén nem érti, hogy vajon miért nem írják ki az E-mail címet a
képernyőre, hogy a néző onnan lejegyezhesse? Ennek technikai akadálya
nyilván nincs, így csak azzal lehet magyarázni, hogy egyszerűen nem
gondoltak rá.
Amikor végül sikerül egy Rádióújságot szereznie, tovább is lapozgat
benne, keresi a rádió- és tévéadók saját WWW-címlapjainak (home page) URL
adatait. Hiába keresi azonban az újságban, de nem találja meg a televíziós
műsorok képújság szolgáltatásában sem: A WWW-címlapok építői, úgy látszik,
arra nem gondoltak, hogy azokat a rádióhallgatókat, tévénézőket is célszerű
lenne az új WWW-címlapok létezéséről értesíteni, akik nem bukkantak rá a
címlapra véletlenül, a hálózaton böngészve. Hogy kissé megkönnyítsem a
marslakó - és az esetleges érdeklődő földlakók - dolgát, alább felsorolok
néhány címet, hogy pótoljam az információhiányt. Remélem, hogy hamarosan a
rádió- és tévéadók is érezni fogják, hogy nekik maguknak is közzé kell
tenniük ezeket az információkat. Természetesen lehetséges, hogy mire ez az
írás megjelenik, egyes címek megváltoznak, új címek csatlakoznak az itt
közöltekhez. Íme néhány adat:
Magyar Rádió, Rádió- és Televízióújság, Magyar Rádió külföldi adásai
http://www.radio.hu
Magyar Rádió Interneten hallgatható adásai
http://www.wrn.org/stations/hungary.html
Petőfi Rádió
http://wwwpetofi.datanet.hu/petofi
Petőfi Rádió Interneten hallgatható adásai
http://www.petofi.enet.hu
Petőfi Rádió E-mail címe
jonas@iroda.radio.hu
Calypso Rádió Internet-műsorának E-mail címe
calypso@prosi.radio.hu
Tisza Rádió (Szeged) E-mail címe
p.czekus@cc.u-szeged.hu
Duna Televízió
http://www.hungary.com/duna
gopher://gopher.kfki.hu:70/1m/kultura/duna
gopher://hix.elte.hu:70/00/new/
Duna Televízió E-mail címe (nézői levelek)
duna@www.hungary.com
Duna Televízió műsorának előfizetése levelezési listán
a subs.mozaik@hix.com címre kell E-mailt küldeni,
a levél szövege közömbös.
Egy idő után a marslakó megunja a könyvtárban az újságok felett való
görnyedezést, és körülnéz: nem lehetne-e esetleg közvetlenül is
megtapasztalni az Internetet, amelyről már annyit olvasott. Örvendezve
fedezi fel a könyvtári olvasóterem sarkában álló számítógépet, amely előtt -
puszta véletlenségből - éppen nem ül senki. Gyorsan megragadja az egeret, és
Internet vadászatra indul. Intelligens marslakó lévén, elég hamar kiismeri a
hálózat minden csínját-bínját, és kissé meglepődik azon, hogy mennyire más
világ tárul ki előtte, mint amiről eddig olvasott: mennyi mindent talál a
hálózaton, amelyről az ő forrásai, az újságok egyetlen szót sem ejtettek.
Egyetemek, főiskolák, kutatóintézetek World Wide Web és Gopher
szolgáltatásaiban egy olyan közösség képe rajzolódik ki, amelyet elsősorban
nem a pornográfia és a kuriózumok hajszolása jellemez. Amely számára az
Internet elsősorban információforrás, munkaeszköz és a hasznos szakmai
kapcsolatok megteremtésének eszköze.
Számítógépes könyvtári katalógusok tucatjaiban tallózva percek alatt
megtalálhatja egy-egy keresett könyv adatait. A magyar irodalmi művek egyre
gyarapodó gyűjteményére bukkanhat rá az önkéntesek által építgetett Magyar
Elektronikus Könyvtárban, a MEK-ben. A különböző szakmák munkásai,
vegyészek, orvosok, fizikusok, csillagászok által építgetett szakmai
információforrásokhoz jut hozzá, amelyekben éppen úgy megtalálja hazai
kutatók publikációit, mint a fontos külföldi információforrásokhoz vezető
kapcsolódási pontokat. Megtalálhatja hazai és külföldi kutatókból álló, a
nagy földrajzi távolságot áthidalva együttműködő csoportok közös munkájának
dokumentumait, közösen szervezett konferenciáik adatait. Olyan
együttműködések ezek, amelyekbe a magyar kutatók be sem kapcsolódhatnának,
ha nem lenne lehetséges az Interneten való gyors kommunikáció, a mérési
adatok, a kiértékelési eredmények, a megbeszélések dokumentumainak hálózaton
való továbbítása.
Láthatja, hogy szerte az országban, főiskolákon, egyetemeken,
kutatóintézetekben működő regionális központok hálózati csatlakozási
lehetőséget nyújtanak kisebb intézményeknek, köztük középiskoláknak is.
Láthatja vendégünk, hogy azok a hallgatók, kutatók, oktatók, akiket egy
nemrég olvasott cikk "ingyenélő többség"-ként és "legelésző elit"-ként
aposztrofált, nemcsak "ingyen él"-nek, és nemcsak legelésznek, hanem azon
dolgoznak, hogy minél könnyebben, minél több hasznos információhoz lehessen
jutni a hálózaton keresztül. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a hálózat
legfontosabb információforrását, a World Wide Web-et, a CERN, a legnagyobb
európai részecskefizikai kutatólaboratórium fizikus és számítástechnikus
munkatársai dolgozták ki. Eredetileg arra a célra készült, hogy a nemzetközi
együttműködésekben részt vevő fizikusok a hálózaton keresztül jól és gyorsan
tudjanak kommunikálni munkacsoportjukkal. Tehát a WWW rendszer, amelyet a
profitszféra is kiterjedten használ világszerte, azoknak köszönhető, akiket
az idézett hetilap az "ingyenélő" kategóriába sorolt.) A magyarországi
"ingyenélő többség" munkája nyomán egyre nagyobb mennyiségben jutnak el
hozzánk a külvilág hasznos információi, és nekik is köszönhető, hogy aki a
földi, vagy földönkívüli külvilágból a hálózaton keresgél, egyre többet
láthat az országra vonatkozó információkból. Az ő munkájuk nyomán ismerheti
meg a külvilág az országot Pannonhalmától Csarodáig és Soprontól
Hódmezővásárhelyig, a tudományos kutatási eredményektől a millecentenáriumi
eseményekig.
Munkájuk nyomán is megvalósul az a célkitűzés, amelyet a Nemzeti
Informatikai Stratégia - szakemberek által a kormány számára összeállított,
jelenleg megvitatás alatt álló - tervezete úgy fogalmaz meg, hogy
Magyarország, ezen belül a magyar kultúra és tudomány ne csak
információfogyasztóként, hanem információszolgáltatóként is határozottan
jelenjen meg a hálózaton: "Az információs társadalomban a világ kulturális
értékeinek egyre növekvő hányada áll elektronikus formában is rendelkezésre.
Fontos nemzeti érdek, hogy ebben a magyar kultúra értékei is megfelelő
mértékben legyenek reprezentálva". A hálózati információforrások építésének
fontos feladatai közé sorolja a tervezet "... a nemzeti kultúra fenntartását
(beleértve a hatásos nemzetközi országpropagandát is)".
Munkájuk is hozzájárul ahhoz, hogy közelítsünk Európához, hogy az ország
rákerüljön a cyberspace, a kibertér térképére.
Marslakó barátunkat ennyi kalandozás után magára hagyhatjuk, azt remélve,
hogy földöntúli intelligenciájával sikerül eligazodnia az Internet
világában. A jelen írás célja elsősorban az volt, hogy a földlakók számára
adjon néhány gondolatot arról, hogyan épül, hogyan gazdagodik Magyarország
információs jelenléte a hálózaton. Remélem, valamivel sikerült hozzájárulnom
ahhoz, hogy a sajtó jobban felismerje mindennek a fontosságát, és az
Internetről a sajtóban valós kép jelenjen meg.